2022.06.29.
Ezeket az italokat érdemes inni a nagy hőségben
A megfelelő mennyiségű folyadék bevitele az egyik legfontosabb feladat a kánikulában, nem mindegy azonban, mit iszik az ember. Bár egy jéghideg szénsavas üdítő látszólagosan olthatja a szomjunkat, testünk nem biztos, hogy valóban elég folyadékhoz jut a cukros italok által.
Az elmúlt napokban mindenhol hallhattuk, hogy extrém meleg időre kell számítani, a déli órákban pedig jobb nem kimenni az utcára a rendkívüli kánikula és a magas UV-sugárzás miatt. Ebben a melegben egy ventilátor vagy egy tisztított légkondicionáló sokat tud segíteni, testünk számára azonban még egy fontos dolog van, ami elengedhetetlen feladat ebben az időben: a folyadék pótlása.

Vizet vízzel a nagy melegben!
Szénsavast vagy mentest?
A nagy melegben egyértelműen a víz tudja legjobban hidratálni a testet. A felesleges cukrok és adalékanyagok nélkül a tiszta víz az, amire az emberi szervezet vágyik.
A víz az emberi testtömeg több mint felét teszi ki, ezért a vízkészletünk pótlása fontos eleme a napi fogyasztási szokásainknak. Míg egy felnőtt férfinak átlagosan napi 2,5-3 liter folyadékot kellene meginnia, egy felnőtt nőnek nagyjából 1,5-2 literre van szüksége.
Bár ez elsőre soknak tűnhet, az egyszerre csak egy-egy pohárral való ütemezés segíthet. A hidratáláshoz a legjobb választás a hűvös, tiszta, friss víz. Ha unod a natúr vizet, a citromszeletek, uborkaszeletek vagy jégkockák segíthetnek kicsit feldobni az ital ízét. A zöld tea szintén jó választás, de csak akkor, ha te magad készíted, és nincs benne cukor.
Az, hogy szénsavas vagy mentes vizet választunk, nem nyom sokat a latba. A szénsavas víz is lehet jó választás, de számolnunk kell azzal, hogy nagyobb mennyiségben puffadást és gázképződést okozhat, amely kellemetlen lehet a nagy kánikulában.
Hogy mi az, ami még segíthet a nagy melegben?
Kókuszvíz
Nem kapható mindenhol, de az alacsony szénhidráttartalmú, magas fehérjetartalmú kókuszvíz hatékonyan hidratálja a szervezetet nagy melegben vagy könnyű testmozgás után. A cukrozatlan kókuszvíz a legjobb választás nagy melegben.
Ha nem végzel nehéz testmozgást a kánikulában, a kókuszvíz remek választás. A Vöröskereszt ugyanis arra kéri a hőhullámot átélőket, hogy maradjanak légkondicionált helyiségekben, és tartózkodjanak a nehéz szabadtéri mozgástól. Ha azonban egyszerűen nem tudod kivárni, amíg a hőség elvonul, hogy kimehess a szabadba, és eddz, akkor érdemes nátriumban gazdagabb italhoz nyúlni, hogy pótold azt, amit a szervezeted a kemény edzés során elveszít.

Zöldség- és gyümölcsturmixok, smoothie-k is jöhetnek!
Zöld smoothie-k vagy gyümölcsturmixok
A napi folyadékbevitelünk egy része az elfogyasztott ételekből származik, és nincs hidratálóbb étel a gyümölcsöknél és a zöldségeknél. Ha turmixokat készítesz tápanyagokban gazdag zöldségekkel, mint a kelkáposzta és a spenót, vagy vízalapú gyümölcsökkel és zöldségekkel, mint a sárgadinnye, a görögdinnye és az uborka, úgy ezekkel is be tudod vinni a szükséges folyadék egy részét.
Annak érdekében, hogy a legtöbbet profitálhass a turmixok hidratáló hatásából, a legjobb, ha otthon, házilag készíted el őket. Az előre elkészített turmixok tele lehetnek feleslegesen feldolgozott cukrokkal, nátriummal és egyéb adalékanyagokkal, amelyek nem hasznosak, amikor hidratálni próbálsz.
Amit nem szabad...
Nem csak az alkoholt kell kizárni a listáról a nagy hőségben. Sokan azt gondolnák, hogy a sportitalok segíthetnek, fitten tarthatnak, ezekben az üdítőkben azonban rengeteg olyan anyag lehet (cukor, nátrium), amelyek csak akkor hasznosak, ha az ember komoly testmozgást végez. Ha azonban nem erőltetjük meg magunkat a hőségben, jobb ezeket az italokat a profiknak meghagyni.
A cukros üdítők – legyen szó akár szénsavas italról, akár dobozos gyümölcslevekről, magasan viszik a prímet a rossz hidratálók listáján. Sem a cukor, sem pedig a koffein nem segít a hidratálásban (utóbbi vizet is elvon a testtől). A szervezet a finomított cukor feldolgozásához vizet használ fel, ami az ivás és a szomjúság végtelen körforgásához vezet, ha egy meleg napon üdítőt választasz.
Igyál vizet vagy cukormentes házi teát, és ne feledd, ha elmész otthonról, legyen nálad egy legalább fél literes frissítő, amellyel pótolni tudod a folyadékot!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Ezekre figyelj, ha a kánikulában is sportolnál
- Kiderült, hogy a jeges vagy a forró italok hűtenek-e le igazán a kánikulában
- Meglepő adatok derültek ki a magyar üdítőitalokról
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















