Család

2021.09.29.

3 helyzet, amelyben a gázsütő sokkal jobb, mint a villany

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

A gázsütők gyakran alulmaradnak a villanygépekkel szemben, mert nem olyan precízek, kevesebb speciális funkcióval rendelkeznek, és sokaknak kötődik hozzájuk valamilyen kudarca vagy rossz emléke. Most azonban nem ezekről lesz szó, hanem csak az előnyökről.

Nem tudom, az olvasóközönség hogy van ezzel, de én személy szerint elég sokat szenvedtem a gázsütők használatával. És nem azért, mert ne tudtam volna bekapcsolni vagy felrobbantottam volna a konyhámat. Főleg az volt a szenvedés tárgya (vagyis inkább eredménye), hogy a süteményeim egyszerre megégtek és nyersek maradtak, mindent takargatni kellett alufóliával, és összességében egy igen kellemetlen élmény volt a gázsütő használata. Ezek mellett pedig elég könnyű volt elfelejteni, hogy igenis vannak előnyei a gáznak, és most – némileg engesztelődésképp – ezeket fogom felsorolni.

3 helyzet, amiben a gázsütő sokkal jobb, mint a villany

Kenyérfélék

Ami nagy előnye a gázsütőknek, hogy sokkal magasabb hőfokon képesek üzemelni. Ha a legnagyobb fokozaton begyújtjuk, és pár percig előmelegítjük, tulajdonképpen egy kemence-jellegű környezetet hozunk létre.

Ez pedig pont a megfelelő közeg, amiben a kenyérfélék tökéletesre sülnek.

A hirtelen erős hő miatt is lesznek olyan szép magasak a veknik, a héjuk ettől lesz aranybarna és ropogós, és ez biztosítja, hogy nem maradnak nyersek belül. Ráadásul egyáltalán nem hiányzik az alsó-felső sütés funkciója, egy alaposan felfűtött gázsütő mindenhol egyformán meleg lesz.

Egy meglepő trükkel kiderítheted, miért nem süt egyenletesen a sütőd

Egy meglepő trükkel kiderítheted, miért nem süt egyenletesen a sütőd

És a kenyér csak a kezdet: gázsütőben sokkal jobb pita, ciabatta, focaccia készül. Az egyszerű péktermékekre mind igaz ez, a töltött vagy más szempontból komplexebb sütemények (pl. túrós táska, kakaós csiga, bukta) lehet, hogy nem viselkednek majd ilyen jól.

Pizza

Ahogy a kenyérnél, úgy a pizzánál is csodákra képes a kemence-jellegű sütés. Ugyan nem fogjuk elérni azt a szintet, amit az olasz fatüzelésű kemencék: nem fog pár perc alatt elkészülni a pizzánk, de mégis jelentősen gyorsabb lesz a folyamat, mint egy villanysütőben.

Szintén nagy előny, hogy a lepényünk alja alaposabban megpirul majd, így ropogósabb lesz, mint ahogy egy pizzának lennie kell. Persze itt nem árt egy kis óvatosság: ha alulra tesszük a pizzát, az alja megéghet, miközben a teteje a feltétekkel nyers marad.

Inkább kezdjük a pizza sütését a középső rácson, és ha nagyon égne az alja, tegyük még egy szinttel feljebb. Ha a feltétek még nyersnek tűnnek, szintén emeljük feljebb a lepényt, és vegyük nagyobb fokozatra a lángot.

Schiacciata - toszkán focaccia-szendvics

szendvicskülönlegességek

Schiacciata - toszkán focaccia-szendvics

Rozmaringos-krumplis pizza

pizzakülönlegességek

Rozmaringos-krumplis pizza

Kovászos kenyér kezdőknek

kovászos kenyér

Kovászos kenyér kezdőknek

Zöldségkrémek

Egy padlizsánkrém vagy ajvár esetében a legjobb módszer, amivel megsüthetjük a zöldségeket, grillen vagy szabadtűzön történik. Ezt pedig egy kis lakás konyhájában, ha reprodukálni nem is, de imitálni nagyon jól tudjuk majd.

Az imitáció pedig nem máshol, mint a jó öreg gázsütőben történik. A padlizsánok esetében például a zöldség héja annyira megég, hogy egyes részeken kormos lesz. Kérdezhetnénk, hogy ez ugyan miért egy jó dolog. Nos, azért, mert ezzel fantasztikus füstös ízt adhatunk a krémnek, anélkül, hogy tüzet gyújtanánk a konyhában (amit pedig inkább ne tegyünk).

Ugyanez vonatkozik az összes többi sült zöldséges krémre, ahol egy izgalmasabb, komplexebb ízvilágot szeretnénk elérni: ajvár, paprikakrém és barátai.

Becsüljük meg tehát az öreg gázsütőt, és használjuk olyan helyzetekben, ahol van lehetősége kibontakozni.

Muhammara, a szír diós sültpaprikakrém

paprikakrém

Muhammara, a szír diós sültpaprikakrém

Padlizsánkrém

padlizsánkrém

Padlizsánkrém egyszerűen

Ajvár

paprikakrém

Ajvár

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Ismerd meg közelebbről a konyhai eszközeidet:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept