Család

2022.04.25.

Ma van a Föld napja – 9 étel, amivel te is tehetsz a bolygóért (VIDEÓVAL)

Nosalty profilképe Nosalty

A Föld napjának ötlete először 1969-ben pattant ki John McConnell fejéből egy UNESCO-konferencián. Az első Föld napját ugyan 1970. március 21-én tartották, egy hónappal később egy amerikai egyetemi hallgató, Denis Hayes megalapította a Föld Napja Hálózatot, azóta pedig ezen a napon minden évben a világ 175 országa tartja meg ezt a fontos eseményt.

 „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – ez a Föld napjának egyik jelmondata, melyet a világon először 1970-ben tartottak meg, azóta pedig a világ összes országában ünnepelnek.

Április 22-e a Föld napja

Hogy miről is szól a Föld napja?

Ma már senkit sem ér újdonságként az, milyen problémákkal kell megküzdenie bolygónknak. A klímaváltozás és a globális károsanyag-kibocsátás hatásait mindannyian érezzük, tenni pedig ma még talán nem késő érte, még akkor sem, ha a világ működésének menetébe nincs beleszólásunk. Átlagemberként már azzal is sokat tehetünk, ha odafigyelünk arra, hogyan és milyen járművekkel közlekedünk a mindennapokban, milyen gyakran és honnan vásárolunk ruhákat és élelmiszereket, milyen gyakorisággal használunk vizet, vagy éppen hogyan bánunk a háztartási hulladékkal.

Ezen a napon arra vagyunk hivatottak figyelni, hogyan tehetünk többet a mindennapokban környezetünk és a világ megóvásának érdekében. Ültessünk fát, termeljünk haszonnövényeket a kertben, komposztáljunk, próbáljunk meg kevesebb műanyagot használni, vezessünk be apró, de tudatos változásokat életünkben!

Ezzel a diétával még a Földet is megmentheted

Ezzel a diétával még a Földet is megmentheted

Hogy hogyan kapcsolódik ide a gasztronómia? Kevesebb hús és több, helyben megtermő zöldség és gyümölcs fogyasztásával enyhíthetünk a károsanyag-kibocsátás értékein. Vásároljunk piacon, helyi termelőktől, tartsunk egy héten legalább egy húsmentes napot, és élvezzük ki, hogy tavasszal számtalan Magyarországon is megtermő zöldség és gyümölcs közül válogathatunk!

Íme néhány nagyon különleges étel, melyek nemcsak egészségesek és finomak, de hús- és tejtermékmentesek is, ráadásul itthon is megtermő alapanyagokból készülnek!

Szuper könnyű répatorta

Ez vegán répatorta gyors, olcsó és egyszerű. Diákcsemege helyett gyakorlatilag bármilyen magféle tökéletesen passzol hozzá, olívaolaj helyett pedig sima olaj, kókuszzsír vagy margarin is megfelel. Az állaga szaftos és omlós, az íze pedig gazdag és fűszeres. A teljes receptért kattints ide!

Lencsebolognai

Erre a lencsére még azok is ránéznek, akik nem húsmentesen étkeznek! A klasszikus bolognai ragu zöldséges változatának titka a lencse, ami a darált húshoz hasonló állagot kölcsönöz az ételnek. Csupán ezt az egy hozzávalót cseréltük ki, a többi mehet a megszokott módon: zöldségek, vörösbor, passata és persze a jellegzetes olasz fűszerek. Húsmentességéből adódóan elkészíthetjük teljesen vegánként növényi sajttal, vagy vegaként parmezánnal teleszórva. A teljes receptért kattints ide!

Vegán spenótos lasagne 

A lasagne egy tipikus hétvégi családi fogás, hisz nem éppen negyed óra összedobni. Ez a recept viszont a klasszikus bolognai kicsit gyorsabb verziójával operál, nem kell hosszú órákon át főzni a ragut, ez viszont nem változtat a végeredményen, meglepően finom így is! A teljes receptet itt találod!

Mentás-borsós rizottó

A krémes, mégis enyhén roppanós rizottót nem is oly nehéz elkészíteni, csupán egy kis odafigyelést és törődést igényel. A lelke az alaplé, amit érdemes forrón adagolgatni hozzá. Borsóval és friss mentával dobtuk fel, amitől kifejezetten illatos és mutatós is lett. Kattints ide a teljes receptért!

Sörbundás rántott gomba

Gondoltál már a rántott gombára sörös bundában? Ha még nem, akkor mindenképp ki kell próbálnod! Ne csak a húsoknál hagyj fel a szokásos zsemlemorzsás panírral, nyugodtan kísérletezz a gombával és a zöldségekkel is. A legegyszerűbb egy puha, sörös panírral kezdeni és egy krémes mártogatóssal folytatni. A receptet itt találod!

Zöldségraguleves tárkonnyal és citrommal

Villámgyorsan elkészül, frissítő, üde és illatos. Aki kissé sűrűbben szereti, az nyugodtan csináljon hozzá egy habarást, amit akár rizsliszttel is tökéletesen el lehet készíteni. Receptért kattints ide!

Tavaszi spárgás tart 

Imádjuk ezt az időszakot, megújul a természet, jönnek a friss alapanyagok, ami minket ugye mindig lázban tart. Legnagyobb sajnálatunkra a spárgának pár hét alatt lecseng a szezonja, és újabb egy évet várhatunk roppanós, karakteres ízére. Úgyhogy igyekszünk minél jobban kihasználni ezt az időszakot, és elkészíteni sok, változatos finomságot. Egy igazi tavaszi hangulatot időző receptet hozzunk nektek. Kattints ide a teljes receptért!

Gombagyros tejmentes tzatzikivel

Gombából készítettünk gyrost, és még mi is meglepődtünk, mennyire finom lett! A fűszerkeverék igazán autentikus ízt kölcsönöz a gombának, a shawarma-szerű sütés pedig a szuper állagot garantálja. Egy gyors tejmentes tzatzikit is csináltunk hozzá, amit semmiképp ne hagyjatok ki belőle, akár pitába töltve, akár gyros tálként kínáljátok. A teljes receptet itt találod!

Vegán gofri

Ebben a vegán gofrireceptben az a legjobb, hogy akárcsak egy megbízható palacsintarecept, sós és édes feltétekkel egyaránt szuperül működik. Ráadásul könnyen és gyorsan összedobható, szóval bátran nekieshetnek kezdő konyhatündérek is. Kattints ide a teljes receptért!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept