2020.11.30.
Ha kora ősz, akkor KÖRTE – ezért kellene sokkal többet fogyasztanod ebből a gyümölcsből
Ha ősz - márpedig itt van a nyakunkon - , akkor körte! Ez a sokoldalú gyümölcs pozitív élettani hatásaival is meggyőz, és akkor a receptekről még nem is beszéltünk!
A körtével kapcsolatban az első ételélményeim közé tartozik, hogy minden ősszel, az első iskolai héten frissen felcikkezett szeletek vártak otthon ebből az összetéveszthetetlen ízű gyümölcsből, amikor anyukám kistányéron előkészítette, míg én a sulitáskát pakoltam.

Később persze rájöttem, hogy isteni nagyi frissen készült pitéjében, de az eltett kompót vagy a lekvár, ami aztán a palacsintába kerül, szintén mennyein édes, és közben fanyar ízvilágot ad bármilyen süteménynek.

Körtés morzsasüti forró karamellel
1adag
Idő
55p
Költség
olcsó
Nehézség
közepes
912
Kalória
7.5g
Fehérje
123.4g
Szénhidrát
45.4g
Zsír
Ráadásul a testünknek is jót tesz, ugyanis a gyümölcsökre jellemzően magas víztartalmú, ettől lédús, élelmi rostban gazdag, ami jót tesz a belek működésének, a vitaminban szűkösebb őszi-téli időszakban jó C- és K-vitamin-forrás.A rendszeres fogyasztásával pedig a a vér koleszterinszintjét is csökkenthetjük.
Természetesen süteményként sem lehet vele mellélőni, nézd csak:
Körtés-diós lepény
Zabpelyhes körtés süti Ausztráliából
Körtés-mogyorós csokitorta
Idővel arra is rájöttem, hogy finoman fűszerezve, szegfűszeggel vagy fahéjjal isteni levesek alapanyaga is lehet, ami télen különösen jól tud esni, de késő nyáron még hideg változatban is megérdemelt helye van. Aztán ott vannak a baráti vacsorák sajttálai, közös borozások, ahol a szőlő mellett a friss körtének vagy sajtos körtekrémnek is ugyanúgy helye lehet.
Ha pedig valami sós finomságra vágynál, ezeket készítsd:
Zellerkrémleves körtével
Sült körtés saláta
Grillezett kenyérlángos
Szintén a hűs hónapok nagy kedvence lehet a gusztusospárolt körte. Aki pedig kevésbé édesszájú, az a húsok, főleg szárnyasok mártásaként, krumplival tálalva, vagy önmagában, köretként, sütve is bátran fogyaszthatja.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Itt a szezon sztárja, a SZILVA – mit kell tudni...
Imádjuk a szilvát, és már itt is van a szezonja! Eláruljuk, mitől olyan finom, mit készíts belőle, és miért hasznos a szervezetednek!
Ha eddig hanyagoltad, itt az idő megismerni a MÁNGOLDOT
Az egyik legértékesebb leveles zöldség - színes, hihetetlenül egészséges, és igen, még sokféleképpen is felhasználható!
Teljesen új Nutellát dobnak piacra hamarosan – Ebben lesz még...
A Nutella új kiadásában még jobban fog dominálni a kakaós íz!
Kiderült, mi a gyerekkori elhízás legfőbb oka
Nem a kevés mozgással van a baj, hanem a borzalmas étrenddel – derült ki egy friss kutatásból.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

























