2020.11.30.
Frozen Charlotte, a halálra fagyott lány babája, amit még sütikbe is belesütöttek
Apró, hófehér porcelánbabák vérvörös szájjal - egy halott lány történetéhez kapcsolódnak, de később még tortákba is belesütötték őket. Ismerd meg Charlotte-ot!
Apró porcelánbabák letört karokkal és lábakkal, hófehér bőrrel, piros ajkakkal - a Viktoriánus éra alatt terjedtek el Amerikában, de egyébként német eredetűek, kapcsolódnak egy különleges tortához, de egy misztikus lány halálához is.
Ezt láttad már?
Baconből és brokkoliból kelnek életre a mesetájak - ez a fotós makettekből készít kajaföldeket
Mi úszik a vízen?
A furcsa kis babák eredete igen ártatlan és ártalmatlan: a német gyerekek közt terjedt el, akik a fürdőkádban játszottak velük - hátukra fordítva úsznak a vízen. Az 1800-as években azonban eljutottak az USA-ba is, ahol a köznyelv (és egy vers) összekapcsolta őket egy morbid anekdotával, egy megfagyott lány esetével - innen ered elnevezése, a Frozen (fagyos) Charlotte.

Eredetileg fürdéshez való játékbabának szánták
Az igazi Charlotte - tőle ered a név
Seba Smith, amerikai író talált rá Charlotte történetére az újságban: a lány bálba igyekezett szánján, de mikor odaért, megfagyva találtak rá, mert hiúságból megtagadta, hogy melegen öltözzön fel. Ő lett tehát Frozen Charlotte, Smith pedig 1843-ban verset írt a történetből, "Corpse Going to a Ball" ("A halott, aki bálba megy" - szabad fordításban) címmel.

Antik porcelán Charlotte az 1860-as évekből
A vers, és az általa ihletett, zenei kísérettel előadott ballada is igen sikeres lett, az emberek megismerték Charlotte tanító célzatú tragédiáját, így amikor megjelentek a német eredetű hófehér, piros szájú babácskák Amerikában is, a morbid asszociáció adta magát: a babákat Frozen Charlotte-nak kezdték hívni.
A pici porcelán babákat gyártani kezdték, a lány fiú párt is kapott Charlie személyében. Igen olcsón, sokáig mindössze 1 pennyért lehetett hozzájuk jutni, és még a 20. században is jelentek meg újabb darabok - sokat közülük ma is fellelhetünk a neten.

Picike Charlotte - ki tudja, járt-e tortákban
Charlotte, aki a süteményekbe is belemászott
Az apró figurák, üzenetek, érmék süteményben való elrejtése nemzetközileg ismert hagyomány, gondoljunk csak Luca-napjára, amikor is pogácsába sütött, férfineveket tartalmazó cetlikkel jósolták meg a leendő férj kilétét.

Ijesztő babák az 1800-as évekből
A Charlotte-babák is hasonló sorsra jutottak: a hagyomány szerint húshagyó kedden, az úgynevezett Mardi Gras King Cake megsütésekor apró babát rejtenek el a tortában - ez szimbolizálja a kis Jézust, aki megtalálja, arra pedig bőség, jólét várt. Méretének köszönhetően a korabeli Charlotte-figurák tökéletesek voltak erre a célra is.

Mardi Gras King Cake, benne elrejtett babával
Frozen Charlotte torta
Van még egy finomság, amit szintén Charlotte ihletett: ez pedig a Charlotte Russe, a piskótával szegélyezett csodás sütemény fagyott változata, a Frozen Charlotte, amit a pórul járt lány anekdotájának tiszteletére alkotott az utókor.
Ezt láttad már az ízHUSZÁR magazinon?
Az ex-balettos cukrászlány, aki még Obamáéknak is sütött - elképesztően gyönyörű tortái vannak!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















