2024.02.14.
Gianni szerint ez a jó házasság titka
A híres sztárséf, Gianni Annoni őszintén beszélt arról is, mikor adódtak nehézségeik feleségével, Debreczeni Zitával.
Debreczeni Zita és Gianni Annoni már több mint 10 éve alkotnak egy párt, szerelmükből két gyermekük született. A pár ritkán ad közösen interjút, azonban a Nők Lapjával most kivételt tettek. Őszintén beszéltek arról, milyen nehézségeik voltak ezalatt az időszak alatt, és hogyan élik meg a szerelmüket.
Nem mondom, hogy nagyon romantikus lettem, de nő vagyok, és így is gondolkodom erről a kérdésről. Szeretem, ha meglepnek, ha kapok csak egy szál virágot, vagy nézzük kicsit a naplementét
– mondta Zita.
Gianni azt is elárulta, hogy ő hogyan áll a romantikához:
„Fiatalon nagyon romantikus voltam, de történtek az életemben olyan események, amelyek során elvették tőlem ezt az örömöt. Valahogy az egész romantika, ami bennem volt, átalakult. Most úgy gondolom, sokkal jobb, ha az idő múlásával még mindig tudok adni valamit, mint túlzásokba esni, de aztán azt nem fenntartani. Ma már úgy gondolom, legyen mindig ugyanaz! Van egy szép olasz szám, ami a nagy unalomról szól. Ha a családban monotónia van, az azt jelenti, minden rendben és minden stimmel. Csak meg kéne szokni, hogy ez pozitív dolog, amit nem kell állandóan bolygatni. Nem kell megzavarni a nyugalmat, mert az nagyon jó. Az élet majd úgyis megbolygatja úgy és akkor, ahogyan és amikor akarja. Addig érdemes megélni azt, amit van.”
Ezek után arról meséltek kicsit, hogy küzdelemmel járt, amíg első gyermekük, Gianfranco Máté megfogant, ám szerencséjükre ez nem tönkretette, hanem megerősítette a kapcsolatukat.
A házasság amúgy is küzdelem részben. Ha nincs benne küzdés és akarás, nem tud hosszútávon működni
– tette hozzá Gianni.
Címlapkép: press.tv2.hu TV2 / Fotocentral
Még több érdekes cikk itt:
- Csökkentheti a korai halálozás esélyét a kávéivás
- Így szabadulhatunk meg a zsigeri zsírtól
- Ez a legjobb gyümölcs, ha bélproblémákkal küzdesz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














