Életmód

2020.11.30.

Futás=térdsérülés? 5 tipp a szakorvostól, hogy ne így legyen!

Rózsakert Medical Center profilképe Rózsakert Medical Center

Szerencsére egyre többen futnak már testmozgás céljából. Egy pár dologra azonban érdemes odafigyelni, hogy a térdünk ne lássa kárát!

A térdízület testünk legnagyobb és legösszetettebb felépítésű ízülete, amely futás során az erőátvitel jelentős részéért felelős. A futás jelentős terhelést jelent az ízületekre, különösen a térdre nézve, így nem is meglepő, hogy a futók legtöbb mozgásszervi panasza a térdhez köthető.

Dr. Dreissiger Imre, a Rózsakert Medical Center ortopédus szakorvosa segítségével a térdsérülések típusait, tüneteit vettük sorra, valamint tippeket is gyűjtöttünk, hogyan kerülhetjük el a sérülések kialakulását.

Dr. Dreissiger Imre, a Rózsakert Medical Center ortopédus szakorvosa

Akut sérülés vagy tartós terhelés?

Akut térdsérülésről beszélünk abban az esetben, ha a térdet valamilyen nagy trauma éri: sérülhetnek a keresztszalagok és oldalszalagok, a meniszkusz (sípcsont ízületi felszínére tapad, kollagén rostokból, kötőszövetből és porc-sejtekből áll), de akár a porcfelszín és a csont is.

Az akut sérülés mellett a térd tartós, folyamatos terhelése a futás során, például hosszabb távok lefutása nem atlétikai pályán ugyancsak káros lehet és térdfájdalomhoz, térdsérüléshez vezethet. A hosszantartó mikrotraumák ugyanis ártalmasak lehetnek, elváltozásokat – úgy, mint porckopás, meniszkusz szakadást – okozhatnak. A meniszkusz sérülése nagyon gyakori a futók körében: a hirtelen és gyakori irányváltások szakadásuk veszélyét is magukban rejtik.

A térdsérülés tünetei a sérülés típusától függően

Ezeket olvastad már?

Nehezedre esik a futás? Tanuld újra!

Fogyókúra

Nehezedre esik a futás? Tanuld újra!

Csak a ház sarkáig tudsz elfutni levegőkapkodás nélkül, mégis szeretnél rendszeresen futni? Pedig nem lehetetlen, hogy nemsokára akár több kilométert is megtegyél futva!

Suri Andi edző

Minden, amit a fogamzásgátlásról tudnod kell

Életmód

Minden, amit a fogamzásgátlásról tudnod kell

Gumióvszer, tabletta, oltás? Melyik fogamzásgátló módszert válasszuk?

Rózsakert Medical Center

Anorexiás kamaszok elképesztő trükkjei

Életmód

Anorexiás kamaszok elképesztő trükkjei

Kamaszlányod úgy dönt, hogy odafigyel az egészségére. Ennek még örülsz is, egészen addig, amíg egyszer csak egy csont-és-bőr lány ül veled szemben az asztalnál. Mire figyelj?

Rózsakert Medical Center

Horkolás: "csak" kellemetlen vagy orvosi kezelést igénylő tünet?

Életmód

Horkolás: "csak" kellemetlen vagy orvosi kezelést igénylő tünet?

Hatalmasakat horkant a párod éjszaka - el-elakad a lélegzete? Akkor lehet, hogy nem csak egyszerű horkolással van dolgotok!

Rózsakert Medical Center

5 tipp a térdsérülés elkerüléséért

  1. Bemelegítés és nyújtás: Az izmok nyújtása és bemelegítése elengedhetetlen futás előtt, és ez teljesen független attól, hogy mekkora távot tervezünk lefutni. A vérkeringés serkentésével kevésbé válik testünk sérülékennyé.
  2. Fő a fokozatosság! Kezdő vagy akár újrakezdő futóként is tartsuk mindig szem előtt, hogy lassan emelve, fokozatosan fussunk egyre többet és többet. A sérülések nagy részéért a túlhajtás tehető felelőssé. Ha fáradtság vagy izomprobléma jelentkezik, érdemes visszavenni a sebességből, a mozgás dinamikájából.
  3. Jó minőségű cipő futáshoz: nagyon fontos, hogy a futó olyan cipőt válasszon, amely illeszkedik a lábra, megfelelő tartást és támasztást biztosít.
  4. Megfelelő, változatos étrend: az izmok és inak egészségének megőrzéséhez, fejlődéséhez megfelelő minőségű és mennyiségű tápanyagbevitelre van szükségük. Ne felejtsünk el edzés után étkezni, hiszen az izomfejlődés csak ezáltal biztosított.
  5. Helyszín körültekintő megválasztása: kezdő futóként válasszunk könnyebb pályát, a terepfutással várjunk, míg gyakorlatot szerzünk, hiszen az plusz terhelést jelent. Az ősz beköszöntével külön vigyázzunk, mert a terep csúszóssá válhat, amely könnyen akut sérüléshez vezethet.

Fontos tipp!

Versenyeken, maratonon, félmaratonon mindig rendszeres edzéssel készülve, a szakirodalom erre vonatkozó ajánlásait figyelembe véve induljon a versenyző!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept