2020.11.30.
Hagyományos ebéd: palacsinták
Még ha hét közben sokféle ételt fogyasztunk is, valamiért a vasárnapi ebéd szinte mindig ugyanaz. Talán nem nehéz kitalálni, hogy milyen fogásokra gondoltunk.

Hát persze, hogy a húsleves, a rántott hús és a palacsinta. Sorozatunk első és második részében a húslevesekről, és a rántott húsokról olvashattál. Tippeket adtunk, hogyan dobhatod fel a megszokott ízeket. Most következzenek a palacsinták, mert van élet, - azaz palacsinta -, az ízesen, a kakaóson, és a túróson túl!
A húsleves és a rántott hús esetében valljuk be, mindenkinek az anyukája vagy a nagymamája által készített változat a kedvence, de a palacsintát, mindenki, mindenhol szívesen fogyasztja, legyen az egy étterem, a strand vagy egy gyorsbüfé.
Gyermekkorunkban a lekváros, a kakaós, és a fahéjas volt a favorit. Akkor még el sem tudtuk képzelni, hogy a palacsinták sós verzióját fogyasszuk. Legyen édes, sós, csúsztatott, vagy rakott, most mindegyikre mutatunk néhány opciót.
A sort talán kezdjük is a legalapvetőbb töltött palacsintákkal. A tésztát nagyon nem ragoznánk, hiszen mindannyian jól tudjuk, hogy tojás, liszt, tej és egy kevés víz, illetve olaj keveréke. Sütés után pedig jöhetnek is bele a finomabbnál finomabb töltelékek.
Mákos palacsinta vörösáfonya öntettel
Kapros-ordás palacsinta
Palacsiga
A rakott palacsinták sem bonyolultabbak előbb említett társainál! Sőt, még a feltekerést is megspórolhatjuk vele, hiszen csak rétegeznünk kell a palacsintákat, és a tészták közé jöhetnek a különféle kencék.

Borsodó
1adag
Idő
15p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
245
Kalória
3.4g
Fehérje
30.7g
Szénhidrát
2.3g
Zsír
Nagymamám a sima porcukros rakott palacsinta mellé mindig készít borsodót is. A mi családunk enélkül már el sem tudja képzelni ezt az édességet. Bátran, - vagyis melegen - ajánljuk mindenkinek!
Csúsztatott palacsinta 3.
Diós palacsintatorony
Csúsztatott palacsinta Szofika konyhájából
A sós palacsinták tésztája lehet hagyományos, amelyet megtölthetünk hússal, zöldséggel vagy sajttal, de ízesíthetjük magát a palacsintatésztát is fűszerekkel és sajttal.

Snidlinges palacsinta
1adag
Idő
16p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
270
Kalória
11.5g
Fehérje
31.2g
Szénhidrát
10g
Zsír
Hortobágyi húsos palacsinta Vicikótól
Sonkás palacsintatekercsek
Brokkolis-pulykahúsos ál-lasagne
Ha ez még nem lenne elég, a már megtöltött palacsintákat akár ki is ránthatjuk. Ehhez annyi a dolgunk, hogy miután megtöltöttük a palacsintákat, kicsit állni hagyjuk, - akár hűtőbe is tehetjük egy időre míg jól összeáll -, majd mehet a lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába, végül a forró olajba. Készíthetünk mellé köretet, öntetet, vagy salátát.
5 kedvenc sós palacsintából >>

Gombás-sonkás palacsinta rántva
1adag
Idő
90p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
1414
Kalória
36g
Fehérje
93.4g
Szénhidrát
98.3g
Zsír
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatjátok >>
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























