Életmód

2020.11.30.

Gyomorműtéte után 56 kilót fogyott, majd testépítőnek állt a fiatal anyuka

Németh Orsi profilképe Németh Orsi

Kalee Adkins harca a kilókkal nem mindennapi. A fiatal anyuka őszintén mesél a szülés utáni depressziójáról, a kényszeres evésről és a mélyből kivezető útról.

Kalee Adkins gyerekkora óta küzdött túlsúlyával, ami ellen – saját elmondása szerint – többször felvette a harcot, de a leadott kilók mindig vissza-visszajöttek. 24 éves volt, amikor megszületett a kislánya - a fiatal anyuka pedig szülés utáni depresszióba esett és kényszerevővé vált.

Kalee kislánya már három éves volt, amikor ő a betegsége mélypontjához ért. Az akkor már közel 130 kilós anyuka feleszmélt, hogy valamit tennie kell, mert már nem tudott a kislányával együtt játszani, futni, ugrálni, ugyanis a túlsúlya megakadályozta ebben. Kalee felismerte, hogy amíg fejben nincs rendben, addig a túlsúlyával sem fog tudni mit kezdeni, ezért felkeresett egy pszichológust, aki segített neki kilábalni a depressziójából.

Miután elég erősnek érezte magát mentálisan, belevágott élete kalandjába és 2018 februárjában bypass-műtétet hajtottak rajta végre.

Egy új élet

Kalee a műtét után személyi edző segítségével mozogni kezdett és szigorú diétát tartott, aminek meg is lett az eredménye, hiszen közel 60 kilót fogyott, súlyát pedig a mai napig tartja. Azt mondja, átalakulásában az első 5 kilométer lefutása igazi mérföldkő volt.

A rendszeres mozgás mellett természetesen Kalee odafigyelt étkezésére is. Elsőként is "újrarendezte" a konyháját, megszabadult a feldolgozott élelmiszerektől, és az üdítőitaloktól. jellemzően sovány húsokat, halat fogyaszt és sok zöldséget, gyümölcsöt. Rászokott a főzésre, mert tudja, hogy így tudja a legegészségesebben elkészíteni mindennapi kedvenceit. Kalee egy tipikus napi menüjét is megosztotta követőivel: reggelire tojás spenóttal, ebédre hal sok zöldséggel, vacsorára garnélarák cukkinispagettivel. Főétkezések között görög joghurtot vagy fehérjeturmixot fogyaszt.

A fiatal anyukának szívügye lett az életmódváltás: a rendszeres futás mellett súlyzós edzésekbe kezdett, és olyan jól halad, hogy idén benevezett élete első bikinis testépítő versenyére is! Le a kalappal Kalee előtt!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

A hölgy, aki 6 éve 104 kg volt, ma pedig bikinimodell

Életmód

A hölgy, aki 6 éve 104 kg volt, ma pedig...

Tényleg hihetetlen, de úgy tűnik igaz Donna története. Remélem sokakat inspirál majd!

Bodon Judit dietetikus

75 kilótól szabadult meg 7 hónap alatt, most másoknak is segítene az ismert hazai étteremtulajdonos

Életmód

75 kilótól szabadult meg 7 hónap alatt, most másoknak is...

Tabuk nélkül mesélt életmódváltásáról és önmagával vívott harcáról Bezerics Dani, a dél-balatoni és budapesti Paletták ötletgazdája, tulajdonosa.

Fenes Gábriel

-40 kg, fokozatosan: ez Szilvi története

Életmód

-40 kg, fokozatosan: ez Szilvi története

Szilvi kitartó munkával igen nagy túlsúlytól szabadult meg. Életmódváltásában rendíthetetlen és még élvezi is!

Bodon Judit dietetikus

Elképesztő előtte-utána fotót posztolt Tóth Vera

Fogyókúra

Elképesztő előtte-utána fotót posztolt Tóth Vera

Az énekesnő két éve indult el a fogyás útján. Újabb fotón mutatta meg, hogy mennyit változott a kalandos utazás alatt.

Nosalty

via

címlapkép

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept