Otthon

2023.06.05.

Ezek a tényezők befolyásolják a magyar dinnye árát idén

Nosalty profilképe Nosalty

Az előrejelzések szerint július elejétől megérkeznek a hazai boltokba és piacokra a magyar görögdinnyék. Most arra is fény derült, hogy miként alakul majd az áruk!

A görögdinnyék általában július elején tűnnek fel a piacokon, az élelmiszerboltokban és az út menti kis standokon. Most úgy tűnik, hogy ez idén sem lesz másképpen. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) szerint azonban drágább lesz idén a dinnye, bár konkrét jóslatokba nem mertek bocsátkozni. A gyümölcs árát ugyanis elsősorban a kereslet-kínálat alakítja, ami pedig az időjáráson múlik – számolt be a hírről az Agrárszektor oldala.

Ezek a tényezők befolyásolják a magyar dinnye árát idén

Jön a drágulás

Az elmúlt időszakban jelentősen megdrágultak az inputanyagok, így például a műtrágyák, valamint az üzemanyag is, aminek természetesen egyetlen gazda sem örült. Ezenfelül a vetőmagoknál 20 százalék körül alakult az infláció, ami számottevő áremelkedést jelent. Továbbá 2021-ről 2022-re körülbelül 30 százalékos termelésiköltség-növekedés történt, ami 2022-ről 2023-ra újabb 15-20 százalékot ugrott.

Ez minden bizonnyal meg fog jelenni a bolti és piaci dinnyeárakban is.

Új trendek a dinnyepiacon

Egyre többen keresnek itthon kisebb, 5-7 kilós dinnyéket a 7-11 kilósok helyett. Ennek az új trendek egyértelműen a drágulás az oka. Ennek megfelelően a hazai termelők is elkezdtek ilyen méretű dinnyéket termeszteni. Szintén új trendnek számít, hogy egyre több vásárló szeretne magnélküli dinnyét vásárolni.

Görögdinnye-limonádé

limonádé

Görögdinnye-limonádé

Görögdinnyeleves mentával

gyümölcsleves

Görögdinnyeleves mentával

Málnás görögdinnyesorbet mentával

sorbet

Málnás görögdinnyesorbet mentával

Több mint 120 ezer tonna körül alakul az idei termés

A korábbi számokat nézve a Magyar Dinnyetermesztők Egyesülete idén 123-126 ezer tonna közé várja az országos görögdinnye-termést.

„Ha nem lesz semmilyen extrém időjárási körülmény, akkor ez a mennyiség az éves belföldi fogyasztást - ami általában 100 ezer tonna körül alakul - simán fedezi, és 25-30 ezer tonna marad exportra is" – írja az oldal.

Import és export

Magyarország elsősorban Csehország, Szlovákia, Lengyelország és a Baltikum irányába exportál dinnyét. A kiviteli mennyiség pedig általában egy kicsivel több, mint az éves importunk.

2022-ben 25,8 ezer tonnát hoztak be Magyarországra, míg 28,5 ezer tonnát exportáltak.

Görögországból tavaly kicsivel több mint 10 ezer tonna dinnye érkezett, míg Olaszországból nagyjából 6 ezer, Spanyolországból 3 ezer, Hollandiából 1,5 ezer, Törökországból pedig 1,2 ezer tonna. Az import dinnyék ára szinte mindig alacsonyabb, mint a hazaié. Ám szerencsére a magyar fogyasztók hajlandók akár többet is fizetni a hazai gyümölcsért.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept