Életmód

2022.08.25.

Ezek a fogkrémek taroltak a Tudatos Vásárlók legfrissebb terméktesztjén

Nosalty profilképe Nosalty

A Tudatos Vásárlók Egyesülete ezúttal 11, hazánkban is kapható fogkrémet vizsgált szakértők bevonásával. Tudni akarták, hogy milyen mértékben védik és ápolják fogainkat.

A helyes fogápolásnak megvannak az alapszabályai. Ezek közül az egyik kétségtelenül az, hogy napi rendszerességgel mossunk fogat, lehetőleg 2-3 alkalommal. Tehát valamilyen fogtisztító szerre szükségünk lesz, amit a jól megválasztott fogkefénkre applikálhatunk. Ez lehet fogkrém, fogpor, vagy fogtisztító tabletta. A Tudatos Vásárlók Egyesülete ezúttal a fogkrémeket vizsgálta meg alaposan, a tekintetben, hogy mit is tartalmaznak ezek a készítmények. Fogorvosi tanácsokat ez nem helyettesít, mindenesetre arról egyértelműen tájékoztat, hogy mennyire várhatjuk ezektől a termékektől az ígért eredményt, és milyen potenciálisan veszélyes anyagokat tartalmaznak, amiket jobb, ha elkerülünk. Mindezt most ingyenesen tették elérhetővé az érdeklődők számára.

Ezek a fogkrémek taroltak a Tudatos Vásárlók legfrissebb terméktesztjén

A Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi partnerével a cseh dTest-tel együttműködve tette elérhetővé a teszteredményeket. A vizsgálatok során 11 hazánkban is kapható fogkrém esetében vizsgálták szakértők bevonásával, hogy mennyire védik és ápolják a termékek fogainkat.

Népszerű márkák, mint a Sensodyne, Elmex, Signal, Colgate, Meridol, Vademecum, Parodontax, Aquafresh, DM/Dontodent, Rossmann/Alterra termékei kerültek be a tesztelt termékek közé.

A szakemberek vizsgálták a fogkrémek:

A szakértői értékelés az összesített eredményekbe 65%-ban számított bele.

Több szempontot is figyelembe vettek

Ezen felül kíváncsiak voltak még arra is, hogy mennyire jó élményt nyújtanak ezek a termékek megjelenés, íz, állag stb. szempontból a mindennapi használat során egy átlagember számára. Ezt önkétesekkel tesztelték, akik jelöletlenül kapták meg a fogkrémeket, melyet egy hét használat után értékelhettek. Ezek az értékelések 15%-ban számítottak bele a végeredménybe.

A környezetre gyakorolt hatások között azt is pontozták, hogy milyen és mennyi csomagolóanyagot használtak a gyártók a fogkrémekhez, illetve az összetevők tekintetében kiderítették, hogy milyen az egészségünkre potenciálisan vagy bizonyítottan káros anyagokat tartalmaznak – mint például parabének, triklozán, SLS, titán-dioxid, PEG-ek, allergének vagy éppen élelmiszerekben már betiltott színezékek. Ezek, illetve a megfelelő címkézés, vagyis, hogy a kötelezően feltüntetendő információk valóban feltüntetésre kerültek-e a csomagoláson, 10%-10%-ban számítottak bele a végső pontszámokba.

Fontos az is, mennyire nyújtanak jó élményt

Lehet, hogy a reklámokban 10-ből 9 fogorvos „ezt” ajánlja, de érdemes megnézni, hogy a valóságban melyik milyen hatékonyan tisztítja a fogainkat, vagy éppen milyen egészségkárosító összetevőkkel van tele.

A teszt ingyenesen elérhető itt.

A teljes fogkrémek teszt ingyenesen megtekinthető ITT.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept