2023.02.19.
3 gyakorlat, amit a nőknek kerülniük kell, ha fogyni szeretnének
Természetesen nincs olyan mozgásforma, amivel nem égetünk kalóriát, ám igenis vannak olyan gyakorlatok, amelyekre felesleges pazarolni az energiánkat, ha az elsőszámú célunk a súlyvesztés.
Ahhoz, hogy veszítsünk a súlyunkból, elengedhetetlen, hogy egy egészséges, kiegyensúlyozott, aktív életmódot kövessünk. Azt szokták mondani, hogy a táplálkozás 70%-ban, míg a sport 30%-ban járul hozzá ahhoz, hogy elérjük a célunkat. Természetesen ez mindenki esetében változhat valamelyest – különösen a nőknél, akiknek egyébként is nehezebben megy a fogyás.

3 gyakorlat, amit a nőknek kerülniük kell, ha fogyni szeretnének
A megfelelő étkezés tehát kiemelkedően fontos, de mellette nem feledkezhetünk meg a sportról sem, hiszen ez a legjobb módja annak, hogy proaktívan kalóriadeficitet érjünk el, és beinduljon a fogyás. Ehhez a legjobb mozgásformák között említhetjük a kardiógyakorlatokat, például a futást és az úszást, de a kerékpár is igen hatásos, sőt, még a súlyzós edzések is segítenek. Most pedig kitérünk azokra a népszerű gyakorlatokra, amelyekre nem érdemes az időnket pazarolni!
Az egyik a négyütemű fekvőtámasz, ami alapvetően jó kondicionáló gyakorlat, ám ha még csak most vágunk bele az edzésbe, akkor kezdésnek túl nagy falat lehet. Elképzelhető ugyanis, hogy nincs erőnk szabályosan végigcsinálni a szükséges magas ismétlésszámot, hiszen hamar elfáradunk. Ha már van egy kis rutinunk az edzésben, akkor az állóképesség javítására remekül beválhat.
A dobozugrás is népszerűnek számít, hiszen ez is javítja az állóképességet, miközben jócsán megdolgoztatja a lábakat és a popsit. Ugyanakkor ahhoz, hogy jól hajtsuk végre ezeket, kiemelkedő koordinációval és erős altesttel kell rendelkeznünk, ezek nélkül nem érezhetjük a gyakorlat jótékony hatásait. Mielőtt erre rátérnénk, erősítsünk egy kicsit guggolásokkal!

A dobozugrás megmozgatja a lábakat és a popsit
A felülés sem szolgálja aktívan a fogyásunkat, hiába számít a legnépszerűbb hasedző gyakorlatnak. A gond vele az, hogy a legtöbben görnyedt háttal, a nyakon támaszkodva, a csípőre terhelve végzik ezt a feladatot, mivel nem rendelkeznek kellő hasizommal ahhoz, hogy abból dolgozzanak. Először inkább a törzs izmait erősítsük meg, például plank gyakorlatokkal, ezután felülésezhetünk is!

A baj, hogy a legtöbben görnyedt háttal, a nyakon támaszkodva, a csípőre terhelve végzik a felülést
Szerző: Szabó Anna
Még több mozgás:
- 7 edzéshiba, amit kezdőként szinte biztos, hogy elkövetsz
- 3 hiba, amit ne kövess el az edzésen, ha fogyni szeretnél!
- 7 ok, amiért megéri reggel edzeni!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














