2020.11.30.
Gusztustalan állapotok miatt záratott be a Nébih egy hamburgerezőt
Borzasztó higiéniai körülményeket találtak a budapesti reggeliző/hamburgerezőben a Nébih szakemberei.
Egy fővárosi reggeliző és hamburgerező egység tevékenységét függesztették fel azonnali hatállyal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei szeptemberben a helyszínen tapasztalt, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt. A nem megfelelő higiéniai körülményeken túl nyomonkövethetetlen, valamint tisztítatlanul felszolgált zöldségek is akadtak az üzletben.
Számos súlyos higiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei egy budapesti vendéglátóegység helyszíni ellenőrzése során. Az egységben a hűtőkapacitás nem biztosította a szabályos tárolás feltételeit, ezért a sütésre váró félkész alapanyagokat hűtés nélkül, a polcokon és a padozaton tárolták. A hűtők eljegesedettek, szennyezettek, a raktár és a pult mögötti rész padozata szennyezett volt, a sütőberendezés mellett kifolyt olaj, és lehullott ételmaradékok hevertek.
A kiszolgálópulton kínált szendvicseket, péksüteményeket nem óvták a cseppfertőzéstől és a rovaroktól, sőt közvetlenül mellettük tárolták a csomagolóanyagot, rovarirtós dobozt, üdítőitalokat, szórólapokat, és ide tették a vendégek a visszahozott, használt edényeket is.
Az egységben zöldség tárolására, mosására, tisztítására alkalmas hely és vízvételi lehetőség nem volt. A jégsalátát és a salátakeveréket tisztítatlanul használták fel a szendvicskészítéshez. A frissen érkezett, tisztítatlan paprikát, narancsot, uborkát, káposztát a vendégtérben tárolták. Ez az eljárás nem volt összhangban a vállalkozás részére kiadott engedéllyel sem, aszerint ugyanis kizárólag tisztított, konyhakész, csomagolt zöldség és gyümölcs vihető be az egységbe.
A Nébih a fent részletezett, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. Ezen túlmenően a hatóság 10 tétel nem nyomonkövethető, illetve tisztítatlan saláta felhasználásával készült élelmiszert és egy tétel lejárt fogyaszthatósági idejű alapanyagot azonnali hatállyal kivont a forgalomból, azok forgalomba hozatalát, felhasználását megtiltotta, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.
Az egység az élelmiszerbiztonsági hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta a tevékenységét.
Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. Az érintett vállalkozás adatai megtalálhatóak a jogsértés listán.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Kiderült, mennyi élelmiszer végzi a kukában a hazai háztartásokban
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint 4%-kal csökkent a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyisége az elmúlt 3 évben.
Vajon ki fizet többet? Ennyit lehet keresni a Burger Kingnél...
Nyilvánosságra kerültek a két legnagyobb gyorsétteremlánc háza tájáról a 2019-es év árbevételei illetve a dolgozók átlagkeresete.
89 évesen is pizzafutárkodott az idős bácsi, az internetezők elképesztő...
Ha eddig azt gondoltad, hogy a TikTok videómegosztón semmi értelmeset nem lehet találni, most megmutatjuk, jó dolgokra is képes az internet ereje.
Valójában sokkal többe kerül minden, és a Penny ezt az...
Az áruházlánc kegyetlenül az arcunkba vágja, mennyivel kéne többet fizetnünk, ha azt is kiszámláznák, milyen mértékben terhelik a környezetet az egyes termékek.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Eladó a legendás Öcsi étkezde: a tulajdonos még a recepteket...
Eladóvá vált a budapesti Öcsi étkezde, amely évtizedeken keresztül a házias magyar konyha egyik ismert helyszíne volt.
Ennyi idő után cseréld le a mosógéped vízcsövét, különben beázhat...
A mosógép az otthon egyik leggyakrabban használt háztartási gépe, a hozzá tartozó csövekről mégis könnyű megfeledkezni. Miközben egy mosógép akár tíz évig vagy még tovább is működhet, a vízbekötéshez használt gumicsövek élettartama ennél jóval rövidebb lehet. Az elöregedett cső pedig nem feltétlenül jelzi előre, hogy baj készül: kívülről még épnek tűnhet, miközben az anyaga belül már veszített a rugalmasságából.
A kávé gátolhatja a zsírégetést? Erre figyelmeztet a hosszú élet...
A túlzott kávéfogyasztás nem feltétlenül segíti a fogyást, különösen akkor, ha valaki a stressz és a fáradtság leküzdésére használja a koffeint. Sebastián La Rosa hosszú élettartammal foglalkozó szakértő szerint a tartós stressz és a szervezet hormonális reakciói a zsírok anyagcseréjére is hatással lehetnek.
További cikkek
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...
A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Porhanyós diós pite
Sütéskor mindenki a saját sütőjének a teljesítményét vegye figyelembe!
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
- Márton-napi libalakoma
- Sajtos-pizzás babka bacönnel
Még több friss recept



















