Család

2025.03.19.

5 gyümölcsfa, ami bírja a benti klímát, és még termést is hoz

Nosalty profilképe Nosalty

Nemcsak szobanövényt nevelgethetsz a négy fal között, hanem gyümölcsfát is! Persze, jóval több odafigyelést igényel ez a művelet, de meglesz az eredménye, hiszen finom illattal, szépséges látvánnyal sőt, még terméssel is megajándékoz.

Ha eddig eszedbe sem jutott, hogy gyümölcsfa nevelésébe kezdj a lakásban, akkor itt az idő, hogy ne csak megfontold, hanem bele is vágj! Mutatunk, 5 gyümölcsfát, aminek a szoba melegében is ott a helye!

Citromfa lakásban

5 gyümölcsfa, ami bírja a benti klímát

A szobában is nevelhető gyümölcsfák között érdemes a törpéket keresni, úgy, mint a törpe gránátalmafát, amit 30-40 cm széles kaspóban, a négy fal között is pompássá virágoztathatsz. Élvezi a meleget, viszont dézsás növényként rendszeres locsolása nem maradhat el. Ne sajnáljuk tőle a tápanyagdús talajt, télen pedig kicsit hűvösebb helyre téve (0-5 fok) várjuk meg, míg tavasszal magához tér.

A füge egyre nagyobb népszerűségnek örvend a beltéri növények körében. Ősszel levelei elsárgulnak, amitől ne ijedj meg, de öntözd kevesebbet a téli időszakban, hogy egészséges maradjon. A fügefa öntermékeny, ezért nem lesz gondod arra, hogy termést hozzon!

Fügés-diós baklava

különleges rétesek

Fügés-diós baklava

Fügefalevélszörp

szörp

Fügefalevélszörp

Fügés-kéksajtos galette

gyümölcsös pite

Fügés-kéksajtos galette

A Meyer-citromfa szintén a bent is nevelhető gyümölcsfák sorát gyarapítja. Törékeny fehér virágok, isteni citromillat, és ha ügyesen végzed el a méhek szerepét (egy egyszerű festőecsettel), akkor finom, érett citrom lesz a jutalmad!

Házi citromos mignon kistányéron

mignon

Házi citromos mignon

Krémes spárgarakottas citromos zsemlemorzsával

rakott zöldség

Krémes spárgarakottas citromos zsemlemorzsával

Citrompite-fánk

különleges fánkok

Citrompite-fánk

A mandarinfa is ki van békülve a beltéri éghajlattal, a te dolgod annyi, hogy tartsd nedvesen a földjét, és a tél beállta előtt kicsit metszd meg az ágait.

Egyszerű tonhalas tészta

halas tészta

Egyszerű tonhalas tészta

Citromos-olívás tepsis csirke

citromos húsok

Citromos-olívás tepsis csirke

Caponata, a szicíliai padlizsánragu

padlizsános tapas

Caponata, a szicíliai padlizsánragu

Az európai olajfa még termést is hoz neked, ha a lakás egy hűvösebb pontján kaphat helyet, és nem sajnálod tőle a vizet (még télen sem). Csinos virágokkal nem szolgálhat, de önmagában is kellemes látványt nyújtó fácska.

Források: 1., 2.


Növényes-kertes cikkeinkből:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept