2020.11.30.
A fővárosi vendéglátósok újjáépítik egy család otthonát - nézz ki a Kocsmajálisra, és kóstolásoddal segíts nekik Te is!
A Dürer Piknik Parkban újra találkoznak a város legjobb kocsmáinak dolgozói és törzsvendégei, hogy a Budapest Bike Maffiával együtt jobbá tegyék egy rászoruló család életét.
A május 1-jén, immár4. alkalommalmegrendezésre kerülőKocsmajálisBudapest italmérőinek adománygyűjtő bográcsbalhéja, melyen a főzőverseny és a hagyományosan extrém gasztrolimpia mellett rengeteg gyermekprogrammal, színes zenei felhozatallal és műbikasimogatóval várják az érdeklődőket.

A város legőrültebb alapítványi bálján az elmúlt években több mint2 millió forint gyűlt össze közel3000 vendégközreműködésével, akik több mint50 kocsmacsapatételeit kóstolhatták végig. Az eddigi támogatottak a BBM mellett a Bethesda Kórház és a Heti Betevő voltak. A Szervezők célja, hogy idén minden eddigi eredményt túlszárnyalva segíthessenek egy családon, akit a szervezőtárs, a Budapest Bike Maffiaválasztott ki.
Nézzétek meg, két éve hogyan zajlott ez!
A BBM által életre hívott Sweet Home projekt célja, hogy olyan rászoruló családokat kutasson fel, akik önkormányzati bérlakásba kényszerültek. Sajnos ezeknek a lakásoknak az állapota sokszor jócskán alatta van a kielégítőnek, ami a kényelmi szempontokon túlmutatva a havi rezsit emeli meg. Egy rossz nyílászáró, egy nem megfelelő szigetelés, egy elavult fűtésrendszer mind-mind többszörösére duzzasztja a havonta érkező számlák összegét. A Budapest Bike Maffia csapata, akiket hajléktalan emberek étkeztetési programjaikon keresztül ismerhettünk meg, most azt tűzte ki célul, hogy szórakoztató programokon keresztül teremti elő azt az összeget, amivel a fent említett család önkormányzati bérlakását felújítja, a padlótól a plafonig.

A résztvevő csapatok versenyműveit adomány fejében kóstolhatják meg a kilátogatók, akik számára a belépés természetesen díjtalan. A Bereznay Tamás vezette szakmai zsűri a legjobb 3 csapatot a szponzorok felajánlásaiból összejött 300 000 Ft-tal díjazza majd, így a vérre menő küzdelem, a változatosan minőségi gasztroélmény és a féktelen jókedv erősen garantált.
A nevezéseket a szervezők április 24-ig akocsmajális@gmail.comcímre várják. A színes programokról és érdekességekről az esemény Facebook-oldalán tájékozódhatsz!
Ezeket olvastad már?
5 tuti recept a hétvégi bográcsozáshoz
Idén kegyesek hozzánk az égiek, mert az elmúlt évekkel ellentétben most rendre hétvégére köszönt be a jó idő, amit ajánlatos is kihasználni és a szabadban főzni!
11 házi gyrosrecept - mert minden saját kézzel a legfinomabb!
Szeretitek a gyrost? Próbáltátok már házilag elkészíteni? Esetleg szabad tűzön, grillen? Irány a kert, hiszen csak pár hónapunk van rá egy évben! Hoztunk pár receptet...
A 15 legízletesebb baconös hús toplistája
Baconszalonna - tudjuk, nem szabad így írni, de végülis a bacon nálunk egyfajta szalonnát jelent, nem igaz? Nem összefoglaló elnevezés. Szóval baconös húsok következnek! Hmm..
Visszajöhet a vasárnapi boltzár
Egy európai uniós csoportosulás egész Európára kiterjedő vasárnapi boltbezárást vezetne be.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Friss kutatás! Így függnek össze a teázási szokásaid a szíved...
Egy friss, közel félmillió ember bevonásával készült kutatás a rendszeres teafogyasztás és az érrendszeri betegségek kockázata közötti kapcsolatot vizsgálta. Az eredmények szerint nemcsak az számíthat, milyen gyakran töltjük meg a bögrénket, hanem az is, milyen teát választunk, és mennyire forrón isszuk.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Olcsóbb, de kiadós fogások hétvégéje a...
A hétvégén jól belakmározunk, és a pénztárcánkat is igyekezzük kevésbé terhelni. Lesz itt daragaluskás zöldségleves, köménymagleves a menza imádóinak, két csirkés, de nagyon különböző laktató fogás, és egy bájos rizskoch desszert gyanánt, másoknak jó kis nudli.
Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...
Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.
További cikkek
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...
Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Top Receptek
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Magyari-féle cigánypecsenye
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
- Márton-napi libalakoma
- Sajtos-pizzás babka bacönnel
Még több friss recept

















