Vásárlás

2022.05.26.

Furcsa étkezési szokások, amiket csak mi, magyarok értünk

Nosalty profilképe Nosalty

Minden nemzetnek megvannak a maga furcsa étkezési hagyományai: az amerikaiak szívesen esznek lekváros kenyeret felvágottal, a török konyhában imádják a szőlőlevelet rizzsel töltve, a mediterrán országokban pedig szívesen kombinálják a sárgadinnyét sonkával. Mi magyarok sem vagyunk kispályások, íme a legfurább étkezési szokások, amelyeket csak mi ismerünk.

Felnőttkori étkezési szokásainkat a gyerekkori tapasztalataink erősen befolyásolják, így ha a dinnyéhez kenyeret kérsz, a káposztás tésztát pedig megcukrozod, azt a legtöbb magyar szemöldökemelés nélkül respektálja.

Görögdinnye kenyérrel

A görögdinnye legalább annyira hozzátartozik a nyárhoz, mint a főtt kukorica vagy a fagylalt. Gyerekként nem bajlódtunk a dinnye húsának felkockázásával, helyette terpeszállásba álltunk, és már haraptuk is a lédús gyümölcsöt. Amikor a dinnyeevés végére értünk, mehettünk is a zuhany alá vagy a kertben álló dézsába, mint korabeli jakuzziba, hogy lemossuk magunkról a ragacsos levet. Szüleinket utánozva és a családi, illetve magyar hagyományokat betartva fehér kenyeret is majszoltunk a dinnyéhez, amitől valahogy felnőttesebbnek éreztük magunkat.

Egy szelet kenyér, egy falat dinnye, és máris nem voltunk éhesek

Tökből ananász

Az egzotikus befőttek királynője, a magyar találékonyság netovábbja a tökből készült ananászbefőtt. A képzavar pontosan az, aminek elsőre hallatszik: a rendszerváltás előtt, a nagy banánválság idején ananászhoz jutni különös kiváltság volt, de a magyar anyáknak ez sem jelentett akadályt. Mivel a tök íze önmagában semleges, így főzést követően ananászszörppel leöntötték, befőttes üvegbe zárták, majd a befőttekhez hasonló módon dunsztolták a tökszeleteket, amik átvették az ananászszirup ízét. Mi pedig boldogan kanalaztuk a tököt, mint házi gyártású, magyar ananászkockákat.

Ma már persze rendes ananászból is lehet befőttet készíteni, a régi tökös-szörpös megoldást viszont minden gyerek imádta

Káposztás tészta cukorral

Nemcsak a kínaiaknak van édes-savanyú párosítása, hanem nekünk, magyaroknak is. A káposztához önszántunkból nem sokan tesznek cukrot, mi, magyarok azonban mégis megalkottunk egy fura kombinációt, a cukros káposztás tésztát.

Káposztás cvekedli

káposztás tészta

Káposztás cvekedli

Klasszikus káposztás kocka

káposztás tészta

Klasszikus káposztás kocka

Káposztás kocka Vicikótól

káposztás tészta

Káposztás kocka Vicikótól

A sót kívánó káposzta cukrot kapott, mi pedig villát, és felemás érzésekkel töltöttük meg a gyomrunkat a menzai étkeztetés egyik leggyakoribb szereplőjével, a cukros káposztás tésztával.

Tészta mákkal, vagyis mákos tészta

Nekünk teljesen természetesnek tűnik, más országokban viszont teljesen ismeretlen, hogy a tésztát cukros mákkal szórják meg és egyék akár főételnek az emberek, sőt, sok külföldi országban nem is lehet nagyobb mennyiségben mákot vásárolni.

Szerző: Petrás Gabriella


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept