Sztárkonyha

2020.11.30.

Harcsa Veronika nem hisz a diétában

Nosalty profilképe Nosalty

Harcsa Veronika számos zenei projektje mellett is szakít időt a főzésre. Hosszú ideje nem eszik húst, az alakját pedig sok mozgással őrzi meg, bár rajong a fanyar ízvilágú desszertekért. Mérleget viszont jó ideje nem tart otthon.

Szeretsz otthon főzni?

Nagyon szeretek a konyhában lenni, de meghatározza a főzési szokásaimat, hogy egyedül élek. Saját magamnak nem szoktam nagy lakomákat rendezni, bár egyszerűbb ételeket elkészítek hétközben, de előfordul az is, hogy rendelek. Vannak szuper, bejáratott helyeim Budapesten, ahol szívesen eszem, napközben amúgy is sokat vagyok a városban, így azokra a helyekre megyek, ahol tudom, hogy jót lehet ebédelni. Hétköznapokon nem főzök folyamatosan és rendszeresen, de külön programunk a párommal közösen főzni, ami teljesen távol áll a napi konyhai rutintól. Szeretek vendégségeket csapni, múlt héten pont a zenekaromat láttam vendégül, egész komoly menüsort sikerült összeállítanom nekik.

Szoktál vendégségeket rendezni?

Az étkezésemet meghatározza az, hogy vegetáriánus vagyok és nem is főzök húst, a vendégeimnek is csak vegetáriánus menüket készítek. Ráadásul most a nagybőgősöm vegán lett, így ilyen opcióra is készülnöm kellett. Ez egy négyfogásos menü volt, ami extrémnek számít nálam is, ennek, mi tagadás, neki kellett állni már délben. Szeretem az aprólékos főzést, bár kedvelem a gyors, szószos tésztákat is, de ha vendégeket fogadok, szívesen veszem le őket a lábukról a főztömmel.

Illatos gyömbéres sárgarépa-krémleves

sárgarépakrém-leves

Illatos gyömbéres sárgarépa-krémleves

Tofus lecsó

lecsó

Tofus lecsó

Vegetáriánus minipizzák

töltött kelt tészta

Vegetáriánus minipizzák

Kedvenc alapanyagok?

Azóta étkezem változatosan, mióta vegetáriánus lettem. Egy ideje sokkal jobban odafigyelek, miből főzök. Élvezem, hogy már Budapesten is elérhetőek a világ minden tájának fűszerei, de egy jobb közértben is remek minőségű alapanyagok találhatóak. Kedvelem az olasz konyhát, mert rengeteg finom vegetáriánus opciót nyújt, de a keleti ízeket, az arab, az indiai fogásokat is előszeretettel választom.

Nagyon fontos a szezonalitás, ha az ember piacra jár, hamar képbe kerül, melyek az aktuálisan kapható finomságok, de persze előfordul, hogy megkívánunk télen egy epres desszertet, ami nem lesz olyan finom, mint a nyári, de néha el lehet csábulni, ezt nem veszem véresen szigorúan. Az ilyenkor kapható, szabad földön termett zöldségek, gyümölcsök íze, minősége teljesen más.

Sütikkel hogy állsz?

Édesszájú vagyok, de nem vagyok oda a nagyon édes dolgokért. Ezt úgy értem, hogy az izgalmas, fanyar ízvilágért rajongok inkább, semmint a tömény, krémes sütikért. Most például pálinkás csokoládémousse-t készítettem jó magas kakaótartalmú csokoládéval, ez saját fejlesztésű desszert, amit pikánssá tesz az alkohol. Sós, karamellizált dióval dobtam föl, ez a sós-édes ízvilág bombaként hat az ember ízlelőbimbójára. Jó megfűszerezni az édességeket, a diót például kakukkfűvel ízesítettem, de persze nem mindennap varázsolok én se ilyen különlegességeket az asztalra.

Csokoládés mousse fügén tálalva

mousse

Csokoládés mousse fügén tálalva

Görögdinnye fetával

gyümölcsös tapas

Görögdinnye fetával

Mogyorós-karamellás torta

karamellás torta

Mogyorós-karamellás torta

Követsz valamilyen diétát?

A mozgásban hiszek. 18-19 éves korom körül rengeteget diétáztam, szinte már egészségtelenül sokat, aztán amikor ennek vége lett, megfogadtam, hogy soha többé nem diétázom és csak akkor lesz mérlegem, ha terhes leszek. Az alkatom miatt sem vagyok hízásra hajlamos, bár nádszálvékony sem, nem kívánok annyi ételt, ami megártana. A foglalkozásom is olyan, hogy fittnek kell lennem, mert egy nyári fesztiválszezont nem tudnék végigcsinálni máskülönben.

Bevált recept?

Egy tésztasaláta bármikor gyorsan elkészíthető, amit találok a hűtőben, azt bele tudom dobni. Akármilyen friss zöldséget, fűszeres-olívás gyönyörűséget, kapribogyót, szárított paradicsomot.

További vegetáriánus receptek itt >>

Harcsa Veronika honlapja itt >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept