2020.11.30.
Gyomorforgató állapotok a vágóhídon - Több mint száz tonna baromfitest hevert a padozaton
Borzalmas állapotok fogadták a NÉBIH ellenőreit egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfi vágóhídon. A vágószalagról közvetlenül a padlóra potyogtak a csirkék.
Gyomorforgató állapotok fogadták a NÉBIH szakembereit egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, bérvágással foglalkozó baromfi vágóhídon tartott ellenőrzés során. Az üzemben a fagyasztásra szánt termékeket több napig a folyosón tárolták. A vágószalagról közvetlenül a padozatra hullottak a csirkék, az emberi fogyasztásra szánt szárnyasok testét a földről szedték össze a dolgozók.
Az üzemben és egy másik telephelyen a hűtőkamrákban – selejt felirattal ellátva – több, mint 100 tonna emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket tároltak. A selejt és egyéb tárolt termékek további vizsgálata folyamatban van. A húsokat az ellenőrzés után megsemmisítik.

A bérvágatást végző vállalkozásnál az eddig lezárult ellenőrzések során további 52 tétel, azaz több mint 24 tonna nem nyomon követhető, jelöletlen, részben felengedett terméket vontak ki a forgalomból.
A NÉBIH elrendelte a vágóhíd tevékenységének felfüggesztését. Az üzem újra működhet, ha pótolja a hiányosságokat.

Az eljárás során az érintett vállalkozásokkal szemben együttesen milliós nagyságrendű bírság várható.
Az ellenőrzésről készült horrorfilm csak erős idegzetűeknek:
...ezeket láttad már?
Ezeket olvastad már?
Sertéspestis ide vagy oda, a tiltás ellenére szeretünk húst áthozni...
Minden második határátlépő megpróbál hústerméket behozni Ukrajnából.
Még több szennyezett tojásterméket találtak Magyarországon
Újabb termékekben mutatott ki fipronilt a NÉBIH laboratóriuma.
Lejárt alapanyagokból, mocsokban sütötték a kenyeret és a péksütit egy...
Penészt, egereket és rovarokat is talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a III. kerületi sütőüzemben.
A hazai „nyári termékek” egy része silányabb minőségű, mint nyugat-európai...
A NÉBIH ismét arra kereste a választ, hogy a hazai és a nyugat-európai piacokon azonos márkanév alatt eltérő minőségű termékeket forgalmaznak-e. Úgy néz ki, hogy igen.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















