Nyár van!

2023.06.22.

A szeretteink is felelősek lehetnek azért, hogy nem tudunk lefogyni

Szabó Anna profilképe Szabó Anna

A diétázás egy olyan út, amin általában egyedül kell végigmennünk, de ha megvan a megfelelő támogató közeg, az nagyon sokat jelenthet.

Az Angliában található Surrey Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy a fogyókúrázó családja és barátai milyen hatással vannak magára a diétázóra – és az ő sikerességére.

Az eredményeik pedig nem éppen biztatóak: arra jutottak, hogy a szeretteink akár tudatosan, akár teljesen tudat alatt, de megpróbálhatják szabotálni a fogyásért tett erőfeszítéseinket. A Surrey-i csapat szerint az ilyen jellegű szabotázs többféle formában is jelentkezhet, például úgy, hogy a hozzánk közel állók próbálnak minél többet etetni minket, hogy az egészséges táplálkozás ellen hangolnak minket, de arra is találtak bizonyítékot, hogy akár még össze is beszélhetnek ellenünk. Jane Ogden, az egyetem egészségpszichológia professzora és a tanulmány vezető szerzője a következőképp magyarázta ezt:

A szeretteink is felelősek lehetnek azért, hogy nem tudunk lefogyni

A súlyvesztés általában változást jelent, onnantól, hogy önbizalmat ad az embernek, egészen a szociális kapcsolataik dinamikájának megváltozásáig. Sokan pedig nem örülnek az ilyen jellegű változásoknak, így tudatosan vagy tudat alatt megpróbálhatják elterelni az embert a fogyási kísérleteitől, hogy a dolgok ugyanolyanok maradhassanak, mint régen.

Lehet, hogy téged is ez az egyszerű dolog akadályoz a fogyásban

Lehet, hogy téged is ez az egyszerű dolog akadályoz a fogyásban

Ogden azt is hozzátette, hogy a továbbiakban is kívánnak hasonló kutatásokat folytatni, hogy kidolgozhassanak olyan, a családokat és a barátokat célzó módszereket, amelyekkel támogatóbbá válhatnak. Mert bár általában a lehető legjobb szándékkal közelednek a fogyókúrázók felé, a magatartásukkal mégsem segítik őket. Az emberek számos okból törekednek a fogyásra, legyen szó az általános egészségi állapotukról vagy csupán arról, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben.

A barátok és a család támogatása felbecsülhetetlen értékű abban, hogy az emberek elérjék a céljaikat, de néha éppen ők, a hozzájuk legközelebb állók hiúsítják meg az erőfeszítéseiket azzal, hogy egészségtelen ételekkel csábítják őket vagy akadályozzák őket az egészséges életmód kialakításában

– tette hozzá professzor Ogden.

Ezt észben tartva tehát érdemes egy kicsit odafigyelni a közvetlen környezetre is, ha éppen kitűztünk magunk elé egy álomsúlyt, amit el szeretnénk érni!

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept