Család

2023.02.21.

5 kedvenc gyrosozónk Budapesten – görög nyarak ízei tálban vagy pitában

Nosalty profilképe Nosalty

A korai halovány hamburger- és hotdog-próbálkozások után a gyros volt az első nemzetközi street food, ami meghódította Magyarországot. Ma, a burgerforradalmon túl, amikor minden második utcasarkon nápolyi pizzabár nyílik, a gyros népszerűsége továbbra is töretlen, sőt az utóbbi években egyre több igazi görög gyros bukkan fel a török, szír és más kebapverziók mellett.

Görögországi nyaralásuk alkalmával sokan rácsodálkoznak, hogy a gyros szülőhelyén a pitába sült krumpli is kerül. Ma már itthon is megjelent e görög formula, de a legtöbb étteremben továbbra is inkább a döner kebap elérhető, amit mi itthon szintén gyrosnak – magyar átírással gírosznak – nevezünk. 

A gyros Törökország területéről került át Görögországba, a döner kebap volt tehát az eredeti nyárson forgatva sütött hús. Mint streetfood-műfaj egyébként mindig is kedvezett a vegetáriánusoknak, mert a hús mellett falafelgolyókkal is kérhetjük az örök kérdés mellett: „tálban vagy pitában, hagyma, csípős mehet"? 

Lássuk a szerintünk legjobbak gyrosozókat Budapesten!

„Egyszerű görög étteremként" aposztrofálja magát az angyalföldi Kerkyra, ahol a gyros-souvlaki vonalra építenek, a sajttal töltött souvlaki, a soutzoukakia tál pedig külön megér egy misét. A gyrosok lelkét a pluszban kérhető kencék adják, amelyek között olyan izgalmas kiegészítők is felbukkannak, mint a tirokafteri nevű pikáns fetakrém, a kafteri (csípős) szósz, a padlizsánkrém vagy répasaláta. 

Kerkyra Görög Ételbár / forrás

Kerkyra Görög Ételbár 

Budapest XIII. kerület, Petneházy u. 37-47. 

Az Üllői út panelházsora mellett keressük ezt a kis büfét, ahol immár 2008 óta készülnek az autentikus görög gyrosok, tiropiták (sajtos piték), gigandeszek (paradicsomos görög óriásbab), vagy a magyar néplelket megkapó egyszerűséggel megszólító „Jó Nagy Grilltál”. Leonidas gyrosának immár védjegye a répasaláta, és a trendi-dizájnos streetfood-helyekkel ellentétben ez egy valódi kis ételbár, ahol minden a belbecsről: a friss és jó ételről szól. 

Leonidas Gyros / forrás

Leonidas Gyros 

Budapest XIX. kerület, Üllői út 214/4 

A Haller utca környékének lakói és irodistái körében kultikus a Saloniki. A sokszor jellegtelen ízű és kicsit kebapok helyett ők egyszerűen, frisset, jó ízűt adnak, igen korrekt adagokkal. A vegáknak sem szúrják ki a szemét csak zöldségekkel: a sült sajtgolyós és rántott hagymakarikás változat nekik szól. A Salonikibe járók pedig tudják, hogy az igazi dőzsölést a Poszeidón és a Nagy Hybrid tál jelenti. 

Saloniki Gyros Taverna / forrás

Saloniki Gyros Taverna 

Budapest IX. kerület, Haller u. 2. 

A Blue Agori híre is úgy terjedt szájról szájra, hogy igazi görög gyrosos nyílt Pesten. A Madách tér után immár a Bazilikánál és a Margit körúton is feltűntek a kék-fehér csomagolással borított piták. A csirke mellett készítenek sertésből is gyrost, a nagyon éheseknek XL mérettel és 22 centis óriáspitával, a vegáknak pedig Halloumi sajtos verzióval kedveskednek. 

Blue Agori / forrás

Blue Agori 

Budapest VI. kerület, Madách Imre út 1. 

Az egyik első fecske volt a műfajban itthon az óbudai Gyradiko, közel 25 éve működik sikerrel. A gyrosuk sertésből készül, és sok-sok izgalmat kínálnak a húsnyársakon és gyrosvariációkon túl. Muszaka, bifteki (görög fasírt), bárány kebap,  vörösboros bárány, rák saganiki (kis serpenyős sült) és színes desszertsorral várnak a konyakos diófelfújttól a baklavára emlékeztető narancsos portokalopitáig. 

Gyradiko / forrás

Gyradiko 

Budapest III. kerület, Királyok útja 

Szerző: Haranghy Orsi

Címlapfotó.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több étterem itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept