2022.12.10.
Ilyen az igazi magyar retró – Lapozz bele ebbe az egyedülálló fotógyűjteménybe
A Fortepan internetes archívumát valószínűleg sok magyar ismeri: a 20. század krónikása ez a hatalmas gyűjtemény, amelyen keresztül emlékezhetünk, nosztalgiázhatunk és felfedezhetünk. Mindezeket pedig már nemcsak a számítógép képernyőjén át tehetjük meg, hanem a kezünkbe is vehetjük az emlékeket: a 690 oldalas Fortepan Masters album 333 képe közös, semmihez nem fogható utazásra hív. Indulhatunk?
A Fortepan Masters – Kollektív fotográfia a 20. századból – Barakonyi Szabolcs válogatásában című kötet egy a Fortepan anyagából válogató, magánkiadásban megvalósult fotókönyv. A 690 oldalas kiadvány 333 Fortepan képet tartalmaz, ötletgazdája és művészeti vezetője Barakonyi Szabolcs, a könyvterv kreatív koncepcióját Salát Zalán Péter készítette, felelős kiadója Simó György, szerkesztője Szilágyi Róza Tekla, bevezetőjét pedig Enyedi Ildikó írta. A kötetben emellett Barakonyi Szabolcs szerkesztői bevezetője és Simó György Fortepant alapító Tamási Miklóssal készített mélyinterjúja mellett a régi Index Fortepan képekkel foglalkozó rovatában megjelent szövegek töredékei olvashatók.

Lapozz bele a 20. század kollektív emlékeibe a Fortepan egyedülálló könyvével / Fotó: Villányi Csaba
A könyv koncepciója
Barakonyi Szabolcs több mint húsz éve dolgozik aktívan, napi szinten képekkel. Ebből huszonkét évet a sajtóban töltött – ott, ahol a fotó mindig fontos és konkrét jelentést kap. Saját elmondása szerint: „Talán ez volt rám olyan hatással, hogy a tevékenységem, a saját fotós pályám, az összes ezalatt létrehozott munkám az új tekintet kereséséről szól. Vagyis inkább az az első pillanat megragadásáról, amikor egy jó képet meglátunk.”
„Nagyjából két éve rájöttem a Fortepan gyűjtemény egyik lehetséges megoldókulcsára. Erős élmény volt, aludni se tudtam. Eldöntöttem, hogy úgy fogok foglalkozni a Fortepannal, ahogy eddig senki sem – bezárkózom a képekkel és az elejétől végignézem őket. A Fortepan az interneten egy hatalmas archívum, a képek száma lassan 130.000 felett jár; és ez a mennyiség szinte kezelhetetlen, ebben az anyagban már nem lehet eligazodni.”
Szerintem a Fortepan a 20. század kollektív emlékezetének lenyomata. A kísérlet kedvéért kezeljük úgy, mintha egyetlen emberé volna, aki magyar, és átélte az egész huszadik századot.
A Fortepan Masters címében említett kollektív fotográfia kifejezés arra utal, hogy a kiadványban szerepeltetett szerzők közti különbségek és narratívák elengedése érdekében a kötet úgy kezeli az archívum anyagát, mintha azok egyetlen szerző képei lennének.
Ízelítő gyanánt, íme néhány hangulatos fotó a könyvből:
A kötet megvásárolható a könyv saját webshopjában, illetve néhány művészeti kiadványokat is terjesztő budapesti könyvesboltban (csak hogy néhányat említsünk: Klauzál13, Atlantisz könyvsziget, Mai Manó könyvesbolt, ISBN könyv + galéria).
További információ elérhető a könyv honlapján.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Eladó a legendás Öcsi étkezde: a tulajdonos még a recepteket...
Eladóvá vált a budapesti Öcsi étkezde, amely évtizedeken keresztül a házias magyar konyha egyik ismert helyszíne volt.
Ennyi idő után cseréld le a mosógéped vízcsövét, különben beázhat...
A mosógép az otthon egyik leggyakrabban használt háztartási gépe, a hozzá tartozó csövekről mégis könnyű megfeledkezni. Miközben egy mosógép akár tíz évig vagy még tovább is működhet, a vízbekötéshez használt gumicsövek élettartama ennél jóval rövidebb lehet. Az elöregedett cső pedig nem feltétlenül jelzi előre, hogy baj készül: kívülről még épnek tűnhet, miközben az anyaga belül már veszített a rugalmasságából.
A kávé gátolhatja a zsírégetést? Erre figyelmeztet a hosszú élet...
A túlzott kávéfogyasztás nem feltétlenül segíti a fogyást, különösen akkor, ha valaki a stressz és a fáradtság leküzdésére használja a koffeint. Sebastián La Rosa hosszú élettartammal foglalkozó szakértő szerint a tartós stressz és a szervezet hormonális reakciói a zsírok anyagcseréjére is hatással lehetnek.
További cikkek
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...
A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
- Márton-napi libalakoma
- Sajtos-pizzás babka bacönnel
Még több friss recept



















