2022.05.23.
Ez a haltárolás legbiztonságosabb módszere
Trükkös dolog a haltárolás, hiszen még a hűtőszekrényünkben is könnyen megromolhat az a szép darab filé, amit korábban vásároltunk az árusnál. Minden a megfelelő tárolási körülményeken múlik, nézzük, mik ezek!
A haltárolás elsőre nem tűnhet túlságosan kritikus pontnak, pedig ugyanannyira fontos, mint minden más romlandó élelmiszer szakszerű eltevése. Ugyanis, ha nem megfelelő körülmények között tartjuk, a nyers halfilében könnyedén elszaporodnak a baktériumok, aminek a következményei nem éppen kellemesek. Persze abszolút nem ördöngösség a haltárolás, csupán néhány szabályt kell betartanunk.

Ez a haltárolás legbiztonságosabb módszere
A nyers hal ellenségei
Az első számú célunk a haltárolás esetében, hogy megakadályozzuk a veszélyes baktériumok szaporodását a filé felületén és magában a filében is. Ezek a baktériumok bizonyos körülmények között érzik jól magukat, így ezeket kell ellehetetlenítenünk.
A két legnagyobb ellenség a hőmérséklet és a nedvesség: a halat konstans alacsony hőfokon és lehetőleg szárazon kell tartani.
Nedves és meleg környezetben ugyanis gyorsabban szaporodnak a romlást előidéző baktériumok. Ahhoz, hogy minőségi romlás nélkül pár nappal későbbre eltegyük a filénket, érdemes bevetni az alább leírt módszert.
Grillezett lazac zöldségekkel
Fokhagymás harcsatekercs
Grillezett pisztráng thai szósszal
A hűtőnk belseje
Egy átlagos háztartási hűtő nagyjából 3℃-os hőmérsékletet biztosít. Ez a legtöbb élelmiszernek ideális, azonban a hal esetében ennél egy kicsit hidegebb környezetre lesz szükségünk. Az ideális hőfok valahol 0℃ körül mozog.

6 kérdés, amit tegyél fel a halárusodnak, mielőtt vásárolsz nála
A hűtőben szintén oda kell figyelni a kiszáradásra, ugyanis a gép belső levegője viszonylag gyorsan képes elvonni némi nedvességet az élelmiszerekből. És ugyan a nyers halnak előnyösebb a száraz közeg, azt mégis el kell kerülnünk, hogy a filé teljesen kiszikkadjon.
A haltárolás legjobb módszere
Tehát biztosítanunk kell a megfelelő hőmérsékletet és a se nem túl nedves, se nem túl száraz közeget. Ezt a következőképpen érhetjük el a legkönnyebben.
- miután hazavittük, a halfiléket mossuk meg alaposan, majd töröljük szárazra konyhai papírtörlővel
- tegyük őket egyesével fagyasztózacskóba (ha egymáshoz érnek, sokkal könnyebben megromlana, nyomjuk ki az összes levegőt, és zárjuk le a zacskót
- egy nagy dobozba vagy tepsibe tegyünk egy réteg jeget, majd erre fektessük a becsomagolt filéket, hogy mindegyik érintkezzen a jéggel
- a halak tetejére is halmozzunk jeget, majd az egészet tegyük a hűtő alsó polcára, egészen hátulra
- így tárolva 1-2 napot kibír a nyers hal, minőségi romlás nélkül
Farkassügérfilé halmártással
Panzerotti – tőkehallal töltött, kelt batyu
Tonhaltatár
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Konyhai technikák minden alkalomra:
- Így lesz a savanyú sóskából fincsi főzelék, leves vagy saláta
- 9 út, hogy a megmaradt húsból ínyenc pástétom legyen
- Vágd fel olyan gyorsan a szárzellert ezzel a trükkel, mint egy kínai szakács
- tárolás
- hűtő
- konyhai technika
- hűtőszekrény
- élelmiszerbiztonság
- halfilé
- halételek
- hal
- haltárolás
- nyers hal
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















