2023.02.18.
Az utolsó 5 kilóm története – Az étrend a siker legfontosabb része
Talán az egyik legnehezebb kihívás az utolsó 5 kiló leadása. Szerkesztőnk, Lilla most arra vállalkozik, hogy egy 8 héten át tartó program keretein belül megszabadul tőle, hogy elérje álomalakját. Nézzük, milyen étrendet követ majd.
Az életmódváltás egyik legfontosabb összetevője az étrend. Persze elhanyagolhatatlan a mozgás (a következő cikkemben azt is megosztom veletek, milyen edzésprogramot írtak elő nekem), de kétség kívül igaz, hogy 70%-ban az étkezés befolyásolja a súlyvesztést.

Az utolsó 5 kilóm története – Az étrend a siker legfontosabb része
Én már rengeteg fajta diétát kipróbáltam, azonban ezek mindig általánosak voltak, és nem személyre szabottak. Ezúttal szerettem volna egy olyan étrenddel próbálkozni, mely kifejezetten rám illik. Mentorom, Szandi, aki végigsegít majd ezen a 8 héten, egy igazán kompakt tervet készített nekem, melynek alapelvei másoknak is nagyon hasznosak lehetnek.

Reggelire érdemes lassú felszívódású szénhidrátokat fogyasztani
Szandi különböző variációkat javasolt, amikor átküldte az étrendemet, és sokszor hangsúlyozta, hogy nem diétát javasol számomra, hanem életmódváltást. Továbbá felhívta arra a figyelmemet, hogy többször kell enni keveset, és az is nagyon fontos, mit mikor fogyasztok. A cukor, cukros üdítők és sima lisztes ételek fogyasztását viszont teljesen kizártuk az étrendemből.
Reggelire lassú felszívódású szénhidrátok fogyasztását javasolta. Íme a kombinációk, amiket javasolt:
- 30 g zabpehely cukormentes mandulatejben, kókusztejben, rizstejben főzve hozzá fahéj vagy kókuszreszelék
- tojás főzve 3 db (maximum 1 sárgája) zöldséggel, 4 szelet csirke, pulyka vagy egyéb sovány sonka, ch-csökkentett kenyér vagy teljes kiőrlésű kenyér (2-3 szelet)
- omlett maximum egy sárgájából, melyet sűríthetünk reszelt cukkinivel, répával, mellé csirkesonka vagy apróra vágott csirkemell, pulykamell egy két szelet ch-csökkentett kenyér
- nyers répa, zellerszár vagy uborka tonhalkrémmel, padlizsánkrémmel vagy kőrözöttel, hozzá ch-csökkentett kenyér vagy teljes kiőrlésű kenyér
- chiapuding (1,5 dl növényi tej vagy zsírszegény tej 2 evőkanál chiamag) hozzá gyümölcs vagy cukormentes lekvár
- light mozzarella sajt pár szem paradicsommal, szintén két három szelet ch-csökkentett kenyér vagy teljes kiőrlésű kenyér

Az omlett tökéletes reggeli lehet a diétában
Ebédre jöhetnek a gyorsabb felszívódású szénhidrátok, mint például a rizs, a köles, a bulgur, a quinoa vagy a kuszkusz.
- csirkemell, vadhús, pulykamell, hal, sovány marhahús, más sovány hús salátával, grill zöldséggel, párolt zöldséggel, és az előbb felsorolt szénhidrátok egyike, körülbelül egy tenyérnyi anyag
- levesek közül húsleves, vagy zöldséggel sűrített krémlevesek
- rakott ételek
- tonhalsaláta
- pulyka-, csirke- vagy tonhalfasírt
- rizstészta, teljes kiőrlésű vagy ch-mentes tészta paradicsomos vagy tejszínes szósszal

Akár még a tésztaételek is beleférnek a diétába
A megengedő ebéd után azonban vacsorára szigorú szabályt kaptam: ezen étkezés alkalmával nem lehet szénhidrátot fogyasztani. Szerencsére így sem maradok éhen:
- csirkemell, pulykamell, vadhús vagy akármilyen hal salátával, párolt zöldséggel, vagy grill zöldséggel
- omlett, rántotta vagy tükörtojás, egy sárgája felhasználásával, mellé zöldség, pirított csirkemell vagy tonhal
- zsírszegény túró zöldséggel, hússal, hallal
- tonhalsaláta
- pirított tofu salátával
- nyers répa, zellerszár vagy uborka tonhalkrémmel vagy padlizsánkrémmel
- csirkesonkába tekert túró (4-5 db)
- túró vagy cottage cheese magában

Érdemes szépen kitálalni az ételeinket a diéta során, hiszen a szemünkkel is eszünk
Tehát egy igen tartalmas étrendet kaptam, melyben rengeteg olyan alapanyag is helyet kapott, amelyeknek köszönhetően egyáltalán nem érzem, hogy hiányérzetem lenne.
Az elkövetkezendő hetekben rendszeresen beszámolok majd a tapasztalataimról, és megosztom az étrendem részleteit, hogy ti is tudjatok csatlakozni a kihíváshoz. Ha pedig lemaradtál az első részről, akkor ITT elolvashatod.
Még több hasznos tartalom, ha fogyni szeretnél:
- Fogyás szénhidrátokkal – tényleg a kenyér és a tészta a nyerő?
- Így lehet egészséges étrendet megfizethető áron összeállítani – tippek a dietetikustól
- Friss kutatási eredmények: ezek szerint a vegán étrend hatékony a fogyásban is
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















