2022.02.22.
A bolti olívaolaj elég távol áll a minőségtől – Tóth Gusztáv, olívaszakértő a 24.hu podcastjában
Minden, ami olívaolaj: erről volt szó a 24.hu Filéző podcastjában, melynek vendége ezúttal Tóth Gusztáv, az igazioliva szaküzlet és webshop alapítója. Ő mesélt most minőségről, ízekről, fajtákról, illetve a magyarok és az olívaolaj kapcsolatáról is.
A 24.hu gasztronómiai podcastja, a Filéző ezen a héten Tóth Gusztávot, az igazioliva alapítóját látta vendégül. A beszélgetés központjában az olívaolaj állt, amit ugyan egyre többen használunk főzéshez, mégis viszonylag keveset tudunk róla. Ezt a ködöt kívánja eloszlatni Gusztáv, aki az olaj importálása mellett annak edukációjával is foglalkozik, hogy minél többen megismerjék az igazi olívaolajat. A Filéző legújabb részében megannyi érdekes információ kiderül az előállításról, különböző aromájú olajokról és a felhasználásról is.

Egy sorsszerű utazás
Saját elmondása szerint Gusztáv nem rajongott mindig az olívaolajért. Sőt, kifejezetten nem szerette az ízét, így, amikor Madridba látogatott (ahol természetesen minden egyes étel olívaolajjal készül), kissé szorult helyzetben találta magát.
Ez az út mégis sorsszerű volt, ugyanis Gusztáv itt kóstolt először igazi olívaolajat, aminek nyilván semmi köze nem volt a Magyarországon, a szupermarketekben kapható zsiradékkal.
Nem sokkal ezután, 2005-ben indult el az igazioliva webshop és szaküzlet története, ami azóta is kitartóan halad előre. Ahogy a podcastban elmondta, közben Gusztáv is sokat tanult az olajról, ezt a tudást pedig tovább is akarta adni a vásárlóknak, érdeklődőknek.
Mit tud az olíva?
Az olívaolaj ugyanis sokkal komplexebb dolog, mint ahogy azt sokan hisszük. Például ugyanúgy vannak évjáratai, mint a bornak, és egyáltalán nem mindegy, hogy hol, milyen területen, milyen fán és milyen körülmények között terem a bogyó. Ezek ugyanis mind befolyásolják az olaj ízét, aromáját.
A borral ellentétben viszont nem terem meg Magyarországon, így érthetően a használatának sincsen akkora hagyománya, mint más országokban. Gusztáv szerint ez a tendencia az utóbbi pár évben elkezdett változni: már egyre többen nyitottak az olívaolajra, és ezen túl a minőségre is.
Kinőttük már ezt a pörkölt-velő-abrosz korszakot szerintem
– hangzik el Gusztáv véleménye.
Nem is tudjuk, mi a jó
A minőség ugyanis nem mindig egyértelmű: azok az olajok például, amiket a legtöbb boltban kapunk, általában nem mindig beazonosíthatóak, mivel olajok keverékéből készülnek.
Így nyilván az íz sem lesz egységes, átütő és határozott. Gusztáv szerint a minőséget soha nem lehet ezeknél pontosan belőni. Annyi biztos, hogy egyik sem termelői olaj, mégis olyan áron adják őket, amik néha túlszárnyalják egy minőségibb olaj árát, de minimum azonosak vele.
Sok érdekesség kiderül, ezért hallgassátok meg a Filéző új epizódját!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több izgalmas beszélgetés gasztroarcokkal:
- A kebabos, ahová Colin Farrell is mindennapi vendégként tért be – A Hari Kebab vezetője mesélt a 24.hu podcastjában
- „Ez is egy vonzereje a thai konyhának, hogy tud nyitott lenni” – a Parázs Thai Étterem ügyvezetője a Filéző podcastjában
- A bankár, aki inkább sushiszakácsnak állt – Nyul Tamás séf a 24.hu podcastjában
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














