Nyár van!

2024.07.02.

3 magyar halas street food, ha a fish&chipset nem érzed magadénak

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

Ha nyaranta strandon vagy fesztiválon járunk, gyakrabban fogyasztunk halas streetfood-fogásokat, amelyek azonban többször képviselik a nemzetközi színteret, semmint a magyar konyhát. Pedig mi magunk is tudnánk ugyanolyan csodás étkeket sütni tavaink és folyóvizeink uszonyosaiból: lássuk, például miket!

Küszködik kicsit a magyar közízlés az olyan, amúgy annyira már nem is modernnek számító gasztronómiai fejleményekkel, mint a street food. Kezdjük azzal, hogy miért kéne az utcán enni, meg amúgy is, mi fán terem az a takó, a buritó vagy a gjoza? Valamennyire persze természetes reakció lehet ez a magyar (de őszintén, bármelyik) nemzet részéről: a saját konyhánkat jobban szeretjük és ismerjük, így, ha választanunk kell, inkább ennek fogásait fogyasztjuk, semmint távoli országok furcsaságait. Azonban nem minden területen tehetjük ezt meg, a halas streetfood-fogások például kifejezetten jó példaként jelentkeznek…vagy mégsem? Lenne élet a hekken és a fish&chipsen túl? Tudunk ebben a kategóriában is magyaros ételeket készíteni?

Fotó: Facebook

A magyar ember és a hal kapcsolata

Nem vagyunk mediterrán nemzet, és nem is leszünk az soha, persze megpróbálhatnánk kitörni abból az ördögi körből, hogy csak karácsonykor és vízparton eszünk halételeket. Nem kell ahhoz tengerrel rendelkezni, hogy egy ország halközpontúvá tegye a konyháját – és ugyan Magyarország már abszolút nem áll olyan jól halgazdasági szempontból, mint, mondjuk 20-30 évvel ezelőtt, továbbra sem lenne szabad leírni a saját, hazai alapanyagainkat és ételeinket.

Érdemes lenne kicsit letérnünk a halászlével és rántott pontypatkóval kikövezett útról, készíthetnénk bátrabban formabontó, mégis ismerős és könnyen megszerethető halételeket. Erre pedig a street food által biztosított kötetlenebb formátum kiváló lehetőséget nyújt.

Hal sörbundában

pangasiusreceptek

Hal sörbundában

Halburger

rántott hal

Halburger

Halpogácsa

halfasírt

Halpogácsa

„Azt a kisebbik hekket kérném kovászos uborkával”

Ehhez persze le kell rombolnunk pár hamis bálványt is: bármennyire is szeretjük, bármennyire is nosztalgikus, jobb, ha belátjuk, hogy az összes vízpartunkon panírban tobzódó hekkhegyeknek alapvetően nem sok keresnivalója van a strandok kínálatában.

10 megbízható strandbüfé és kisbisztró a Balaton északi partjáról

10 megbízható strandbüfé és kisbisztró a Balaton északi partjáról

Hiszen csak azért kapható mindenhol, mert egy olcsó, túltenyésztett, nagykerben fagyasztva beszerezhető halfajta, amelynek ráadásul az íze sem megosztóan iszapos, illetve szálkái is egész könnyen kikerülhetőek. Olyannyira jól ment a marketing, hogy sokak tényleg úgy gondolják, ezek a kedves, amúgy ismeretlen halak ott úszkálnak vígan Tihany és Szántód között, csak arra várva, hogy minél hamarabb paprikás lisztbe és forró olajba bújhassanak.

Szerencsére nem ragadt meg mindenki a ’90-es évek lusta nosztalgiájában: megannyi strandon találkozhatunk már olyan halfogásokkal, amelyek fittyet hánynak mind a nemzetközi trendekre, mind a közösségi média felkapásaira, de legfőképpen a magyar konformizmusra. Ezekben a büfékben harcsakrumplit árulnak (például a Kalóz Strandbisztró Fövenyesen), de a Tisza-tó környékén is kóstolhatunk már olyan halételeket, amelyek inkább a hazai gyomrot részesítik előnyben. Tőlük, az ő trendjeikből elleshetünk azért egyet, s mást.

Orly-módra, azaz a magyar fish&chips

Akár klasszikus, magyaros éttermekben is találkozhatunk az Orly-módra készített fogassal, harcsával vagy egyéb filével. Senki nem gondol így rá, pedig ez a magyar megfelelője a világot meghódító, brit fish and chipsnek, tehát könnyed és ropogós sörtésztában kisütött halnak.

A brit tőkehal helyett idehaza használhatunk harcsát, fogast

Míg a szigetországban a tőkehal a leggyakrabban bevetett halfajta, addig idehaza használhatunk harcsát vagy süllőt/fogast – bármilyen lemezesebb, enyhébb ízű, fehér húsú hal megteszi.

Arról, hogy miért is olyan ellenállhatatlanul légies a sörtészta, és miért sül ilyen aranybarnára és ropogósra, ebben a cikkben olvashatunk (a furfang amúgy a szénsavban és az alkoholban rejlik). Köretként rizs helyett érdemes hasáb- vagy steakburgonyára váltani, de a fúzió (és az új dolgok kipróbálásának) jegyében a brit borsópürét is megkóstolhatjuk.

A haltepertő egy mediterrán lakomán is megállná a helyét

Persze nem kell ám másokat majmolnunk, van nekünk saját bejáratú halas street foodunk is, mégpedig a haltepertő személyében.

A kövérebb halak húsáról lenyesett zsírdarabok (bár gyakran előfordul, hogy rendesen halhús is kerül a tányérra) csodásan ropogós állagúra sülnek az olajban, ezáltal pedig olyan falatok jönnek létre, amelyek mind strandon, mind a lambériás tiszai halcsárdában, de akár egy görög tavernában is megállnák a helyüket.

A hambi (szerencsére) nem áll meg a húsnál

Ezt elcsípni a legkönnyebben tényleg étteremben lehet, bár biztos akad Budapesten vagy egy nagyobb vízparti városban olyan halárus, akitől szerezhetünk sütnivaló darabkákat. Ha otthon készítjük, tálaljuk friss kenyérrel, facsart citrommal és pikáns lilahagymával.

A hambi (szerencsére) nem áll meg a húsnál

Társadalmi szinten a street foodok közül talán még a hamburgerrel barátkoztunk meg a legjobban – ez valószínűleg a balatoni vendéglátósoknak köszönhető, akik édes bucis, vékony húspogácsás, csalamádés szendvicseikkel azért sétáltak, hogy később a kézműves burgerforradalom szülöttei futhassanak.

Persze a zsömlék közé ugyanúgy kerülhet hal is, vagy darálva és pogácsává sütve, de ennél egyszerűbb módon, a maga ízes, pörzsanyagos szerénységében roston sütve is. Talán az összes fent említett halas streetfood-fogások közül ezt lehet a legkönnyebben elkészíteni otthon – keverjünk mellé egy ütős, majonézes szószt, kerüljön a zsömlék közé friss zöldség (pl. római saláta, rukkola, uborka, retek, paradicsom) is, hogy tényleg teljes legyen az élmény.

Haltepertő

sült hal

Haltepertő

Halfilé sörtésztában grillgombával és burgonyapürével

tőkehalreceptek

Halfilé sörtésztában grillgombával és burgonyapürével

Halas burger mártással és borsópürével

hamburger

Halas burger mártással és borsópürével

Címlapkép: Facebook

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További ízes, nyári tartalmakért kattints ide:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept