2020.11.30.
Futás vagy gyaloglás? Nem mindegy melyiket választod!
Nem tudod eldönteni, hogy hatékonyak-e a futóedzéseid? Nem, vagy csak alig érsz el eredményeket, a gyaloglás viszont kevés? Akkor ezt a 3 szempontot érdemes megfontolnod!
Az utóbbi időben nagyon sokszor tapasztaltam a friss vendégeim és a barátaim körében is, hogy hosszú kihagyás után újra futni indulnak, de az állóképességük már nem a régi. Ennek ellenére kifejezetten magas pulzussal gyötrik magukat végig futás közben, és kínkeservesen ugyan, de lefutják a kitűzött távokat. Pedig ez egyáltalán nem célravezető.

A futás és a gyaloglás egyaránt nagyon hasznos mozgásforma. Az, hogy kinek melyik a hatékonyabb és, hogy mikor lehet a gyaloglást lassan, fokozatosan kocogásra, majd futásra váltani, sok tényezőn múlik: számít a pulzus, a terhelhetőség, a tüdő és a keringési rendszer állapota, a testtudat, a helyes mozgástechnika ismerete és persze az is, hogy ki mit szeretne elérni az edzésekkel.
Olvasd el kapcsolódó cikkünket!
Nehezedre esik a futás? Tanuld újra!
Ahhoz, hogy el tudd dönteni mi a legjobb neked, három szempontot kell mindenképpen figyelembe venned, így te magad is könnyen eldöntheted, hogy melyik mozgásformát válaszd.
1. Pulzus
Az első, és (szerintem) a legfontosabb visszajelzés a szívfrekvencia, vagyis a pulzusszám. Apulzusmérésnek nem véletlenül van kulcsszerepe a kardio-edzésekben, hiszen nagyon pontosan jelzi, hogy egy adott pillanatban ki mennyire terhelhető. A pulzusszámot és így a különböző terhelési zónákat viszont rengeteg tényező befolyásolja: pl. életkor, nem, testsúly, testfelépítés, izomtömeg aránya, napszak, egészségi ill. fittségi állapot, stressz, pszichés és lelki hatások, hormonrendszer, táplálkozás, gyógyszerek stb. Éppen ezért a zsírégető zóna (és a többi zóna) határa is folyamatosan változik.
Edzéscéltól függően zsírégető vagy aerob állóképességi zónákban érdemes futni vagy gyalogolni. Ha futás közben a pulzusod hirtelen túl magasra szökik, és csak nagyon lassan nyugszik meg, akkor a szervezeted még nem áll készen a futóedzésekre. Egyelőre inkább válaszd az intenzív gyalogló tréningeket, amivel megalapozod a későbbi futóedzéseket. Fokozatosan növeld az intenzitást úgy, hogy az edzés teljes ideje alatt a célzónákban maradsz.
Tipp
Azt, hogy az edzéseid mennyire hatékonyak és megfelelő ütemben fejlődik-e az állóképességed könnyen ellenőrizheted az ébredési pulzusod megmérésével. Átlagosan az ébredési pulzus 60-70 bpm, (ütés per perc) rendszeres sporttal, az állóképesség javulásával ez az érték fokozatosan 50-60 bpm-re, vagy még alacsonyabbra is csökkenhet.
2. Légzéstechnika
Nekem egy időben a futásról azok az általános iskolai emlékek ugrottak be, amikor testnevelés órán kötelezően futni kellett, de nem ment, mert minden levegővétellel egyre jobban szúrt az oldalam. Sokak számára ismerős lehet ez az érzés.
Azóta persze rég megtanultam, hogy a helyes futótechnika kihagyhatatlan részea megfelelő légzés.Amikor valaki már a futás első perceiben kifullad, az azért van, mert a légzés nem egyenletes, nem ritmikus, nincs összehangolva a mozgással. Nem tud tovább futni, mert a szervezete nem jut elegendő oxigénhez. A lényeg tehát az egyenletes, ritmikus légzés elsajátítása, amit gyors gyaloglás vagy lassú kocogás közben remekül meg lehet tanulni.
3. Mozgástechnika
Amennyiben alapok nélkül vágsz bele a futóedzésekbe, nagy valószínűséggel képtelen leszel megfelelő pontossággal koordinálni a mozgásod. Futás közben is kulcsfontosságú, hogy figyelj a tartásodra, a hátadra, a fejedre, de mindenekelőtt a lépéstechnikára, különben komoly gerincproblémáid boka- és térdízületi panaszaid lesznek a későbbiekben. Talán ezt a legnehezebb egyedül megtanulni és kontrollálni, ezért az első időszakban érdemes kifejezetten futásra specializált edzőt keresni. Mindenképpen gyaloglással kezdj, különösen akkor, hogyha van rajtad jó néhány plusz kiló.
Miután kicsit fogytál, megtanultad a helyes mozgástechnikát és a pulzusod is engedi, nyugodtan elkezdhetsz lassan kocogni, amit idővel futásra is felválthatsz.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















