2024.01.06.
Gordon Ramsay elárulta, miért vetett véget népszerű műsorának
Gordon Ramsay-t úgy ismerte meg a világ, mint aki nem rejti véka alá a véleményét. Most őszintén elárulta, mi volt az a nyomós ok, ami miatt véget vetett egyik legnépszerűbb műsorának.
Ha bekapcsolod a tévét, és egy kicsit kattintgatsz, jó eséllyel előbb-utóbb belebotlasz egy Gordon Ramsay műsorba (ha nem is a legfrissebbe, de egy ismétlésbe mindenképp). A Hell's Kitchen-től a MasterChef-en át a MasterChef Juniorig és a különböző spinoffjaikig, Gordon Ramsay az egyik legtöbb tv-s főzőműsort jegyző sztárszakács, akinek képernyős munkája nagy hatással volt a gasztronómiára is. Ezért is meglepő, hogy az Entertainment Weeklynek adott interjújában Ramsay elárulta, hogy ő maga vetett véget az egyik műsorának.

Gordon Ramsay elárulta, miért vetett véget népszerű műsorának
Búcsút intett a műsornak
„Lemondtam a konyha ördöge című műsoromat a Foxon” – mondta Ramsay. Elmondása szerint a műsorában szereplő egyik étterem miatt elérte a töréspontot, és rájött, hogy elege van.
A konyha ördöge 2004 és 2007 között futott, amelyben Ramsay a csőd közelében álló éttermeket látogatott meg, hogy nyers, ugyanakkor profi stílusával megmentse őket a szakadék széléről.
„Dél-Franciaország közepén ébredtem fel, miután egy hetet forgattam egy olyan brit fickóval, akire még a fürdővizemet sem bíznám rá, nemhogy az éttermemet” – mondta a magazinnak. „Mivel egy síparadicsomot vezetett, úgy érezte, hogy kihasználhatja az összes vendéget, mert nem tudtak máshol enni. Szarakodott velem, amiért megmondtam neki az igazat, majd azt gondoltam: Végeztem.”
Új műsorral tért vissza
A Fox vezetői azonban nem voltak hajlandóak elveszíteni a műsort, ezért kompromisszumos megoldást találtak ki: a konyha ördögét leállítják, várnak néhány évet, majd egy másik étterem-megmentő műsorral megújítják a koncepciót. Ekkor született meg a Gordon Ramsay's 24 Hours to Hell and Back (Gordon Ramsay 24 órája a pokolban és vissza) nevű műsor, amely 2018 és 2020 között három évadot élt meg.
Nassold ezeket, ha Gordon Ramsay műsorait nézed:
Sonkás-sajtos roló
Sajtos rudacskák
Almás-húsos hasé cheddarral
Kaptam egy telefonhívást [a Fox-tól], amely így szólt: Tudod Gordon, mielőtt leállítanád a saját sorozatodat, nem gondolod, hogy ezt együtt kellene megbeszélnünk, mint a partnereid? Nem bánjuk, hogy pihenteted, de szeretnénk, ha valami erősebbel térhetnél vissza
– mesélte.
„Három évig pihentettem, és a 24 Hours to Hell and Back című műsorral tértem vissza. Szóval én magam vagyok a saját munkafelügyelőm, és ugyanúgy megdolgoztatom magam, mint bárki mást a műsoraimban és a való életben.”
Még több Gordon Ramsay:
- Mindenki Gordon Ramsay rántottáját fikázza
- 3 zseniális avokádós trükk, amit Gordon Ramsay-től tanultunk
- Kiakadtak a netezők Gordon Ramsay tojáspucolós trükkjén
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















