2021.07.14.
Ennyiért árulják a legnépszerűbb magyar boltok a görögdinnyét
Egyre több szupermarketben kapható a nyári szezon legnépszerűbb gyümölcse, a görögdinnye. A két-három hónapig tartó dinnyeszezon alatt egy átlag magyar 12 kilogrammot fogyaszt dinnyéből, idén viszont nem feltétlenül számíthatnak nagy akciókra a vásárlók.
Az első magyar származású görögdinnyéket júliusban kezdik el szüretelni a termelők, így a piacokon, a zöldségesnél és már a szupermarketek gyümölcsöspultjainál is egyre több magyar gyümölccsel találkozhatunk az olasz és a spanyol importtermékek mellett.

A magyar dinnyék forgalomba kerülésével a kereskedők rendszerint nyomott áron kezdik el kiszórni az import dinnyekészleteket, ezzel pedig hivatalosan is megkezdődik az akciózási hullám. A Pénzcentrum cikke szerint az előző évek tapasztalata már azt mutatta, hogy a magyar dinnye kilója augusztusban már akár 99 forintos áron is kapható, a gazdasági hírportál szerint azonban idén az infláció, a szélsőséges időjárás és a termelői költségek növekedése miatt nem biztos, hogy óriási akciókra számíthatnak a magyar vásárlók, sőt: bár az idei, hazai termés kiváló lesz, a korábbi évekhez képest magasabb áron juthatunk hozzá a dinnyéhez.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete juttatott el egy közleményt, melyben arra kérik a kiskereskedőket, ne vigyék le most a forgalomban bennragadt importdinnyék árát, az ugyanis akár hosszú távon is veszélyeztethetné a magyar dinnyetermelők helyzetét, a hazai árukészlet fogyását.
Míg 2017-ben a dinnye kilós ára júniusban még 277 forintról indult, az évek előrehaladtával azonban egyre csak nőtt a kezdő ár: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2018-ban 292, 2019-ban 351, 2020-ban 336 Ft/kg-ról indult a görögdinnye átlagos fogyasztói ára 2021-ben az induló kilós ár már 390 forint volt.
A Pénzcentrum és a piaconline.hu információi szerint jelenleg 248-598 forintos skálán mozog a dinnye ára, a gyümölcs pedig meghódította a hazai szupermarketeket is. Az Auchan aktuális akciós újságjában 198 forintért kínálják nekünk a dinnyét, a Tesco csütörtöktől pedig 189 forintot kér majd a magszegény dinnye kilójáért. A Penny még a két ismert áruházláncnál is olcsóbban, mindössze 149 forintért árulja csütörtöktől a magyar görögdinnye kilóját. A Pénzcentrum adatai szerint jelenleg a Lidlben kérik el a legtöbb pénzt a dinnyéért, itt a magyar gyümölcs 299 forintért kapható.
Ezek a hírek is érdekelhetnek:
- Kiderült, melyik bolti epres jégkrém a legjobb
- Drasztikusan lép fel az élő homárok megfőzése ellen egy európai ország
- Kiderült, hogy a jeges vagy a forró italok hűtenek-e le igazán a kánikulában
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















