2026.05.22.
Kezdődik a grillszezon! Ezek az ételek kerülnek leggyakrabban a rácsra
Pünkösdtől augusztus 20-ig tart a grillszezon csúcsa, de a legnagyobb rajongók őszig nem teszik el a grillt. A magyarok közel fele külön bevásárlással készül a sütögetésekre, a Tesco adatai szerint tavaly 11 százalékkal nőtt a szezonális grillhúsok forgalma. A legnépszerűbb továbbra is a fűszeres sertéshús, ugyanakkor egyre többen választanak halat, valamint kacsa- és libahúst is.
A grillidényre való ráhangolódást már jóval az első meleg napok előtt elkezdjük, hiszen a Tesco értékesítési adatai alapján április végén elindul a felkészülés a grilleszközökkel. Az igazi szezon azonban pünkösd környékén robban be, június közepére pedig a kertek csinosítása is fókuszba kerül, amikor a dekorációs termékekre költött összeg már meg is haladja a grillételek vásárlására szánt keretet. Az augusztus 20-i nemzeti ünnep a nyár és egyben a főszezon utolsó nagy durranása, melyet követően az eladások lassan csökkenni kezdenek. Az igazi, vérbeli grillfanatikusok egészen októberig kitartanak a rácsok mellett, amikor viszont az időjárás igazán bekeményít, egyik hétről a másikra lezárul a szezon.

Kezdődik a grillszezon! Ezek az ételek kerülnek leggyakrabban a rácsra
Klasszikus húsok globális ízekben
Ha a rácsra kerülő finomságokról van szó, a hazai eladások alapján egyértelműen a sertéshús a király, amely a fogyasztás felét (50%) teszi ki, megelőzve a csirkét (38%) és a marhát (6%). Ugyanakkor egyre bátrabban kísérletezünk a megszokottól eltérő alapanyagokkal, amit jól mutat, hogy a Tesco vásárlói tavaly 44 százalékkal több grillezni való halat és közel négyszer több kacsát, illetve libát emeltek le a polcokról, mint egy évvel korábban. A top öt legkedveltebb előkészített Tescóban kapható húslistáján jól látszik, hogy a hazai ízek mellett a nemzetközi vonal is hódít.
A legnépszerűbbek a mézes-mustáros csirkemell, a mediterrán sertéskaraj, a pácolt sertéstarja, a Buffalo csirkecombfilé és a texasi stílusú, BBQ marinádban érlelt tarja.
A Tesco kínálatában a mintegy 35-féle saját márkás Grill Master termék leveszi a pácban fürdetés terhét a vállunkról. Ezek közé tartoznak a bernerek és a különféle ízesítésű grillkolbászok, a csirkenyársak, valamint a sertésből, illetve csirkéből készült hot dogok. A letisztultabb, ugyanakkor kifinomult ízeket kedvelő húsimádók a Tesco Finest kínálatából válogathatnak a hamburgerhez és steakhez olyan termékek közül, mint a marhahúspogácsa ír marhából, az Iberico sertéshúspogácsa, a wagyu marha hamburgerpogácsa vagy a 32 napig érlelt marharostélyos, illetve marhacomb steak ír marhából.

A Tesco kínálatában a mintegy 35-féle saját márkás Grill Master termék leveszi a pácban fürdetés terhét a vállunkról
Mivel a grillköltések 10 százaléka vegetáriánus vagy vegán termékekre megy el, a Tesco a húsmentes opciót választókra is gondolt. A kategória abszolút sztárja a grillsajt, amelyből mintegy félmillió darab fogy a szezon alatt, köztük az ínycsiklandó, áfonyaszószos Grill Master camembert-rel.
Minél fűszeresebb, annál jobban szeretjük
Ami sohasem hiányozhat egy igazi magyar kerti partiról, az a gazdag ízvilág és a bőséges fűszerezés. A Tesco képzeletbeli 2025-ös fűszerolimpiáján a dobogó legfelső fokára a tartármártás és a majonéz állhatott fel, az ezüstérmet a ketchup, a bronzot pedig a mustár hozta el.
A Tesco közép-európai piacainak adatait összevetve toronymagasan mi költjük a legtöbbet:
A magyarok több mint 1,5 milliárd forintot költenek grillfűszerekre, és a folyékony ételízesítők terén is mi vagyunk a legnagyobb rajongók. A fűszeres falatokat pedig legszívesebben jéghideg sörrel öblítjük le (63%), de az ásványvíz (43%) és a házi készítésű limonádé (41%) is ott van a top kísérők között.
Profi grilleszközöktől a buli utáni takarításig
A grilleszközök közül grillsütőkre költünk a legtöbbet (33%), amelyekből a Tesco közel 30 különböző modellt kínál, az asztali verzióktól a hordozható gömbgrilleken át a komoly gázgrillekig. A toplista második helyén a faszén áll, amihez többféle biztonságos gyújtóeszköz közül válogathatunk, beleértve a gyufákat, öngyújtókat, begyújtókockákat és -géleket. A vásárlások értékét tekintve pedig a harmadik helyen olyan profi kiegészítők szerepelnek, mint a fújtatók, húshőmérők, grillcsipeszek, spatulák, serpenyők és grillrácsok.
Mindezek tetejébe a szabadtéri főzés szerelmesei a klasszikus bográcsozáshoz is beszerezhetnek mindent, legyen szó masszív üstházakról, állványokról vagy tűzrakóhelyekről.
A fergeteges kerti parti azonban nem ér véget az utolsó falat elfogyasztásával, hiszen a rácsokat a következő sütögetésre is fel kell készíteni. Szerencsére a tisztításhoz és karbantartáshoz is mindent megtalálunk a Tesco kínálatában: a speciális grillkefék, strapabíró kaparók, tisztítókövek és zsíroldó tisztítószerek pillanatok alatt eltüntetik a lakoma nyomait, így a felszerelés már másnap újra bevetésre kész.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Eladó a legendás Öcsi étkezde: a tulajdonos még a recepteket...
Eladóvá vált a budapesti Öcsi étkezde, amely évtizedeken keresztül a házias magyar konyha egyik ismert helyszíne volt.
Ennyi idő után cseréld le a mosógéped vízcsövét, különben beázhat...
A mosógép az otthon egyik leggyakrabban használt háztartási gépe, a hozzá tartozó csövekről mégis könnyű megfeledkezni. Miközben egy mosógép akár tíz évig vagy még tovább is működhet, a vízbekötéshez használt gumicsövek élettartama ennél jóval rövidebb lehet. Az elöregedett cső pedig nem feltétlenül jelzi előre, hogy baj készül: kívülről még épnek tűnhet, miközben az anyaga belül már veszített a rugalmasságából.
A kávé gátolhatja a zsírégetést? Erre figyelmeztet a hosszú élet...
A túlzott kávéfogyasztás nem feltétlenül segíti a fogyást, különösen akkor, ha valaki a stressz és a fáradtság leküzdésére használja a koffeint. Sebastián La Rosa hosszú élettartammal foglalkozó szakértő szerint a tartós stressz és a szervezet hormonális reakciói a zsírok anyagcseréjére is hatással lehetnek.
További cikkek
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
- Márton-napi libalakoma
- Sajtos-pizzás babka bacönnel
Még több friss recept












