2020.11.30.
Gazpacho karfiolból
A gazpacho örök spanyol szerelem. Ha nem is ezer, de elképesztően sok változata van. Ez az egyszerű, hűsítő nyári leves megihlette még a legnagyobb szakácsokat is.
Az egész az arab világ hódításával kezdődött. Az olívaolajból, száraz kenyérből, vízből és fokhagymából álló levest a móroknak köszönheti az Ibériai félsziget. Az andalúz konyha tette sajátjáévá, immár ecettel és sóval gazdagítva, hasonlóan a ma is népszerű ajoblancóhoz (ahoblankó).
A modern recept már hagymát és idényzöldségeket, tipikusan paradicsomot, uborkát, paprikát is tartalmaz. A hozzávalókat összevágják, majd a sherryecetben áztatott kenyeret is hozzáadják, sózzák, és néhány órán át áztatják. Turmixolják, és olykor át is passzírozzák, majd vizet és olívaolajat adnak hozzá. A nem hideg, de hűs levest ún. tropezonessel, feltétekkel tálalják, ezek tradicionálisan a leves hozzávalói: apróra vágott uborka, paradicsom, hagyma és paprika.
A salmorejo (szalmoreho), amely Cordóba környékén készül, és az alap kenyér-fokhagyma-olívaolaj-ecet kvartettjén kívül csak érett paradicsomot tartalmaz, például Serrano sonkát és tojást kap a tetejére. Extremadurában, a portugál határ mentén pedig a sonkát eleve a levesbe teszik, nem köretként jár mellé.
A legismertebb fajtái a már említett salmorejo, a szintén emlegetett ajoblanco, amelybe ma már jelentős mennyiségű mandulát is tesznek, és dinnyével vagy szőlővel tálalják, valamint a porra antaquerena, amely csak paradicsomból, kenyérből, és minimális olívaolajból áll – a lehetőségek természetesen határtalanok. Az ajoblancot például krémesebbé és érdekesebbé tehetjük egy kis karfiollal és uborkával.

A karfiolos gazpacho receptjéért kattints a képre!
A klasszikus andalúz gazpachót tálalhatjuk átpasszírozva vagy darabosan, és az általános hozzávalókon kívül – vagy inkább azokkal együtt – pedig szinte bármilyen gyümölccsel is megbolondíthatjuk. A katalán Michelin-csillagos fiatal chef, Jordi Cruz eperrel készíti, a baszk, szintén Michelin-csillagos Martin Berasategui pedig érett cseresznyével. Kipróbálhatjuk görögdinnyével vagy szőlővel, de a körte és az alma sem fog csalódást okozni.
A dekorációt köszönjük a Butlers-nek!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















