2020.11.30.
A gyerekeid már nem is fogják tudni, milyen ízű a csoki vagy a mogyoró
Ma még teljesen természetes számunkra, hogy akkor iszunk kávét vagy eszünk csokoládét, amikor csak akarunk. Mit szólnál ha kiderülne, hogy mindez hamarosan a múlté lesz?
Afelől már nem lehet semmi kétségünk, hogy az elmúlt egy évtizedben teljesen megőrültek az évszakok és kiszámíthatatlan lett az időjárás. Az évről- évre egyre jobban érzékelhető változások miatt sokat panaszkodunk, pedig a klímaváltozás az élet egyik elengedhetetlen kellékére is veszéllyel van: az élelmiszerre.
A Föld mezőgazdasága nagyon specifikus környezeti feltételeket igényel, és amennyiben ezeknek a körülményeknek nem felelnek meg az időjárási viszonyok, úgy a gazdaság először csak lassan, később pedig nagyon feltűnően elkezd szenvedni. Ezeknek a változásoknak az eredménye, hogy hamarosan képtelenek leszünk kedvenc ételeinket olyan mennyiségben fogyasztani, amilyenben szeretnénk.
Íme néhány élelmiszer, amely még a mi földi létünk során eltűnhet a klímaváltozás miatt.
AVOKÁDÓ

Alig fél kilogramm (vagyis két közepes méretű) avokádó előállításához csaknem 273 Liter vízre van szükség. Ez a vízmennyiség körülbelül négy átlagos amerikai zuhanyzó napi vízfogyasztása.
Az amerikai kontinensen kapható avokádók 80%-a Kaliforniában terem, az elmúlt évek tűzeseteiről hallván már mi is tudhatjuk, hogy a kontinens ezen részén hatalmas a szárazság. Ha a temérdek mennyiségű víz felhasználása még nem lenne elég, gondoljunk csak arra, hogy az avokádó természetes közege a trópusi, mediterrán vidék, míg Észak- Amerika délnyugati része már-már teljesen elsivatagosodott.
CSICSERIBORSÓ

Hasonlóan az avokádóhoz, 287 liter víz kell mindösszesen 28 gramm csicseriborsó előállításához. A világszerte népszerű humusz alapanyagának termelése 40-50%-kal esett vissza az előző évekhez képest, így könnyen meglehet, hogy a csicseriborsó hamarosan a múlt ködébe vész.
KÁVÉ

A CBC News értesülései szerint 2080-ra a termesztett kávé 70%-a eltűnhet a Földről.
A kávé többségében arabika kávészemekből készül, amely ideálisan 15-24°C-on terem. Ha a hőmérséklet magasabb az ideálisnál és a növények túl gyorsan kezdenek érni, azt a kávé ízén mi is könnyen megérezhetjük.
Ahogy a hőmérséklet egyre csak nő, úgy romlik a kávé minősége is, amely végzetes döfés lehet a koffeinfüggők számára.
HAL

Kutatók szerint ha továbbra is a mostanihoz hasonló módon szennyezzük óceánjainkat, 2048-ra teljesen eltűnhetnek a halak sós vizeinkből.
Ez a következmény javarészt a nagyipari halászatnak köszönhető. Az egyik legelterjedtebb halászati módszer a húzósháló-halászat, melynek lényege, hogy egy hatalmas háló felfogja az összes útjába kerülő halat – természetesen azokat is, amelyek ritkább vagy nem is feltétlenül ehető halfélék.
A vizek szennyezése és mérgezése első sorban az óceánok színes élővilágának pusztulását okozhatja, és ugye mindannyian hallottunk már arról, mit ér az emberiség víz nélkül…
MOGYORÓ

Egyes feltételezések szerint 2030-ra hiánycikk lehet a földimogyoró.
A népszerű termésnek öt teljes hónapra valamint 50-100 cm vízre/esőre van szüksége ahhoz, hogy évről- évre megteremjen. Ha kevés eső esik, a hüvelyek nem fognak kellőképpen kicsírázni, túl sok eső esetén pedig a növények eldeformálódnak és nem tud rajtuk rendesen megnőni a mogyoró.
Bár ez csak feltételezés, ha nem is veszítjük el teljesen a mogyorót, könnyen luxuscikké válhat a jövőben.
CSOKOLÁDÉ

Valószínűleg nem is gondolnánk, de sokkal gyorsabban fogyasztjuk a csokoládét annál, mint amennyi idő alatt előállítjuk.
A tavaly évben nagyjából 70.000 tonnával több kakaót fogyasztott el az emberiség annál, mint amennyit kitermeltek. A Washington Post értesülései szerint ez a szám két éven belül akár 1 millió, 12 éven belül pedig 2 millió tonnára növekedhet.
Az előállítással kapcsolatos másik probléma természetesen maga az időjárás változás. A világon kitermelt kakaó 70%-át Nyugat- Afrika állítja elő, ahol az egyre emelkedő átlaghőmérséklet és szárazság igencsak gátolja a problémamentes termesztést, ráadásul az utóbbi években egy új gombafaj megjelenése miatt rengeteg ültetvény tönkremegy.
Ezeket olvastad már?
Nem garantáljuk, de így talán még a gyerekeid is életben...
A környezetkárosítás ellen pár apró lépéssel mi is felléphetünk - hoztunk egy listát és egy videót arról, hogyan csökkenthetjük a hulladékmennyiségünket. Próbáld ki te is!
A szomszédok már viszlátot intettek a vékony szatyroknak
Júliustól tilos vékony műanyagszatyrokat importálni, jövő évtől kezdődően pedig tilos ezeket forgalmazni is Romániában.
Műfenyő vagy élő fenyő - melyiket válasszuk karácsonykor?
Évről évre fellobban a vita, hogy az élő fák kivágása, vagy a műanyagszennyezés károsabb-e a bolygónknak karácsonykor – most igazságot teszünk a két oldal között.
Sosem találnád ki, hány karácsonyt tett már boldoggá ez a...
Ma már egyre többen vásárolnak műfenyőt, mert úgy gondolják környezetkímélőbb megoldás, és akár több évtizedig is használható. Még tovább is, mint gondolnánk...
(via)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















