Gasztro

2021.07.12.

Edd magad boldogra: 10 étel, ami javítja a hangulatodat

Szász Nóri profilképe Szász Nóri

Az emberi boldogság összetett kérdés, de az egyik forrása az evés és az ételek. Vannak azonban olyan ételek, amelyek szó szerint képesek boldogabbá tenni. Íme, 10 hangulatjavító étel!

Az ételek alapvető funkciója, hogy üzemanyagot biztosítanak a szervezetünknek. Ahogy azonban az autók esetében is, nem mindegy, hogy mit és milyen minőségben töltünk magunkba. Ha a megfelelő ételeket esszük nemcsak aktívak és egészségesek, hanem boldogabbak is lehetünk! Következzenek a legismertebb hangulatjavító ételek.

Edd magad boldogra: 10 étel, ami javítja a hangulatodat

Étcsokoládé

Minden édesszájú tudja, hogy a csokoládé valójában saláta, hiszen fáról származik, és mint olyan, egészséges, de 2019-ben egy 13 ezer felnőttel végzett tanulmány tudományos szempontból is igazolta a csokoládé jótékony hatásait. A kutatás arra jutott ugyanis, hogy azoknál, akik a megelőző 24 órában étcsokoládét ettek, 70%-kal kisebb volt az esélye, hogy depressziós tünetekről számoljanak be. Ugyanez az eredmény nem ismétlődött meg azok körében, akik tejcsokoládét ettek. Bocsi.

A tudósok szerint az étcsokoládéban található flavonolok, koffein, teobromin, n-aciletanolaminok és feniletilaminok gondoskodnak a hangulat javításáról.

Céklás-étcsokis brownie

brownie

Céklás-étcsokis brownie

Sós mogyorókrémes-étcsokoládés pite

csokis pite

Sós mogyorókrémes-étcsokoládés pite

Vegán matchás banánfagyi étcsokival

házi fagyi

Vegán matchás banánfagyi étcsokival

Joghurt

A joghurt egy probiotikum, ami nagy mennyiségben tartalmaz jó baktériumokat, amelyeknek számos pozitív élettani hatása van, köztük a mentális egészségre is jótékonyan hatnak. Ez az agy és a bél közvetlen összekötöttségének köszönhető.

Egy 2015-ös holland tanulmány 40 egészséges felnőttet vizsgált, akiket két csoportra osztottak. Az egyik csoportnak egy olyan pirulát kellett bevenniük minden este, ami a görög joghurtban található baktériumhoz hasonlóakat tartalmazott, míg a másiknak egy placebo pirulát adtak. Négy hét után a probiotikumos csoport jobb eredményeket mutatott a depressziós tüneteket tekintve, és könnyebben túllendültek a rosszkedven, mint a placebóval etetett csoport.

A vegánok esetében ugyanolyan jók lehetnek a növényi alapú joghurtok, amennyiben tartalmazzák ezeket a baktériumokat.

Joghurtos lencsesaláta füstölt lazaccal és retekkel

lencsesaláta

Joghurtos lencsesaláta füstölt lazaccal és retekkel

Zöldborsós palacsinta mentás-joghurtos mártogatóval

sós palacsinta

Zöldborsós palacsinta mentás-joghurtos mártogatóval

Joghurtos bögrés süti

bögrés süti

Joghurtos bögrés süti

Kimchi

Egy 2015-ös kutatásban a tudósok egy csapat pszichológiahallgatót kértek fel, hogy töltsenek ki egy kérdőívet, ami a szorongásos tüneteket vizsgálta. A kérdőív az étkezési szokásaikat is vizsgálta a megelőző 30 napban, kiemelt figyelemmel a fermentált ételekre, mint például a kimchi vagy a kefír.

Kimchi, a szupersavanyúság

A legjobb eredményeket azok produkálták, akik több fermentált ételt fogyasztottak. A legjobb hatással egyébként épp a legneurotikusabb egyénekre voltak ezek az ételek.

Kimchi

különleges savanyúságok

Kimchi

Koreai kimchi – káposztasaláta

káposztasaláta

Koreai kimchi – káposztasaláta

Kimchi-pizza

zöldséges pizza

Kimchi-pizza

Kávé

A kávéfogyasztás és a mentális egészség közötti összefüggést számos kutatás vizsgálta. A kávéban nagy mennyiségű polifenol található, ami neuroprotektív és jót tesz az agy egészségének.

Négyóránként egy csésze (75 mg koffein) megivása bizonyítottan fokozza a hangulatot a nap folyamán.

A túl sok kávéfogyasztás azonban a szorongás erősödésével jár, tehát figyelni kell az egészséges egyensúlyra.

Egy 2017-es tanulmány szerint 60 mg koffein egyszeri bevitele fokozott éberséget, fokozott elégedettséget és emelkedett hangulatot eredményezett.

Kávés-diós csodasüti

diós süti

Kávés-diós csodasüti

Kávés keksz

kávés keksz

Kávés keksz

Fullos kávés pohárkrém

kávékrém

Fullos kávés pohárkrém

Banán

A banán a triptofánban, valamint a B6-vitaminban gazdag, és a szénhidráttartalma is magas. A B6-ra a szervezetnek szüksége van, hogy a triptofánt szerotoninná alakítsa át – egy neurotranszmitterré, amit a jobb hangulathoz kötnek. A triptofánt egyébként régóta használják álmatlanság, depresszió és szorongás kezelésére.

