2020.11.30.
Gordon Ramsay most tündéri ovis gyerekek főzését kritizálta
Valljuk be, ovis korú gyerekünket nem szívesen engednénk Gordon Ramsay közelébe - attól túl sok jót nem remél az ember. Nézd meg 2,5 percben, amit most elképzelni is nehéz.
Felesleges újra leírni - Gordon Ramsay stílusát, hiába tudjuk, hogy ez a védjegye, még megrendezett tévés körülmények közt sem biztos, hogy túl sokan bírnánk bőgés nélkül.A Hell's Kitchen (Pokol konyhája) és a MasterChef (Mesterszakács) című műsorokban nem egy embert sértett már vérig, a MasterChef Junior adásaiban pedig már gyerekekkel is dolgozott, nyilván picit finomítva stílusán.
Most eljött az ovisokért is - már a hideg is kiráz, ha belegondolok, velük mit fog művelni, viszont a jó hír, hogy ez csak a James Corden-féle The Late Late Show c. esti műsor keretein belül zajlottMasterChef Junior Junior 2,5 perces kamuelőzetese*:*
kábelénél fogva rángatott turmixgép, melléütött tojások, szétszórt liszt és alapanyagok, lábbal taposott serpenyős egytálétel, gyurmából készült fánk (amibe Gordon bele is kóstol), és kisautóval töltött ételek.
Nyilván vicc az egész, és maga James Corden a legnagyobb gyerek - Gordon pedig természetesen még félkomolyan sem tud otrombán bánni a picikkel. Hálisten.
A jelenet az első perctől az utolsóig megrendezett és színpadias, de ettől függetlenül vélhetően hatalmas sikere lenne, ha elindulna egy ovis Gordon-műsor - kérdés, kell-e ez a gyerekeknek...NÉZZÉTEK!
Ezeket olvastad már?
Gordon Ramsay tökéletes sült tojásos reggelit készített, amivel akár egy...
A brit sztárszakács tojásos reggelije nagyon gusztusosan néz ki!
13 dolog, amit vélhetően nem tudtál Gordon Ramsayről
Gordon Ramsayről tudjuk, hogy baromi jó séf, hogy kemény, nyersen őszinte, és nem szívesen lennénk az ellenségei, de vajon azt tudtuk, hogy fekete öves karatés? Nem hinném...
A 12 leggyakrabban rosszul ejtett külföldi kajanév - valld be,...
Nyelvtannácik, gyűljetek - lehet végre kötekedni, helyesbíteni, javítani. Összeszedtük a magyarok által leggyakrabban rosszul ejtett külföldi kajaneveket!
Gordon Ramsay szerint CSAK ez a 11 konyhai eszköz kell...
Ha gondban vagy, mi az, ami tényleg fontos egy jól felszerelt profi konyhában, de a pénztárca és a hely is szűkös, jó hírünk van - és Gordon Ramsaynek is.
via kitchn
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















