Család

2025.06.10.

Három öntet egy csapásra

Gréti profilképe Gréti

Háromféle öntet egy keverőedényből. Három teljesen különböző ízvilág és tálalás. Nem kell hozzá más, csak egy befőttes üveg és némi karizom.

Anya! Miért készítesz mindig ugyanolyan öntetet? – nemrég ezt a kérdést tették fel nekem gyerkőceim. Valóban nem szoktam túllihegni a dolgot, olívaolajból, citromból, sóval, borssal készítem az egyszerű, de nagyszerű hétköznapi salátaöntetet. Néha dijoni mustár is kerül bele, de más nem. Néhány napja láttam egy kisfilmet a neten, ahol a “szakértő” egy keverőedényben – nevesint, egy befőttes üvegben – háromféle öntetet készített el gyors egymásutánban. Ezeket próbáltam meg kicsit másképpen elkészíteni.



Vinaigrette citrommal recept

Vinaigrette

Az első egy teljesen szokványos francia alapöntet: a vinaigrette. Tulajdonképpen ez az én alapöntetem is, csak fehér borecet helyett citromlevet használok. Gyermekbarát megoldás. Mióta egyszer francia honban megkóstoltam az eredetit, azóta nem tudok elszakadni tőle, a legjobb a világon, és citrommal is tökéletes. Gordon Ramsey mondta az egyik filmjében, hogy ők az étteremben egy kis vizet tesznek hozzá, így amikor a salátára kerül, akkor visszaadja, pótolja a levelekben az esetlegesen elvesztett vízmennyiséget. Ezt a hidratálós változatot is kipróbálom majd, de most nézzük, hogyan fejlesszük tovább az alapöntetünket két további új öntetté.



Újhagymás-citromos öntet recept

Fokhagymás-citromos öntet

Ha már úgyis van citromlé az öntetben, akkor tehetünk hozzá egy kis reszelt citromhéjat és zúzott, nagyon apróra vágott fokhagymát vagy újhagymát. Így elkészül a második öntetünk. Míg a sima vinaigrette az egyszerű zöldsalátákhoz illik a legjobban, ehhez a hagymás-citromos öntethez készítsünk kecskesajtos-áfonyás salátát. Nem kell annyit dolgozni, ha elég nagy adag zöldsalátát keverünk. Ebben az esetben a fele kerülhet egy másik tálba, ahol találkozója lesz a lágy kecskesajttal és a fenséges áfonyával.



Ranch öntet recept

Ranch öntet vagy mártogatós

Végre elérkezünk a kedvencemhez, ez pedig nem más, mint az amerikai ranch öntet. Keverjünk a már meglévő alaphoz görög joghurtot és frissen aprított petrezselymet, metélőhagymát. Salátára is kitűnő, de talán mártogatósnak a legjobb. Vágjunk hozzá friss sárgarépát, zellerszárat és uborka csíkokat. Ez lehet a kezdő fogás az ebéd vagy a vacsora előtt, de akár délutáni snacknek is beilleszthetjük az étrendünkbe. WOW, mennyire finom!

Jövő héten további délutáni snack-ötleteket adok, melyekkel feldobhatjuk az egész család kedvét. Addig is fűszerezzük kedvünkre a salátaönteteket!

Gréti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept