Gasztro

2020.11.30.

A föld is megmozdult a Sziget kajamustráján: ezekbe tényleg bele lehet remegni - VIDEÓ

Nosalty profilképe Nosalty

Az idei Sziget fesztiválon nem csak a felejthetetlen koncertek, néhány étel is a szívünkbe zárta magát. Nézzétek meg, miket ettünk mi, és miket érdemes nektek is kipróbálni!

Egy fesztivál nem csak a végtelen koncertezésről és az ivásról szól, néha enni is kell, ilyenkor pedig az ember előtt számtalan lehetőség kínálkozik a hússal telepakolt szendvicsektől kezdve az édességeken át egészen a fűszeres, húsmentes és egyben nagyon laktató vegán fogásokig.

Flórával, Dáviddal és Csillával alaposan körbejártuk a Sziget fesztivált, hogy felfedezzük azokat a helyeket, ahol kiadós és minőségi ételeket lehet kapni két koncert között. Kipróbáltuk az ország, és egyben a Vegan Love első és egyetlen műhúsos hamburgerét, a Beyond Meat burgert, amelynek fő alkotóeleme a borsóprotein, és egyelőre éles viták folynak arról, mennyire egészséges az emberi szervezetnek.

A műhús után azonban nem bírtunk magunkkal, azonnal az igazi nyomába eredtünk, és a The Grilled Piggy (Szekszárdról), valamint a Pulled Pork nevű kitelepülés tépett sertéshúsos szendvicseiben merültünk el nyakig, de megkóstoltuk a +52(Etyekről) tépett kacsás, triplasajtos szendvicsét is, amelyet egy kis vaníliahabos-mákos nudlival fojtottunk le pihenés gyanánt.

Itt azonban még közel sem ér véget a felsorolás, a termetes, húsos adagok után újra a könnyedebb falatok nyomába eredtünk, és kipróbáltuk a Boccacinisnack food truck vegetáriánus juhtúrós golyóit quinoa chipsszel, chilis salsa, valamint céklás-szilvás szósszal. Bár ezek a könnyed falatok főleg azoknak valóak, akiket nem gyötör túlságosan az éhség, a különleges tálat év közben is bárki kipróbálhatja, aki a Margit-szigeten jár (azon belül is a Kő büfében).

Természetesen két régi kedvenc, a Zing burgerés a Digópizzéria sem maradhattak ki egy-egy kóstolás erejéig, összességében úgy tűnik, a Sziget egyre jobban figyel arra is, hogy az éhes szájakat igazán minőségi street food-os kajákkal etesse meg még akkor is, ha az emberek egyáltalán nem a kulináris élmények miatt mennek el Magyarország legnagyobb zenei fesztiváljára.

EZEKET IS LÁTNOD KELL:

Ezeket olvastad már?

Mit keres két idős hölgy a Sziget és a Campus fesztiválon? Bulira nagyik! - VIDEÓ

Gasztro

Mit keres két idős hölgy a Sziget és a Campus...

Kivittük nagymamáinkat a Sziget és a Campus fesztiválra, hogy megmutassuk, milyen kemény fából faragták az öreglányokat! Ez lett a Nagyiprojekt fesztivál különkiadás!

Hajnal Stefi

Facérkonyha: Itt az új kedvenc nasid a meccsek mellé - Dirty Fries avagy a megpakolt sült krumpli

Eszcájg

Facérkonyha: Itt az új kedvenc nasid a meccsek mellé -...

Sörös csirke, csomó sajt és bacon, ja, és végtelen sült krumpli! Felejtsd el az uncsi pizza-chips-popcorn kombót, és dobj össze a meccsre egy Dirty Fries-t a haveroknak! (x)

Réthly Dávid

FacérKonyha: Az én kedvenc 15 perces tésztám

Eszcájg

FacérKonyha: Az én kedvenc 15 perces tésztám

"Már megint egy tésztarecept...?" Igen, de milyen! A FacérKonyha második részében az egyik kedvenc gombafajomat vizsgáljuk meg, és egy 15 perces tésztát is összedobunk!

Réthly Dávid

FacérKonyha: Reggeli különkiadás - Az 5 perces villantós, tojásos-sajtos-baconös szendó

Eszcájg

FacérKonyha: Reggeli különkiadás - Az 5 perces villantós, tojásos-sajtos-baconös szendó

Van az úgy, hogy egy jól sikerült este után reggel is villantanánk egyet, na, ilyenkor jön jól ez a hipergyors szendó! Ja, és közben simán megihatjuk a reggeli kávénkat is!

Réthly Dávid

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept