2020.11.30.
Hat szokás, amiről nem tudtad, hogy egészségtelen
Néha azt hisszük, jót teszünk magunkkal, de éppen az ellenkezője történik. A következő rossz szokások pont ilyenek.
1. Túl sok sport
Heti 2-4 alkalom az edzőteremben vagy a futópályán kifejezetten jót tesz, hiszen a sport erősíti az immunrendszert, és az általános jólétet is elősegíti. Aki viszont túlzásba viszi a testmozgást, komoly megbetegedések kockázatát is növeli. A testnek a megerőltetés után pihenésre van szüksége, ha pedig ilyenkor tovább kínozzuk magunkat, legyengítjük az immunrendszerünket, így a kórokozók könnyen utat találnak a szervezetünkbe.
2. A reggeli elhagyása
Lehet, hogy a reggeli kihagyása jót tesz a vonalainknak, ha éppen fogyókúrázunk, de hosszútávon ne így védekezzünk a plusz kilók ellen. Amellett ugyanis, hogy a reggelizés felpörgeti az anyagcserét, és elejét veszi a későbbi farkaséhes nassolásnak, egy Harvard-kutatás szerint akik reggeliznek, kisebb eséllyel lesznek cukorbetegek életük folyamán.
Receptajánló:
Mákos köles reggeli
Tojáskrém suliszendvicsbe Gréti konyhájából
Reggeli 5 perces szendó
3. Napozás
Azt ma már mindenki tudja, hogy a strandon óráig a napon feküdni fényvédelem nélkül veszélyes. A napsugarak azonban nem csak nyáron és nem csak órák alatt képesek károsítani a bőrt. Ha csak egy kicsit is barnulunk, azzal már olyan mértékben terheljük a bőrünket, hogy megnő a bőrrák kockázata. Ugyanez érvényes a szoláriumok használatára is, melyet legjobb, ha teljesen elkerülünk.
4. Fájdalomcsillapítók
Ha csak néha-néha dobunk be egy fájdalomcsillapítót, akkor semmi bajunk nem lesz tőle, ha azonban minden apró fejfájásnál egyből a tabletta után nyúlunk, könnyen hozzászokhatunk a hatóanyagokhoz. Ennek a következménye aztán egy ördögi kör lesz egyre erősebb fejfájásokkal. Emellett a fájdalomcsillapítók hatóanyagai terhelik a gyomrot és a májat is!
5. Túl sok víz
Természetesen elegendő mennyiségű vizet (ez ~2-3 liter naponta) kell fogyasztani, de az is veszélyes lehet, ha appok segítségével töltjük magunkba a folyadékot, amikor egyáltalán nem vagyunk szomjasak. Ha túl sok vizet (bőven 3 liter felett) iszunk, azzal úgymond kimoshatjuk a sót a szervezetünkből, aminek a következménye a fejfájás, súlyosabb esetben pedig hányinger és remegés is lehet.
6. Túl hosszú fogmosás
Az optimális fogmosás három percig tart, és az a három perc sem őrületes sikálással kell, hogy elteljen. Aki ennél többször és többet mos fogat, károsítja az ínyét és a fogzománcát. Ha azt szeretnénk, hogy a fogunk tiszta legyen, de ne karcoljuk szét sem a zománcot, sem az ínyt, használjunk puha fogkefét, és az íny felől a fogak felé mozgassuk a fogkefét, ellenkező irányba viszont soha.
Ezeket láttad?
Ezeket olvastad már?
Ezért ne igyál SOHA éhgyomorra kávét
Ki se tudod nyitni a szemedet, ameddig le nem ér az első korty kávé? Pedig ezzel nem teszel túl jót magadnak.
7 házi módszer, amivel megszabadulhatsz a fejfájástól
Nem mindig muszáj a fájdalomcsillapító után nyúlni, vannak otthon kéznél lévő módszerek is, melyek enyhíthetik a tüneteket.
Ezekben az ételekben és italokban sokkal több a cukor, mint...
Nemcsak a csoki cukortartalma magas, még a zsírszegény joghurt is tele lehet vele.
A betegség, ami tiltja a csokit, a paradicsomot és a...
Végre megjelent az első magyar nyelvű, alacsony hisztamintartalmú recepteket tartalmazó szakácskönyv. A szerzővel, az író, gasztronómus Rubin Eszterrel beszélgettünk.
kép: getty
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















