2025.06.10.
Hagymát a pitébe
Készíthetjük simán vagy fordítottan, a hagymával nem nyúlhatunk mellé. Érdemes azonban az egyszerű vöröshagymán túl is gondolkodni, hisz annyi más típusa létezik még.

A hagyma igen előkelő helyen szerepel a kedvenceim listáján. Remekül példázza ezt a téli hagymaleves mániám, a hagymás zsíros kenyér függőségem, és az a furcsa kényszer, hogy ha pirított hagymát lehet szórni egy ételre, akkor biztos, hogy én egy kisebb hegynyit lapátolok rá. A már említett levesre számtalan saját receptem van már, általában többféle hagymából, és unortodox módon tejszínnel készítem. Sok-sok sajt, cukkini és fűszerek is csatlakozhatnak még ehhez. Érdemes a hagyma több típusával is kísérletezni, hiszen mindegyik más-más ízzel bír, így természetesen a végeredmény is merőben új élmény lehet. A shalott, salotta vagy mogyoróhagyma az egyik kedvencem, mert íze lágyabb és komplexebb, mint fajtatársaié.

Ismeretségünk még a tini koromból eredeztethető, amikor a nagymamám gyakran "gyors kínait" készített nekem ebédre. Egy kis olívaolaj, szójaszósz, szezámolaj, arra a salotta, rá az épp otthon található zöldségek julienre vágva, egy kis hús és már kész is. Imádtam! Én már csak ritkán készítem ezt a "gyors kínait", a salotta viszont megmaradt a mindennapi alapanyagok között. Most egy pitébe került, amit akár kétféleképpen is elkészíthetünk attól függően, hogy mire vágyunk éppen. Az alapja egy egyszerű vajas tészta, e mellé társulnak a vajjal, olívaolajjal, kakukkfűvel és balzsamecettel készített hagymácskák, amik vagy a tésztába, vagy a tészta alá bújnak. Előbbi esetben egy egyszerűbb hagymás pitét kapunk, ha viszont a tésztát a hagymákra borítjuk, akkor már egy különlegességgel, egy fordított tortával, más néven tarte tatinnal van dolgunk.

Bár ez általában egy almás változatot takar, ez semmiképp se szegje próbálkozási kedvünket. Ha ezt a változatot készítenénk, akkor a hagymákat egy olyan serpenyőben készítsük, ami bírja a sütőt is. Miután elkészült a salotta, jöhet rá a tészta, a széleit nyomkodjuk le, és mehet is a sütőbe. A pités változatot is bátran felturbózhatjuk - ha egy kis kecskesajtot morzsolunk a tetejére, már az is csodákra képes.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















