2021.05.28.
Csupán 3 hozzávalóra van szükséged, hogy fehér fogakat varázsolj magadnak
A szezon egyik sztárja, egy kis kókuszzsír és egy kevéske szódabikarbóna kell, hogy fehéríts a fogaidon.
Sokszor végiggondoltam, hogy esetleg belevágok a fogorvosomnál egy rendes fogfehérítésbe, de anyagilag nem tudtam bevállalni, illetve féltem, hogy károkat okoz majd a szer, amit a fogamra tesznek. Így jobb híján maradt a fogkrémes megoldás, amiről sajnos gyorsan kiderült, hogy nem nagyon használ.
Pár évvel ezelőtt az egyik modell barátnőmnek is erről panaszkodtam. Mivel azok, akik ebben a szakmában dolgoznak, millió szépségpraktikát ismernek, így természetesen az én problémámra és az otthoni fogfehérítésre is volt egy trükkje.

Csupán 3 hozzávalóra van szükséged, hogy fehér fogakat varázsolj magadnak
Alapvetően azért próbáltam ki, mert csupán 3 hozzávaló kellett hozzá, amik ráadásul pont megtalálhatóak voltak a konyhámban. Az első alkalommal nem vettem észre hatalmas változást, de a negyedik, ötödik alkalommal már észrevehető volt a hatás, azóta pedig rendszeresen használom, különösen tavasszal és nyáron, hogy igazi hollywoodi mosolyom legyen a vízparton.
Mutatom is, hogyan készítsd el a masszát!
Hozzávalók:
- szódabikarbóna
- kókuszolaj
- 2 közepes szem eper
Így készítsd el:
- Ujjhegynyi szódabikarbónát keverj össze egy kávéskanál kókuszolajjal.
- Moss meg két szem epret, vágd apró darabokra, és aprítsd bele a masszába!
- Villával alaposan nyomkodd össze, hogy a krém összeálljon, majd mártsd bele a fogkefédet, és moss fogat!
Fontos!
Maximum hetente 2-3 alkalommal alkalmazd ezt a trükköt, mert a szódabikarbóna napi használata érzékennyé teheti a fogzománcot – ezért is érdemes kókuszolajjal keverni!
Még több szépség:
- Filléres szépségpraktikák a konyhából
- Így tisztítsd ki a sminkes és szépségápolási termékeidet!
- WU2, Camea és Opera - Szépségápolás a rendszerváltás előtt
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Késő este eszel vagy nassolsz, és zsírmájad van? Ezt jobb,...
Egy friss, közel 200 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint a késő esti étkezés összefügghet a zsírmáj és a májzsugorodás magasabb kockázatával. Mutatjuk a részleteket.
A japán módszer, mellyel 1 hónap alatt akár 5 kilót...
Naponta csupán 5 percet vesz igénybe a gyakorlat, és mindössze egy törölközőre lesz szükséged ahhoz, hogy tökéletesen kivitelezd.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














