2021.04.21.
Mautner Zsófi, Tomcsányi Dóri és Rúzsa Magdi a te segítségedet is várják alkotásaikhoz
A híres gasztronómiai szakértő, a divattervező és az énekesnő a FUZETEA-val együtt hív fel mindenkit a közös alkotásra. „A fúzió ereje” egy olyan kezdeményezés, amellyel mindenkinek lehetősége lesz megmutatnia kreativitását.
Az alkotás élményét és összekötő erejét fedezhetjük fel áprilisban, amikor a FUZETEA Mautner Zsófi, Tomcsányi Dóri és Rúzsa Magdi közreműködésével kreatív pályázatot indít. Elmondásuk szerint mindhárman a művészi önkifejezésben találták meg az igaz szenvedélyt, és erre most mindenki másnak is lehetősége nyílik "A fúzió ereje" nevű kreatív pályázat keretében.

Mautner Zsófi, Tomcsányi Dóri és Rúzsa Magdi a te segítségedet is várják alkotásaikhoz
Bárki válhat alkotóvá, ha enged az inspiráció csábításának. Az ötletek fúziója pedig végtelen lehetőségeket rejt, ezt szeretné kiaknázni hazánk három elismert művésznője, hogy bevonja a kreativitásra nyitott közönséget az alkotásba.
Mindhárman egy félig kész művet mutatnak most be, és a Te segítségedet kérik a befejezéshez! Mautner Zsófi elkészítette túrókrémes piskótaalapját, és kíváncsi, hogyan gondolnád tovább a süteményét. Tomcsányi Dóri megálmodta legfrissebb ruhaterveit, de a mintákat szívesen rábízná arra, aki a legizgalmasabb pályamunkát küldi el neki. Rúzsa Magdi pedig már elkészült egy dallammal, de a szövegét most a közönségtől várja.
A fejünkben, a szívünkben, az ízlelőbimbóinkban elraktározott különböző tapasztalatokat, érzéseket, ízeket, kultúrákat, színeket, érzeteket úgy ötvözzük egymással, hogy abból valami új, egyedi születik
- mesélt Mautner Zsófi gasztroblogger, a Chili & Vanília alapítója.
A közös alkotást is nagyon várja: ”Nagyon szeretem másokból előcsalogatni az egyedi, személyes mondanivalójukat, ötleteiket. Ezek pedig általában engem is inspirálnak. Egy teljesen más látásmód izgalmas dolgokat tud létrehozni!”
Rúzsa Magdi énekesnő is hisz a fúzió erejében: „Szeretem, ha a jó dolgok találkoznak és ezáltal még izgalmasabbak lesznek. Mint a só és a csoki, együtt varázsolnak. Hiszem, hogy a csapatban való gondolkodás előre visz.” És örül annak, hogy a feltörekvő tehetségek most lehetőséget kapnak megmutatni magukat: „Magam is egy tehetségkutatóban váltam ismertté és a mai napig szeretettel gondolok azokra, akik kitalálták, akik lehetőséget adtak, hogy ma az legyek, aki vagyok.”
Tomcsányi Dóri divattervező szerint a közös játék és a kollaboráció mindig inspiráló egy tervező számára, és izgatottan várja a beérkező pályamunkákat. Hozzátette:
Azt hiszem, a tervezői munkámat alapjaiban járja át a fúzió, hiszen a minták és formák egy közös egységet alkotnak, amiből áll a kollekció.
„A fúzió ereje” kampány április 12-én indul, a félkész alkotásokat aznap ismerhetik meg az érdeklődők a fuzetea.hu oldalon. És ekkortól várják Instagramon #afuzioereje hashtaggel az alkotók és a FUZETEA a társkreátorok ötleteit fotók, videók, szövegek formájában, május 7-ig. Ezután mindhárman kiválasztják a beérkezett javaslatok közül a nekik legjobban tetszőt, hogy az ötletgazdákkal közösen befejezzék, majd egy nagyszabású esemény keretein belül bemutassák a műalkotásokat.
Ahhoz, hogy téged is magával ragadhasson a fúzió ereje, olvasd el, hogyan inspirálódnak a profik:
„Elsőként csendet teremtek magam körül, mert már megtanultam, hogy fél siker, hogy ha az alkotáshoz megteremti magának az ember a megfelelő körülményeket. Aztán elkezdem tornáztatni az agyamat és minden szemszögből ráfókuszálni az adott feladatra. Sokszor nyerek inspirációt a művészetekből, vagy a szépirodalomból is” – osztja meg tapasztalatait Zsófi.
Magdi is hasonlókról számol be: „Néha el kell engedni a dolgokat pár napra, hogy jó legyen. Görcsből nem sok nagy dolog született eddig. A legjobbakat hallgatom és olvasom ilyenkor. Az mindig segít.”
Dórinak is van saját bevett megoldása: „Engem mindig inspirálnak mások gondolatai, meglátásai, kulturális háttere, hiszen ezáltal egy új látásmód jelenhet meg a tervekben, ami számomra frissességet hoz egy kollekcióba.”
További részletek: fuzetea.hu
Interjúsorozatunk a gasztrovilág híres szereplőivel:
- „A szervíz nekünk a jutalom a nap végén" – Konyhanyelven Tóth Szilárddal, a SALT Budapest séfjével
- „Olyanokat is tudok már, mint a hangedli, a csáró és a trokser" – Konyhanyelven Vidó Nórival
- "A nagymamám húslevese vagyok" - Konyhanyelven Pesti Istvánnal, a tatai Platán étterem séfjével
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















