2020.11.30.
Ha már gasztrodivat: lehet a lángosból is burger?
Tombol a hamburgerőrület - óriási divat lett az elmúlt egy-két évben. A klasszikus alapokon kívül pedig már rengetegféle egyéb, különleges alapanyaggal készítve is kapható.
Marhahúsból, sertésből, bárányból, kacsából, libából, halból, különböző zöldségekből, szinte mindenből készül.Hát persze!Ez most az aktuális gasztrodivat. Igaz, ez is csak divat a divaton belül - és szerencsére a divatok gyorsan változnak.Ez így van a gasztronómiában illetve a vendégigényekben is. Ne feledjük a '70-es és '80-as években egyszer már elborított mindent a hamburger és a hotdog, aztán jött a McDonald’s, és minden a helyére került.Ezek az ételek megszokottá váltak, és elfoglalták a megfelelő helyüket ezen a színes gasztropalettán. Persze most, 2015-ben - 30-40 évvel később - sokkal színesebb ez a hullám, hiszen a médiának köszönhetően az egész világ gasztrokultúrájára nyílt ablak.Tehát manapság az új jelszó: éljen a street food!
A hamburgert mindenki ismeri, így remek bevezetője az utcai ételek mindent elsöprő áradatának. Hozzáteszem igen változatos, és nagyon jó ízű áradat.Az utcai étel (street food) legfőbb ismérve, hogy utcai árusoknál, pavilonokban, büfékben kapható, különösebb infrastruktúrát nem igénylő, egyszerűen készülő, elvihető, de helyben is fogyasztható gyors és finom étel.
Minden népnek megvannak a jellemző utcai ételei.Japánban különböző rizsgombócokat és palacsintaféléket ettem az utcán, Németországban sokféle kolbászt, Angliában rántott halat sült burgonyával, Törökországban gyrost, köftét, Libanonban humuszt, Spanyol- és Olaszországról meg ne is beszéljünk. Azért ezeket az ételeket emeltem ki, mert itthon mindezek megtalálhatóak. Sőt, még ennél is jóval több! Ezeket az alapokat aztán a kreatív emberek a végtelenségig fokozzák.
Ennek az eredménye, hogy az éttermek világát is meghódította az utcai étel. Ma már nincsen éttermi választék valamilyen burger, szendvics vagy toast nélkül, persze az adott étterem stílusában.Mindenhol finomak ezek az ételek, ha néhány műfaji feltételnek megfelelnek. Az utcán vagy kis helyen is el lehet készíteni őket, ahol lehetetlen készletet tartani. Ezért alapelv, hogy a street food mindig friss alapanyagból készül.
Másik fontos alapvetés, hogy egy helyen nem tarthatnak túl sokféle ételt a választékban. Ennek is a helyhiány az oka. Az igazi árusnak egy, legfeljebb két étele van, vagy több, de akkor azok mindig az alapételnek további egyszerűbb változatai.
A street food mindig megehető kézzel vagy maximum egy evőeszközzel. Ne feledjék: elvihető, becsomagolható, és ezért menet közben is fogyasztható, nem csak asztalnál.Fontos, hogy gyorsan megkapjuk, mert az ember, ha éhes, akkor azonnal enni szeretne valamit, mert nagyon frusztrált. Legalábbis én ilyen vagyok. Ezért fordulunk a gyors ételek felé. A street food étel is gyorsétel.
Az utcai étel legfőbb ismérve, hogy mindig étvágykeltően gusztusos - ha meglátjuk, vágyjunk rá. És az sem baj, ha a készítése is látványos.
A mi legfontosabb „street food”-unk a lángos, és ezt összehozni egy magyar ízvilággal rendelkező burgerhússal szerintem jó gondolat - ennek csakis jó vége lehet. Ezért készítettem Önöknek ezt az ételt.

„Egyenek mindig jót, és élvezzék az ízeket”
Buday Péter
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














