Életmód

2020.11.30.

Ha megindul az élet, egy újabb járvány szabadulhat el, méghozzá az elzárt vízvezetékek miatt

admin profilképe admin

Nagy körültekintéssel kell újraindítani a nagyobb épületek vízvezetékeit, különben egy újabb járvánnyal kell megküzdenie a világnak.

A legtöbb irodaházban, iskolában, plázában és hasonló nagy épületben elzárták a vizet az utóbbi hónapban, így most a világ egészségügyi szakértői attól félnek, egy elfeledett betegség ütheti fel újra fejét, amikor újra megindul az élet, és megindul a víz a hetekig használaton kívül álló vezetékekben.

Leállított vezetékek

Amikor nem áramlik a fertőtlenítős víz a vezetékekben, és a hőmérséklet is ingadozik, olyankor megfelelő körülmények alakulnak ki az úgynevezett legionárius betegséget kiváltó kórokozók elszaporodásához.

Veteránok kórja

A rejtélyes kór először 1976-ban bukkant fel, mikor különös körülmények között halt meg néhány héten belül 25 amerikai veterán azután, hogy egy gyűlésen vettek részt. Magas lázzal és tüdőgyulladással kerültek kórházba - róluk, a legionáriusokról kapta a nevét a betegség. A baktériumot azonban csak később sikerült azonosítani, eredete pedig sokáig volt ismeretlen.

Pangó víz

Később jöttek rá fertőzést vizsgáló mikrobiológusok, hogy ez a baktérium álló vizekben szeret élni, jellemzően melegben, különösen nagy méretű légkondicionáló berendezésekben szaporodhat el, vagy rosszul karban tartott vízvezetékekben, zuhanyzókban, csaptelepekben, amennyiben nem tisztítják őket, vagy ritkán vannak használatban.

Hasonlít a koronavírusra

A legionellózis tünetei nagyon hasonlítanak a koronavírus fizikai megnyilvánulásaira. Magas láztól, fejfájástól, száraz köhögéstől szenvednek a betegek, és a kórban tízből egy ember meghal súlyos tüdőgyulladás következtében. A legrejtélyesebb a jelenségben az, hogy több koronavírusos beteg szervezetében megtalálták a legionella nevű baktériumot is - nem is kevés esetben, összesen a betegek 20 százalékánál fordult elő.

Tudtad?

Mivel a fertőzés bakteriális, és elválasztható a koronavírustól, ezért a legionárius betegség gyógyítható, ennek ellenére egy bakteriális fertőzéshullám óriási megterhelést jelentene az amúgy is súlyosan lestrapált egészségügyi rendszerek számára.

Figyelmeztetés

Az egészségügyi szervezetek most figyelmeztettek mindenkit a világon, aki hotelek, szállodák, iskolák, gyárak, irodaházak üzemeltetéséért felelős, sőt, különös elővigyázatosságra hívták fel a figyelmet a szökőkutakkal kapcsolatban is. A gondnokoknak egy pontosan leírt folyamaton keresztül kell majd a vizes rendszereket tisztítaniuk, fertőtleníteniük,majd újraindítaniuk. A szakértők figyelmeztetnek, de ugyanakkor hozzáteszik, hogy nincs mitől megrémülni, csak alapos elővigyázatosságra van szükség.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Fertőtleníts, de ne mérgezd meg magad - erre vigyázz, ha sok klórt használsz

Életmód

Fertőtleníts, de ne mérgezd meg magad - erre vigyázz, ha...

Lehetséges-e túlzásba vinni a fertőtlenítést, avagy mire kell figyelni, hogy ne mérgezzük meg magunkat takarítás közben?

Nosalty

Ez most különösen fontos: így kell helyesen fertőtleníteni otthon a játékokat

Otthon

Ez most különösen fontos: így kell helyesen fertőtleníteni otthon a...

Nem kell naponta klórban füröszteni a plüssmacikat, de érdemes néhány dologra odafigyelni a gyerekek kedvenc mütyürjeivel kapcsolatban is.

admin

Terjeszthetik a szúnyogok a koronavírust? Itt a válasz!

Életmód

Terjeszthetik a szúnyogok a koronavírust? Itt a válasz!

Sokakat foglalkoztat a kérdés, de a szakemberek szerint alaptalan az aggodalom a kérdéssel kapcsolatban. 

admin

Néhány egyszerű lépés az erősebb, ellenállóbb tüdőért

Életmód

Néhány egyszerű lépés az erősebb, ellenállóbb tüdőért

Ha a kézmosás és a távolságtartás megvan, jöhet a tüdő kapacitásának bővítése.

admin

Címlapkép: Getty Images

via, viaés via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Apró burgonyák egészben, krémes tejszínes mártásban szalonnával és újhagymával.

krumpliköret

Tejszínes krumpli

Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tesco

Vásárlás

A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...

A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Szendvicset evő kisfiú

Otthon

Óriási fordulat következhet be a magyar menzákon: ennyi pénzt fordítanak...

Jelentős változás előtt állhat a magyar közétkeztetés: a 2027-es költségvetésben új fejlesztési programokkal javítanák az iskolai és a kórházi étkezés színvonalát. Az ágazat szereplői szerint azonban a többletforrások mellett az adóterhek csökkentésére és a mindennapi étkezési szokások átalakítására is szükség lenne.

Nosalty

Selymes forró csokoládé chilivel

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...

Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!

Macsuga Viktória

hazafelé gyalogló nő számolja a lépéseit

Gasztro

Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...

Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.

Nosalty

További cikkek

Selymes forró csokoládé chilivel

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...

Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!

hájas tészta

Gasztro

Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...

November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.

Erdélyi csorba

Gasztro

Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek

Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

kolbaszos-sajtos-rakott-burgonya

rakott krumpli

Kolbászos-sajtos rakott krumpli

A rakott krumpli egy szuper finom, könnyen elkészíthető és laktató egytálétel, mely változatosan variálható. Abszolút komfortkaja, amivel nem kell órákat tölteni a konyhában, több ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept