2021.11.21.
Meghálálja a szíved, ha több fűszerrel főzöl
Nyilvánvaló, hogy a fűszer az étel sava-borsa (haha), de egy friss kutatásból az is kiderült: nem csak az ízélmény miatt érdemes többet használni belőle.
Lássuk be: az ételek nem sokat érnének a megfelelő fűszerezés nélkül, kevés az az élelmiszer, ami magában is finom. Az ízélményen kívül viszont van még egy okunk, ami miatt érdemes átgondolni az intenzív fűszerezést: az amerikai Penn Állami Egyetem kutatói kimutatták, hogy egy extra teáskanálnyi fűszernövény az ételhez csökkenti a magas vérnyomás kialakulásának esélyét – még úgy is, hogy a kutatók közben nem csökkentették a sótartalmat, ami pedig magas vérnyomás kialakulásához vezethet.

Mondunk még egy okot, amiért érdemes több fűszert használnod
Már egy teáskanálnyi is elég
A kutatásban 6,5 gramm (ez nagyjából egy teáskanál) naponta az étrendhez hozzáadott extra fűszer és gyógynövény már négy hét után csökkentette a szisztolés vérnyomást (legfelső érték) és a diasztolés vérnyomást (az alsó érték).
A kutatók úgy gondolják, hogy találtak egy olyan módszert, amivel bárki javíthat egy kicsit a szíve állapotán anélkül, hogy drasztikus diétába kelljen kezdenie.
Azt is megjegyezték: ez jó módszer arra is, hogy hozzáadott cukor vagy só nélkül javítsanak az ételeik ízén az emberek.

Egy illatos fűszerkeverék a „télízű" rizses egytálételekért
Mit szórjunk a fazékba?
A kutatás során használt fűszerkeverék 24 különböző fűszert tartalmazott, köztük bazsalikomot, kakukkfüvet, fahéjat és kurkumát.
A tanulmány szerzői megpróbálták lemásolni, ahogy az emberek jellemzően hozzáadják ezeket az összetevőket főzés közben. A jó hír az, hogy semmi különlegességet nem tettek: úgy használták a fűszereket, ahogy az átlagember tenné, csak nagyobb mennyiségben.
A tanulmány szerzői felhívták a figyelmet: a vérnyomás a szívbetegségek kialakulásának egyik fő tényezője – ami pedig az első számú halálok világszerte. Az orvosok általában a vérnyomás csökkentésére összpontosítva próbálják javítani a páciens esélyét a szívbetegség elkerülésére. Ennek egyik fő módja a sóbevitel csökkentése – a friss kutatások szerint pedig a több fűszer használata is ide sorolható.
Ismerd meg közelebbről a fűszerezés világát:
- Szárított vagy friss – mikor milyen fűszert használj?
- Fűszerek, amelyek mindig legyenek a polcodon
- Tippek tökéletes fűszerezéshez
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














