2020.11.30.
Gyorsétteremlánc segíti a Szent László Kórház orvosait és személyzetét
Gyors, éttermi segítség a Belfrittől! A koronavírus miatt megbetegedetteket ápoló egészségügyi dolgozókat segítik élelmiszeradománnyal.
A Belfrit Gyorsétteremlánc nagy mennyiségű élelmiszer-adományt ajánlott fel a koronavírus miatt megbetegedetteket ápoló Szent László Kórház orvosainak és személyzetének.Az adományt az étterem több ütemben, mindig frissen készítve szándékozik a kórház részére eljuttatni.
Az első szállítmányt ma kapta meg a kórház, méghozzá a Netpincér futárainak ingyenes segítségével.

A Belfrit vezetősége úgy gondolja, hogy ebben a páratlanul nehéz szituációban az összefogás és a rászorulók támogatása mindennél többet ér. Reméli, hogy példa értékű hozzáállásával mások számára is utat mutat, hiszen egy ilyen komoly helyzetben nagy szükség van arra, hogy együttműködő magatartást és szolidaritást tanúsítsunk embertársaink és az érintett közösségek iránt. Most minden segítség nagyon értékes azoknak, akik ebben a pillanatban is ott dolgoznak a betegek közvetlen közelében. Az adományokkal könnyebbé tehetjük a helyzetüket, hiszen Ők is erőn felül teljesítenek most mindannyiunkért.
Kérnek mindenkit, aki teheti, hogy adományával segítse a kórházat és más rászorulókat.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Ezekről a helyekről tudsz friss pékárut rendelni házhoz szállítással
A szociális távolságtartás idején sem kell lemondanod a friss kovászos kenyérről – mutatjuk, honnan tudsz most házhoz szállítással rendelni.
Nézd meg a Coca Cola óriásplakátját, amivel köszönetet nyilvánít az...
Egyre több cég veszi ki a részét a koronavírus következtében fellépő nehézségekből, és próbál segíteni, ahogy tud. A Coca Cola sem kivétel ez alól.
Így ünnepeljétek a gyereked születésnapját a koronavírus-járvány idején
A kijárási korlátozások és a társadalmi távolságtartás miatt a nagyszabású gyerekzsúroknak is lőttek. A születésnapokat így is meg lehet ünnepelni, csak egy kicsit másként!
Karanténtippek: 5 PEPECSELŐS étel, amire végre lesz időd otthon
Tudjuk, hogy sokaknak melós ez az időszak is, de azért tény, hogy a karantén tágra nyitotta előttünk a konyha ajtaját. Süssünk-főzzünk végre pepecselős ételeket otthon!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