Banános-áfonyás sült zabkása

reform süti

Banános-áfonyás sült zabkása

Négyzet alakú, banános sült sajttortakockák márványfelületen elrendezve, fehér krémréteggel, aranysárga sajttortatöltelékkel és barna kekszes alappal.

sütikocka

Banános, sült sajttortakockák

Egészséges és gyors banánkenyér

gyümölcskenyér

Egészséges és gyors banánkenyér

Diófélék és magok

A diófélék és a magvak nagy mennyiségben tartalmaznak egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavakat, és a jó egészség szempontjából mindkettő elengedhetetlen. Emellett magas arányban található meg bennük E- és K-vitamin, valamint ásványi anyagok, például réz, magnézium, szelén és cink.

Továbbá kiváló fehérje- és rostforrások. Minden dióféle és mag különböző arányban tartalmazza ezeket az anyagokat, így érdemes utánanézni, hogy neked miből van épp szükséged többre, és az alapján majszolni.

Pirítsd meg a zabot – sokkal finomabb lesz tőle a reggelid

Pirítsd meg a zabot – sokkal finomabb lesz tőle a reggelid

Zab

A zabnak fontos szerepe van a táplálkozásban, főként a magas B-glükán tartalma miatt, ami egy oldható rost. A rost emészthetetlen az emberi szervezet számára, ezáltal segít kipucolni a beleket, serkenti az ételek átjutását rajtuk és csökkenti a koleszterin felszívódását. A zab alacsony glikémiás indexű élelmiszer, vagyis lassan szabadul fel az energia belőle és segít stabilizálni a vércukorszintet. A zabot épp ezért ajánlják reggelire, mert hosszú időre eltelít, vagyis csökkenti az éhségérzetet és az étvágyat. A zab segíthet a hangulat stabilizálásában és az ingerlékenység csökkentésében.

Ráadásul a zabban található triptofán az agyban szerotoninná alakul. Ez akkor történik a leghatékonyabban, ha a triptofán összetett szénhidrátokkal együtt van jelen – tehát a zab épp ideális ehhez. A zab B1-vitamint is tartalmaz, ami "anti-stressz vitamin" néven ismert. A kevesebb stressz több alváshoz és kevesebb szorongáshoz vezet, az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy zab segít az alvási hormon, vagyis a melatonin termelésében.

Zabkása skyrrel és chia maggal

kása

Zabkása skyrrel és chia maggal

Egyéjszakás zabkása szőlővel

kása

Egyéjszakás zabkása szőlővel

Zabkeksz 4 összetevőből

zabpelyhes keksz

Zabkeksz 4 összetevőből

Bogyós gyümölcsök

Minden típusú bogyós gyümölcsben magas arányban találhatóak flavonoidok, amelyek erős antioxidánsok. Az áfonyában a flavonoidokat antocianinnek hívják - ez adja az áfonyának élénk kék színét. Az antioxidánsok létfontosságúak az egészség szempontjából, mivel semlegesítik az oxidáció eredményeként a test sejtjeiben termelődő veszélyes szabad gyököket.

A bogyós gyümölcsök fogyasztása is boldogít

Egy 2017-es vizsgálatban felnőttek és gyermekek egy csoportját arra kérték, hogy igyanak áfonyakivonatot. Az ital elfogyasztása előtt és után két órával egy kérdőívet kellett kitölteniük a résztvevőknek a hangulatukról, és azok, akik valóban áfonyakivonatot ittak és nem placebót, jobb hangulatról számoltak be.

A legfinomabb áfonyás muffin

áfonyás muffin

A legfinomabb áfonyás muffin

Sütés nélküli málnás joghurtkocka

krémes süti

Sütés nélküli málnás joghurtkocka

Áfonyás granola házilag

müzliszelet

Áfonyás granola házilag

Bab

A bab fontos fehérje- és rostforrás, ezen felül pedig gazdag B-vitaminokban, vasban, káliumban, magnéziumban és cinkben. Ráadásul a bab szinte az egyetlen növényi táplálék, amiben megtalálható a lizin nevű aminosav.

A babban rengeteg folát (B9-vitamin) van, ami a megfelelő agyműködéshez elengedhetetlen. A foláthiány kognitív károsodáshoz és depresszióhoz vezet.

Gyors hagymás bab

chilis bab

Gyors hagymás bab

Fekete bab céklakrémmel és buggyantott tojással

zöldséges egytálétel

Fekete bab céklakrémmel és buggyantott tojással

Vegán chilis bab

chilis bab

Vegán chilis bab

Spenót

Popeye nemcsak az erejét köszönhette a spenótnak, hanem a jókedvét is! A spenót rendívül tápláló leveles zöld, ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz glutamin aminosavat, valamint vasat, folsavat és flavonoidokat. A krónikus stresszről köztudott, hogy megemeli a kortizol szintjét, amely aztán károsítja az agy szerkezetét és depresszióhoz vezet. Állatkísérletek kimutatták, hogy az étrendben a glutamin mennyiségének növelésével csökken a kortizol szintje, vagyis csökken a stressz, és a depressziós tünetek is javulnak.

Spenótos-tejszínes rizstészta

spenótos tészta

Spenótos-tejszínes rizstészta

Spenótos rakott krumpli

rakott krumpli

Spenótos rakott krumpli

Spenótos palacsinta tükörtojással

sós palacsinta

Spenótos palacsinta tükörtojással

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Még több cikk, ami segít az egészséges táplálkozásban:

Forrásunk volt

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept