2025.11.04.
Ez a hétköznapi gyümölcs segíthet megelőzni a fogágybetegséget
Ahogy a mondás tartja, napi egy alma az orvost távol tartja, és egy új tanulmány szerint ez a fogorvosra is vonatkozik: az almában található összetevő segíthet megelőzni az fogágybetegséget.
Októberben tették közzé a São Paulo Állami Egyetem Araraquara Fogorvostudományi Karának kutatói az Archives of Oral Biology folyóiratban friss tanulmányuk eredményeit. Eszerint a morin nevű természetes növényi kivonat hatékony lehet a fogágybetegség ellen. Ráadásul a morin olyan élelmiszerekben is megtalálható, mint az alma.

Az almában is megtalálható anyag előzheti meg a fogágybetegséget
Ahogy a kutatók nyilatkozatukban kifejtették, a fogágybetegség, más néven parodontális betegség akkor alakul ki, amikor a fogakon felhalmozódik a bakteriális plakk, egy „baktériumokból és ételmaradékokból álló ragadós réteg”.
Hozzátették, hogy a parodontitis, a parodontális betegség legsúlyosabb formája, a hatodik leggyakoribb krónikus betegség világszerte, és fogvesztéshez vezethet.
Tudtad?
A fogínygyulladás a fogágybetegség (parodontitis) első, gyógyítható stádiuma, amit ínyvérzés, vörösség és duzzanat jellemez, és bár ezek a tünetek kellemetlenek, ilyenkor még nem beszélhetünk visszafordíthatatlan károsodásról.
A megfelelő fogtisztítás és a rendszer fogkőeltávolítás jelenti a legfőbb lépést az állapot kezelésében, súlyos esetekben azonban ez nem elég.
Ilyenkor antibiotikum-kezelést szoktak alkalmazni, ahogy azonban azt a kutatók kifejtették, a túlzásba vitt anitibotikum-használat rendkívül veszélyes, hiszen egyre ellenállóbbá válnak ezek a kórokozók.
Ezért egy „nem antibiotikum-alapú kiegészítő antimikrobiális terápia” kidolgozása volt a céljuk.
És itt jött képbe a morin. Az alma héja mellett a guava levelében, a füge héjában, egyes teákban és mandulában is megtalálható összetevő „természetes, olcsó és könnyen hozzáférhető” az emberek számára világszerte. Kiváló választás volt még „erős antioxidáns, gyulladáscsökkentő és antibakteriális” tulajdonságai miatt is.
A morin hatékonyságának azonban van egy fontos korlátozó tényezője
A morin egy flavonoid, amely különböző gyümölcsökből nyerhető. De nem elég csak megenni, az anyagot fel kell dolgozni
– nyilatkozta Luciana Solera Sales, a kutatás mögött álló doktorandusz.
A kutatók tehát a vegyületet porrá alakították, és olyan összetevőkkel kombinálták, mint a nátrium-alginát és a gellán gumi. A végeredmény úgy néz ki, mint a tejpor. Ez egy olyan eljárás, tette hozzá Sales, amelyet „már széles körben használnak gyógyszerekben, de a fogászatban még nem terjedt el”.
A vizsgálatok során a kutatók felfedezték, hogy a por jelentősen csökkentette a gyulladást, az oxidatív stresszt és a fogínybetegségekkel gyakran összefüggő baktériumok szaporodását, beleértve a Porphyromonas gingivalis baktériumot is.
Bár az eredmények ígéretesek, a kutatók előtt még sok munka áll, hogy többek között kifejlesszenek egy olyan terméket, amely megfelel az emberek ízlésének, minimálisan vagy egyáltalán nincs mellékhatása, és üzleti szempontból is kifizetődő az előállítása.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Eladó a legendás Öcsi étkezde: a tulajdonos még a recepteket...
Eladóvá vált a budapesti Öcsi étkezde, amely évtizedeken keresztül a házias magyar konyha egyik ismert helyszíne volt.
Ennyi idő után cseréld le a mosógéped vízcsövét, különben beázhat...
A mosógép az otthon egyik leggyakrabban használt háztartási gépe, a hozzá tartozó csövekről mégis könnyű megfeledkezni. Miközben egy mosógép akár tíz évig vagy még tovább is működhet, a vízbekötéshez használt gumicsövek élettartama ennél jóval rövidebb lehet. Az elöregedett cső pedig nem feltétlenül jelzi előre, hogy baj készül: kívülről még épnek tűnhet, miközben az anyaga belül már veszített a rugalmasságából.
A kávé gátolhatja a zsírégetést? Erre figyelmeztet a hosszú élet...
A túlzott kávéfogyasztás nem feltétlenül segíti a fogyást, különösen akkor, ha valaki a stressz és a fáradtság leküzdésére használja a koffeint. Sebastián La Rosa hosszú élettartammal foglalkozó szakértő szerint a tartós stressz és a szervezet hormonális reakciói a zsírok anyagcseréjére is hatással lehetnek.
További cikkek
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...
A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
- Márton-napi libalakoma
- Sajtos-pizzás babka bacönnel
Még több friss recept














