2020.11.30.
Ha egy kis bátorságra van szükséged, akkor ide mindenképpen el kell menned!
Látogass el decemberben a TEDxWomen konferenciára, ahol választ kaphatsz többek között arra, mit jelent ma bátornak lenni és hogyan küzdheted le a belső félelmeidet.
Mit jelent ma bátornak lenni? Hogyan lehet leküzdeni a belső félelmet és kilépni a megszokott, kényelmes komfortzónából? Milyen út vezet oda, hogy az egyén a saját határátlépésével másoknak is példát és segítséget nyújt? Különböző történetek és lebilincselő életutak bemutatása által többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkozik december 14-én a TEDxLibertyBridgeWomen konferencia.
Adattudós, színésznő, gyásztanácsadó, orvos – a hazai TEDxWomen előadói annak ellenére, hogy az élet legkülönbözőbb területein működnek, ugyanazt az üzenetet közvetítik: legyünk bátrak és lépjük át saját határainkat! Történeteiket összeköti, hogy mertek lépni nem csak saját, de mások érdekében is, készek hallatni hangjukat, felemelik szavukat és kiállnak embertársaik és fontos társadalmi ügyek mellett.

„Olyan bátor, sőt, merész nőket és férfiakat kértünk fel előadónak, akik hatalmas erőket mozgatnak, gondolataik, tetteik cselekvésre ösztönöznek, saját határátlépéseikkel erősebbek lettek és elhivatottak abban, hogy ezt az erőt környezetükben élők ösztönzésére, segítésére fordítsák. Történetük, kitartásuk és bátorságuk mindannyiunk előtt példaként állhat, mert hisszük: jobbá tették a világot körülöttünk” – erősítették meg az esemény gondolatiságát az alapító kurátorok, Szabados Andra és Németh Bite Barbara. Az Átrium színpadán december 14-én többek között előad Ónodi Eszter színésznő az újrafelhasználás és újrahasznosítás gondolatisága kapcsán, Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője, aki arra keresi a választ, vajon hogyan változhatja meg gyökeresen bármelyikünk életét az olvasás. Hallhatjuk Singer Magdolna író, gyásztanácsadó bölcs élettapasztalattal és fanyar humorral fűszerezett beszédét és Dr. Lőrincz Katalin táncművész is megosztja fordulatos pályafutása során szerzett tapasztalatait. Blaskó Nikolett cégvezető, kommunikációs szakember a félelem és bátorság, kockázatvállalás és siker összetett kapcsolatáról osztja meg gondolatait, míg Bódis Boglárka divattervező a nő különböző aspektusait keresi előadásában. Sugár Bertalan jógaoktató a változásról és az abból tanultakról, a saját magához és a világhoz fűződő viszonyának alakulásáról mesél, majd a Pulitzer-díjas újságíró, kommunikációs stratéga Varró Szilvia arról fog beszélni, mit jelentett bátornak lenni a közösségi média előtti időszakban, és mit jelent ma. Erős gondolatokkal kapcsolódik Lábas Viki énekesnő is, hiszen a sikerhez vezető kihívásokkal teli útjáról fog szólni előadása. Az eseményt Nyáry Luca slamjei színesítik bátor és briliáns rímekkel, humorral, illetve további művészi produkciók.

A konferencián az előadások mellett közvetítés lesz a TEDWomen globális eseményéről, Palm Springs-ből angol nyelven, szinkrontolmácsolással. A kezdeményezés mellé álltak és a rendezvény partnereiként jelennek meg olyan hazai és multinacionális vállalatok, melyek társadalmi felelősséget vállalnak a sokszínűség és a nők esélyegyenlősége iránt.
A hazai TEDxWomen esemény résztvevői egy olyan világméretű közösség részesei lehetnek, melynek tagjai elkötelezettek a pozitív változás iránt: innovatív gondolkodók, akik katalizálják az elképzeléseket a cselekvés irányába. A két teltházas konferencia után a harmadik TEDxLibertyBridgeWomen eseményen minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap a közösségépítés: a háromszáz néző, előadók és korábbi előadók kapcsolódása, közös energiái valódi változásokat hoznak társadalmunk mindennapjaiba.
A TEDxLibertyBridgeWomen 2019 előadói:
- Blaskó Nikolett - kommunikációs szakember, cégvezető
- Bódis Boglárka - divattervező
- Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna - gyermekorvos
- Dr. Lőrincz Katalin - táncművész, tanszékvezető egyetemi tanár
- Durica Katarina - író, újságíró
- Horányi-Pirók Panka - néptáncpedagógus
- Jazzation - acapella énekegyüttes
- Kaló Zsuzsa - pszichológus, nyelvész, egyetemi oktató
- Kertész András – coach
- Király Szilvia - egyetemi hallgató
- Kovalik Natasa - ló asszisztálta önismereti tréner
- Nagy Adrienn - zeneipari szakember, menedzser
- Nyári Luca - slammer
- Ónodi Eszter - színésznő
- Ott Anna - a Hadik Kávéház művészeti vezetője
- Pirók Zsófia - flamenco táncművész
- Singer Magdolna - író, gyásztanácsadó
- Somogyi Krisztina - építészetkritikus, szerkesztő, vizuáliskörnyezet-kutató
- Sugár Berci - jógaoktató
- Varró Szilvia - újságíró, kommunikációs stratéga
- Vásárhelyi Orsolya – adattudós
Nézd meg a tavalyi konferenciáról készült kisfilmet:
Ezeket olvastad már?
Ez a lány bátran megmutatja, hogy nem tökéletes a teste,...
Elképesztően őszinte fotóival akarja felhívni arra a figyelmet, hogy nem minden a kinézetünk.
Először szerepel Down-szindrómás kislány ebben a katalógusban
Nagyot lépett az egyik játékkatalógus, akik bevállalták, hogy egy beteg kislányt is szerepeltetnek a magazinjukban.
Ezekből a drogériákból száműzték a tusfürdők csomagolását is
A szomszédunkban a Rossmann drogériák zöld lépést tettek. Számos műanyag csomagolású terméket iktattak ki, mostantól utántöltő automatákból vásárolhatnak a vevők.
Egy irodában Greta Thunberg fotóival rémisztgetnek, ha műanyag villáért nyúlsz
Ha nem bírsz ellenállni a műanyag evőeszközöknek és poharaknak, csak ezeket a képeket kell végigböngészned, és örökké bűntudatod lesz, ha plasztikhoz érsz!
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















