2020.11.30.
Ezek voltak a tavalyi árak a karácsonyi vásárokon, vajon mire számíthatunk idén?
Hamarosan indulnak országszerte a karácsonyi vásárok. Budapesten előreláthatólag a tavalyihoz hasonlóan magas árakkal találkozunk majd.
Ugyan még meglepően enyhe idő van kint, teljesen elhúzódott a késő őszi időjárás, mégis hamarosan mindenki érezheti a karácsonyi hangulatot, ugyanis a hétvégén megnyitja kapuit a Vörösmarty téren a szokásos adventi vásár, ezzel pedig a színes programkínálat mellett a gasztronómiai élményeknek is hódolhatunk egészen december végéig.

Az biztos, hogy olcsóbb nem lesz egy finomforralt bor és kürtőskalács megvétele, sőt, a tavaly már bőven elszabadult árak egészen biztos, hogy még feljebb kúsznak majd, a kérdés csak az, mégis mennyivel kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni idén?
Az árak országszerte különbözőek, a budapesti eseményen évente 800 ezer turista vesz részt, - írja a Pénzcentrum. A magas árak inkább a hazai közönség jelentős részét háborítják fel, míg a a külföldi vendégeket ez kevésbé foglalkoztatja, inkább átadják magukat a vonzó fényeknek és a finom fűszeres illatoknak.
2018-ban megkérdeztük a vásározókat mire költenek az ünnepekkor:
Ilyenek voltak a tavalyi árak. Kevesebbet sajnos biztosan nem fogunk fizetni idén sem:
- 900 Ftalatt nem nagyon kapni forralt bort,
- a sima vörösbornak800 Ftdecije,
- a kávéért minimum450 Ft-otkérnek, ha ír kávét kérünk az1600 Ft,
- a tea700 Ft,
- egy korsó sör1000 Ft,
- pálinkából 4cl-t1000Ftés2000 Ftközött lehet vásárolni,
- a sima lángos1000 Ft, a sajtos-tejfölös1500 Ft, húsos raguval pedig2500 Ft,
- a kolbászos lepény vagy tócsni mustárral és lila hagymával szintén2500 forintértkapható,
- a kürtös kalács minden ízben1500 Ft,
- 10 darab sült gesztenye1000 Ft, 16 darab1600 Ft
A Vörösmarty tér, a Deák tér és a Fővám tér tehát már e hét péntektől várja a karácsonyi hangulat szerelmeseit. "A Bazilikánál 2019. november 22. és 2020. január 1. között csodálhatjuk meg a korcsolyapályáról a fényfestést és az ízeket, a Jókai téren és Óbudán 2019. november 29 -és december 23. között, de november végétől karácsonyig szinte az összes magyarországi nagyvárosban lesz ünnepi készülődés Soprontól Debrecenig" - írják.
Aki pedig úgy dönt, nem vállalja a drága ételek és italok megvásárlását, még mindig élvezheti az ingyenes koncerteket, családi programokat és kézműves foglalkozásokat.
Ezeket olvastad már?
Még tovább drágulhat a sertéshús – ez okozza a brutális...
Az év elejétől szeptemberig 10-16 százalékkal nőtt a sertéshús ára, de úgy tűnik, hogy itt még nem áll meg a drágulás.
Nosalty-kvíz: Hány sztárszakácsot ismersz fel a fotókon?
Ezen a héten sztárszakácsokat, gasztronómiai szakembereket mutatunk nektek, a kérdés pedig az, hányat ismersz fel a következő hírességek közül?
8 budapesti pékség, ahol valódi kovásszal készítik a kenyeret
A legjobb budapesti pékségeket gyűjtöttük össze, ahol kiváló minőségű pékárut szerezhetsz be minden reggelire, ebédre és vacsorára is.
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















