2020.11.30.
Friss bagelt az asztalra!
A Budapest Bagelnél tett látogatás megihletett, és végre, évek óta tartó készülődés után elkészítettem a saját, áfonyás változatomat.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy már évek óta készülök arra, hogy megsüssem az első adag saját bagelem. A küldetés még abból az időből datálódik, amikor a New York Bagel nem csak egy megfakult emlék volt csupán, hanem még javában működött. Azóta időről időre belefutok egy-egy receptbe, de általában inkább másra bízom az elkészítését, és az aktuális hírekre hagyatkozva az épp kiemelkedően jó bagel ígéretével kecsegtető pékség felé veszem az irányt. Most azonban, talán az Atelierben tett látogatás ihletésére, elkészítettem a sajátomat. Én most inkább egy édes változatot választottam, aszalt vörösáfonyával és fahéjjal. Reggelire, egy kicsit megpirítva, vajjal megkenve, mennyei!

Mi is az a bagel?
Az eredetileg lengyel származású bagel egy kör alakú péksütemény, a közepén lyukkal, amit hagyományosan kézzel formáznak, először megfőznek, majd pedig megsütnek. Az eredmény egy sűrű, tömött tésztás belső, és aranybarna ropogós külső. A sima bagel tetejét sokszor megszórják mákkal, pirított hagymával, szezámmaggal vagy valamilyen egyéb magfélével. Nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban is. Általában Philadelphia típusú krémsajttal megkenve és különböző feltétekkel kiegészítve fogyasztják. Az egyik legnépszerűbb változat a krémsajtos és füstölt lazacos kombináció.
Talán azért is húztam ilyen sokáig, mert bagelt készíteni elég pepecselős dolog. Sajnos a sütéshez régen még annyi türelmem sem volt, mint most. A nagymamámat például az őrületbe kergettem azzal, hogy ötpercenként kérdeztem kész van-e már a sütemény, amit épp készített, és amennyiben nem volt a válasz, nekem muszáj volt tudnom, hogy pontosan mikor lesz kész. Ebből adódóan sajnos az első, még gyerekkori sütéseim alkalmával sem bővelkedtem a türelemben. Idővel ez persze azért megváltozott, de néha még ma is eltántorít egy-egy recept elkészítésétől, ha hosszú pihentetési vagy hűtési idővel találkozom.

Egyébként tapasztalataim szerint sokan hajlamosak beleesni abba a hibába, főleg még az első komolyabb konyhai szárnypróbálgatások idején, hogyha egy recept elsőre bonyolultnak tűnik, akkor azt inkább ki sem próbálják, keresnek egy egyszerűbb, egy gyorsabb változatot. Pedig érdemes próbálkozni, mert legtöbbször a végén már csak mosolygunk azon, hogy egy-egy bonyolultan leírt lépés a valóságban mennyire egyszerűnek bizonyult. Az sem baj, ha elsőre nem sikerül tökéletesen, hiszen senki sem úgy jött a világra, hogy minden konyhai fortélyt a kisujjából rázott ki. Na jó, néhányan talán mégis..
Mi az, ami elrettenthet minket a bagel készítéstől? Talán leginkább az, hogy sütés előtt még ki is kell főznünk a tésztát. De ne rohanjunk annyira előre, kezdjük csak szépen az elején. Miután küzdöttem egy kicsit az élesztővel, amihez felfuttatási praktikát itt találsz, jól összedolgoztam az alapanyagokat a receptben leírtak szerint, és szépen állni hagytam egy jó fél órát. Ne ijedjünk meg ha az áfonya adag esetleg soknak bizonyul, amit nem vesz fel a tészta, azt elcsipegethetjük készítés közben. A pihentetést követően megformáljuk a tíz kicsi bagelünket, és egy újabb rövid pihentetés után mehetnek is fürdőzni.

A főzés ez esetben leginkább türelem játék, de ha nem az adag háromszorosával készülünk, akkor ezzel is megleszünk hamar. Ezután pedig már csak a sütés van hátra. Töredelmesen bevallom, hogy az első adagnál elfelejtettem előre megkenni a bagelek tetejét a felvert tojással, ezért csak a sütési idő felénél szaladtam végig rajtuk, de a végeredményen ez szerencsére semmit sem rontott, a fotózást követően mind egy szálig elfogyott.
Az Áfonyás bagel receptjét itt találod
Még több bagel receptet itt találsz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















