Eszcájg

2020.11.30.

A főzelékek forradalma

Dávid profilképe Dávid

Olcsón, gyorsan, és igazán egészségesen is készíthetünk főzelékeket. Néhány apró trükkel és a hozzávalók jó kombinációjával pedig igazi ínyenc fogásokat varázsolhatunk!

Vöröslencsefőzelék citromos húsgolyókkal

Őszintén szólva sosem voltam nagy főzelékes. Minden bizonnyal ez a rossz gyermekkori élményeknek köszönhető, amikor a tökfőzelékre ránézni sem voltam hajlandó, és nagyapám azt mondta, hogy ha nem eszem meg, a fejemre borítja. Ennek fényében csak ritkán került az asztalra főzelék, és akkor is csak az olyan slágerek, mint a nyári kedvenc zöldborsó, az újév sztárja, a lencse, vagy a hagyományos paradicsomos káposzta. Aztán jött Feri, a főzelékes és meghozta a kedvem ehhez az ételhez. A gasztroblogokkal és a hozzájuk tartozó bloggerekkel lassan már Dunát lehet rekeszteni, és kevesen tudnak újat mutatni, ezzel szemben Szatmári Feri munkája és viszonya a főzelékekhez igen inspirálóan hatott rám. Újra megszerettem ezt a rostban gazdag ételt, amelyet elképesztően változatos formában készíthetünk el a jó alapanyag-kombinációknak köszönhetően.

Szezonális alapanyagok

Az a jó a főzelékben, hogy az év minden egyes szakaszában találunk olyan hozzávalót, amely az étel fő alkotóeleme lehet. Anno kizárólag a zöldborsófőzeléket voltam hajlandó jó szívvel megenni, de az idei szezon sajnos ebből már lecsengett. Semmi gond, mert itt vannak nekünk a csodálatos gyökérzöldségek és káposztafélék. Én többek között egy sült kelbimbós változatot készítettem el. Ezek az apró kis gumók olyanok, mintha egy hatalmas fej káposztát zsugorítottak volna össze, ezzel arányosan pedig mintha az ízét is koncentrálták volna. Nem csak a vasárnapi húslevesben isteni, de főzeléknek is - külön jót tesz neki ha megsütjük, mert teljesen más, még intenzívebb aromája lesz. Lehetőség szerint ha zöldfűszert használunk, akkor azt frissen adjuk hozzá, nem pedig szárított formában. A petrezselymen és kapron kívül ízesíthetjük korianderrel, metélőhagymával, kakukkfűvel, esetleg rozmaringgal.

Sült kelbimbó főzelék pirított mandulával

Sűrítsünk, de okosan!

Kedves kolléganőm már beszámolt róla, hogy milyen sűrítési technikákkal élhetünk egy-egy étel elkészítése során. A főzelékek esetében legtöbbször rántást használunk és ezt sokszor zsírral készítjük, ami igencsak elnehezíti az ételt. Emiatt én, ha tehetem, inkább a „természetes” utat választom, azaz magával a zöldséggel sűrítem vissza, esetleg kevés főtt burgonya pürésítésével varázsolom tömörebbé a főzeléket. A másik verzió, hogy egy-két evőkanál kukoricakeményítőt hívok segítségül, és ezzel érem el a kívánt állagot.

A főzelék megkoronázása, a feltét

Ideje elfelejteni a húst alig látott ipari virslit és a nehéz pörkölteket. A vagdaltakról már a menzán elment a kedvem (persze ha otthon készítjük, az más), a tojást sose értettem. A fasírtot sem kell feltétlenül zsemlemorzsában meghempergetni és bő olajban kisütni, elég a megformázott gombócokat sütőben aranybarnára pirítani. Kísérletezhetünk új fűszerezéssel is: a keleti ízvilágú vöröslencse főzelékemhez egy citromos húsgolyót készítettem, amely tökéletesen harmonizált az étellel. De nem muszáj a húshoz sem ragaszkodni, a pirított olajos magvak is jól illenek a legtöbb őszi zöldséghez, ha pedig meg is fűszerezzük a pirítás során, maga a tökély. Ugyanilyen jó választás lehet egy szelet roston sült csirkemell vagy halfilé is!

Mézes-mustáros csicsókafőzelék

A tökéletesen lágy, krémes íz

Akkor igazán ízletes egy főzelék, ha az állaga megfelelően krémes. Ebben sokat segíthet, ha esetleg tejfölt vagy tejszínt adunk hozzá. A könnyedebb változat a joghurtos megoldás, de ami a legérdekesebb, az a kókusztej. Nem kell félni, nem lesz tőle trópusi naptej ízű a végeredmény, ellenben az egzotikus fűszerekhez ez illik a legjobban. Egy másik okos trükk, ha a zöldségek dinszteléséhez nem csupán olajat használunk, hanem kevés vajat is adunk hozzá - így az elkészült főzelék sokkal selymesebb lesz.

Remélem sikerült néhány hasznos tippet adnom, hogy hogyan lehet még változatosabb, ízletesebb és egészségesebb a mindennapi főzelékünk, és Ti is újra (vagy még jobban) megszeretitek ezt a hungarikum számba illő ételt!

Még több főzelék receptet itt találsz

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept