Gasztro

2020.11.30.

Habkönnyű pavlova a szerelmesek napjára

Szikszai Anna profilképe Szikszai Anna

Bár én sem különösebben rajongok ezért az átvett ünnepért, de szívesen lepem meg ilyenkor (is) valami finomsággal azt, akit szeretek. Idén egy pavlova készül a nagy napra.

Ez a nap is olyan, mint a többi, nem csak egy napig kell a szerelmünkkel törődni! - mondhatnánk. Azonban lássuk be, hogy a mai rohanó világban nem árt egy olyan nap az évben, amikor emlékeztetnek minket arra, hogy néha meg kell állni, egy kicsit romantikázni, és csak a párunkra koncentrálni. Ehhez pedig nem kellenek szívecskés lufik, nagy doboz bonbonok vagy erőltetett gesztusok. Kezeljük úgy, mint egy könnyed évfordulót, menjünk el vacsorázni, vagy legyünk csak kettesben, együnk finomakat, koccintsunk egy pohár borral, pezsgővel, ahogy nekünk tetszik - a lényeg a szeretett féllel eltöltött idő.



Valentin-napi pavlova torta recept

Én általában nem készülök külön erre a napra. A rózsát nem szeretem, a szívecskés lufitól, a valentin-napi plüssállatoktól kiver a víz - alapvetően nem rajongok különösebben az erőltetett dolgokért, ezért igyekszem a helyén kezelni ezt az egészet, és módjával "ünnepelni". Idén február 14-e péntekre esik, ez épp kapóra jön, a szimpla péntek esti kettesben eltöltött vacsora kap csak egy kis romantikus színezetet. Egy kellemes steak vacsora, egy emlékezetes desszert és némi pezsgő. Nekem ennyi bőven elég.



Valentin-napi pavlova torta recept

A desszertötlet már tavaly ősz óta megvan, valamiért már akkor tudtam, hogy ezt a habkönnyű csodát, a pavlova tortát fogom erre az alkalomra elkészíteni. Egyszerű, olcsó, és a habcsók receptem remek alap hozzá. Szerencsére a gyümölcsöket sem horror áron szereztem be, az Aldiban sikerült gránátalmát, áfonyát és epret is kapni jó áron, jó minőségben. A teszt sütés így már meg is volt, egy kedves barátnőmet leptem meg vele a születésnapja alkalmából, igen sikeresen.

Tudtad?

A pavlova torta a nevét Anna Pavlova orosz balerináról kapta. A Szentpéterváron született balett-táncosnő hosszú utat járt be, míg Párizst, Londont, majd New Yorkot is meghódította. A desszert származása máig vita tárgya: a történet szerint Anna egy Ausztráliai turnéja során hatott ihletően a megalkotójára. A legújabb kutatások azonban az új-Zélandi gyökereket erősítik meg.



Valentin-napi pavlova torta recept

Tehát a torta alapja a habcsókom receptje alapján készült, erre jött egy réteg tejszínhab, végül pedig a már említett gyümölcsök sokasága. Számomra a pavlova egy igazi ünnepi desszert, már csak a lenyűgöző külsejének köszönhetően is. Lehet persze turbózni, többszintesre, ízesre variálni, de kezdésnek vagy egy egyszerű, mégis kicsit hatásvadász desszertnek pont megfelel. Remélem sikert arat majd péntek este is. Boldog Valentin-napot mindenkinek!

A Valentin-napi pavlova torta receptjét itt mentheted el

A dekorációt köszönjük aButlers-nek! A helyszínt aMielebiztosította.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept