2020.11.30.
Hamarosan a tálcákat is megehetjük repülés közben
Egy kiállítás keretében mutatták be a műanyagmentes, részben ehető tálcákat és evőeszközöket, amelyeken a repülőkön érkeznek a felszolgált fogások. Így néznek ki!
Képzeljük el, hogy üzleti útra vagy nyaralni indulunk és a szokásos repülőn felszolgált ételek elfogyasztása után a csoki, kis szendvics vagy tartalmasabb fogásokat követően komótosan eleszegetjük az evőeszközöket és szép lassan a tálcával is jól lakunk. Úgy tűnik hamarosan erre is lehetőségünk lesz!
A PriestmanGoode designstúdió a légitársaságok és a repterek területén található, rengeteg feleslegesen felhalmozódó műanyaghulladékra szerette volna felhívni a figyelmet, amikor megalkották a részben ehető tálcákat és étkészletet, ezzel ösztönözve az utazóközönséget is a környezettudatos hozzáállásra a mindennapok során.
A tálca alapanyaga használt kávéőrlemény, de a növényi összetevők között a tányérhoz és az eldobható késekhez, villákhoz algát és banánleveleket, valamint kókuszt is használtak. A mártásokhoz vagy más, folyékony italokhoz tengeri moszatból készült kis tartályokat készítettek.
A stúdió termékei a London Design Museum időszaki kiállításának kiállított műtárgyai is egyben, mely a Get Onboard: Reduce. Reuse. Rethink címet viseli, ami arra irányítja a fókuszt, hogy "irány a fedélzetre", gondoljuk újra a termelés csökkentését és ügyeljünk az újrahasznosítás számos lehetőségére. APriestmanGoode célja és álma is egybe, hogy még több területre elérjen az innovatív megoldás üzenete és szélesebb körben csökkenteni tudjuk a felesleges hulladék mennyiségét.
A cég újrahasznosítható üveget is kifejlesztett, ami az utazásaink állandó kelléke lehet és kiválthatja azt a milliónyi műanyag palackot, amit a reptereken vásárolunk minden egyes évben. Anyaga komposztálható bioplasztik és parafa.
A becslések szerint csak a légitársaságoknál 5,7 millió tonna szemét keletkezik évente, ami az egyszer használatos műanyagokból, fülhallgatókból és élelmiszerhulladékokból adódik össze.
Ezeket olvastad már?
Évi ~30 ezret spórol azzal havonta, hogy nem termel szemetet...
Elindult a hulladékot nem termelő Évi vlogja, ahol hasznos videókkal vár mindenkit, aki szeretné szeméttermelését minimalizálni. Le a kalappal előtte, érdemes követni!
Nem találod ki, mit termesztenek ezeken a háztetőkön!
Sokan nem gondolnánk, hogy a világ legnagyobb városainak egyikében évente 36 tonna zöldség terem meg a tetőkön. Pedig igaz, és ez mindenkinek nagyon jó.
Ezért ne dobd el az őszi kiránduláson a gyümölcsök maradékát
Azt hinnénk, nincsen azzal semmi baj, ha egy almacsutkát vagy egy fürt szőlő maradékát eldobjuk az erdőben, hiszen mivel szerves anyag, úgyis hamar lebomlik. Na, ez nem igaz.
Ez a magyar egyetem soha többé nem vesz palackozott vizet!
Környezetvédelmi okokra hivatkozva hamarosan teljesen beszünteti a Pécsi Tudományegyetem a PET-palackos vizek és üdítők beszerzését.
Címlapfotó: PriestmanGoodevia
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















